Kompromisszumok nélküli minőség minden fronton – a szarvasi Újvárosi bisztró

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A helyet már a nyitás pillanatában minden túlzás nélkül az országos élvonalba sorolhatjuk.

Borbély Zsolt Attila
2022. 06. 02. 20:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elsőként a kávé került szóba. A kávézó technológiáját Tóth Sándor „kávéguruval”, „A Kávé háza” nevű kultikus szekszárdi egység tulajdonosával egyeztetve alakították ki. Helyben Fazekas Andrea barrista bajnok felel e szekcióért. Komoly alapanyagokból dolgozhat, az Újvárosi bisztrónak sikerült azon felettébb szűk körbe bejutni, melynek tagjai Gianni Frasi Giamaica kávéját használják. (A Dining Guide 2017-ben közölt portrét a kis tételeket forgalmazó, perfekcionista, reklámra egyáltalán nem költő, terjeszkedni nem akaró Frasiról, akinek a világ akkori 122 három Michelin csillagos étterméből 75 kínálta a kávéját. Magyarországon az Újvárosi bisztrón kívül mindössze négy csúcsétterem tartozik ebbe az elit-klubba.

 

A Giamaica mellett szerepel a választékban egy kiemelkedő állandó, valamint egy további, rendszeresen változó speciality kategóriájú kávé. Mi ezutóbbiból, egy etióp különlegességből kóstoltunk egy presszót, mely hozta a kategóriájának a jellemzőit illatban, aromában, koncentráltságban.

Megtudtuk azt is, hogy az év koktélbárját, a Black Swant jegyző Ódor András álmodta meg a bisztró signature-koktél választékát. Minden koktél mellé rövid kedvcsináló leírást is adnak. A zéró tolerancia által nem sújtott helyi idegenvezetőnk ivott ezek közül kettőt, melyeket magam is megízleltem, érződött rajtuk a koncepcionális megalapozottság. Tetszett, hogy a bisztró névjegye a jégkockán is olvasható volt. A töményitalválasztékot nem meglepő módon prémium tételekből, különleges párlatokból állították össze.

A konyhát a Costest megjárt Piltz Zoltán vezeti, a kreatív séf az országos hírű Várvízi Péter, akit legutóbb az Onyx igazolt le kutatóséfként. Jelenleg reggeliket és rendkívül igényes borkorcsolyákat kínálnak, a bisztrókonyha néhány héten belül nyílik.

Fotó: A szerző felvétele

Elsőként kecskesajtos pirítóst kóstoltunk marinált szederrel és céklával. A sajtkrém könnyed, már-már mousse jellegű, ízesítése eltalált, kiváló a harmónia többi elemmel. Hasonló átütő élményt nyújtott a mustáros tojáskrém, határozott ízek, megnyerő állag, remek hozzá a házi füstölésű szürkeharcsa. A fogásokhoz kínált kiváló kenyereket egy helybeli kézműves pék süti. Az ételek tálalása kifinomult, szofisztikált, a fine dining világát idézi.

Fotó: A szerző felvétele

A kifejező ízű mártással felszolgált kolbász is remek borkorcsolya lehetne, kár, hogy épp volánnál ültem, mert szívesen megittam volna hozzá egy jó vörösbort. Vesszőparipám, hogy a tanninos vörösborokat nehéz elhelyezni a gasztronómiában, mert uralkodni akarnak és ez többnyire sikerül is nekik. E kolbász, illetve a mellé kínált markáns mártás indokolttá tette volna, hogy például a Takler Pince Szenta-hegyi kékfrankosát igyuk hozzá.

Fotó: A szerző felvétele

Az Újváros Bisztró egyedi süteményeinek megalkotására egy helyi cukrászda tulajdonosát kérték fel. Kóstoltunk egy sajttortát és többféle csokibonbont is, ezek magas színvonalúak, de még finomíthatók.

Fotó: A szerző felvétele

A borlap figyelemre méltó, itt sem folyik alibizés, ami persze nem meglepő annak fényében, hogy a hely minden csapásirányban a legmagasabb minőségre törekszik. Céljuk a bor témájában is a közönségnevelés, az ízlésfejlesztés. Borélményt kívánnak adni, ezt szolgálják négytételes fajta-kóstolóik, melyeket Hárslevelűből és Cabernet Francból állítottak össze. A vendég egyre magasabb minőségi fokokra lép fel, ahogy a borokat kóstolja s egyben közelebbi ismeretséget köt a fajtával. Hadd álljon itt a Hárs-sor: Somlói Apátsági pince, 2019; Tornai pince Grófi, 2017; Demeter Zoltán: Szerelmi, 2018; Barta pince: Öreg Király dűlő, 2019.

Fotó: A szerző felvétele

Az összkép lenyűgöző, olyan csapatot sikerült felállítani, ami párját ritkítja, a helyet már a nyitás pillanatában minden túlzás nélkül az országos élvonalba sorolhatjuk.

S ahogy a tulajdonos lendületét, a minőségi iránti kompromisszum nélkül elkötelezettségét nézzük, biztosak lehetünk abban, hogy a kezdeti lendület nem fog lankadni.

Ha beindul vacsoraidőben Várvízi Péter vezetésével a bisztró-konyha, még visszatérünk.

Újvárosi bisztró

Szarvas, Arborétum utca 2.

Telefon: +36 20 440 4444 

Honlap: https://ujvaros-bisztro.hu/

E-mail-cím: [email protected]

Borítókép: Az Újvárosi bisztró (Fotó: A szerző felvétele)

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.