Könnyen lehet, hogy életemben nem tudtam volna meg, hogy létezik Mályinka nevű település a Kárpát medencében, ha Pohner Ádám, aki 2019-ben képviselte hazánkat a Bocuse d’Or szakácsversenyen, nem nyit séfbisztrót „Iszkor” néven a 450 lelkes bükki településen. Egy gasztro-centrikus világhálós kalandozás közben akadtam rá erre a kulináris oázisra, meg is volt rögvest a tervem a meglátogatására, a soron következő mátrai utamat gondoltam összekötni egy mályinkai kiruccanással, s onnan kanyarodni délnek, Arad felé. Bíztam abban, hogy kapunk helyet az eldugott kis faluban működő étteremben, így nem foglaltam asztalt, nem tudhattam előre mennyit időt töltünk borász barátaimnál Ludányi Andrásnál és Benedek Péternél.
Gyöngyöstarjánból elindulva csörgettem meg őket, akkor derült ki, hogy egész napra telt házuk van. Bár jelentett ez némi frusztrációt, de inkább tiszteletet és örömöt éreztem. Ha az egész magyar vendéglátásnak szurkolunk, nem lehet nem örülni annak, hogy a fővárostól 176 kilométerre, egy kicsi faluban nemrég nyitott séf-étteremben nem tudnak délben asztalt biztosítani. Különösen, ha azt is tudjuk, hány kitűnő étterem húzta le a rolót kellő érdeklődés hiányában az utóbbi tíz évben a perbáli Waltertől a zalaegerszegi Tannin Resto-ig. (Fontos leszögezni, hogy mindez még a Telex-cikk megjelenése előtt történt.)
Másrészt volt egy betonbiztos „B” tervem.
A Bori Mamiban öt esztendeje jártam, 2018 februárjában, ideje volt az élményt felfrissíteni, annál is inkább, hogy mint olvastam, séfcsere történt időközben.
Az étterem fele sétálva fedeztük fel a G & D cukrászdát a város főterén, oda is betértünk egy pár percre, hogy felszerelkezzünk kenyerekkel és süteményekkel. Nem álltuk meg, hogy a málnás csoki csodát meg ne kóstoljuk helyben. Pazar volt, mint minden, ami a Szó testvérekhez kötődik (Dániel croissant-bajnok, Gellért pedig a legizgalmasabb, legjobban sikerült országtorta, az „Őrség Aranya” megalkotója).
A Bori Mamiban az első kellemes élmény a fogadtatás volt, a kiszolgálásról a továbbiakat illetően is csak felsőfokú jelzők jutnak eszembe. A velünk foglalkozó pincér hölgy, Baranyi Bernadett mellett Simonyák Péter sommelier-vel, s Nagy Rita üzletvezetővel is alkalmunk volt elbeszélgetni az elmúlt fél évtized tapasztalatairól, borokról és éttermi alapkoncepciókról. Vendégként nincs jobb érzés annál, mint azt tapasztalni, hogy mindenki motivált és beleteszi lelkét a munkájába. Legalábbis nekünk ez jött át. Meggyőződésem ugyanakkor, hogy csak őszintén lehet ilyen szinten művelni a vendéglátást, a megjátszás hamar megérződne.
Megtudtuk, hogy két séffel dolgoznak: Farkas Dávid a Hollóköves bisztróból érkezett, másikuk a szakma ismert alakja, Márfi Gábor. Farkas Dávid nevével most találkoztam először, de olyan ebédet ettünk a Bori Mamiban, hogy emlékezni fogok rá ezentúl, Márfi Gábor konyháját volt már alkalmam megismerni az Aranyhalban és a Rézmozsárban, mindkét hely kiemelkedő élményt nyújtott.
