Idilli kert és rusztikus pubhangulat Dicsőszentmárton szívében: Art Club

Eséllyel pályázhatnának a „legszebb, leghangulatosabb erdélyi kerthelyiség” címre.

Dicsőszentmárton bő húszezres lélekszámú város, mely egykoron Kis-Küküllő vármegye székhelye volt. 1910-ben 4417 lakosából 3210-an vallották magukat magyarnak, a legutóbbi népszámláláson 22 075 dicsőszentmártoniból már csak 3163 volt magyar.

A minap a Martinus Vallási és Kulturális Egyesület delegációjának tagjaként volt alkalmam megismerkedni a város nevezetességeivel, a katolikus és az unitárius egyház vezetőivel, s a társadalmi élet jeleseivel. Megnéztük a néprajzi, gazdasági és helytörténeti múzeumot és betértünk néhány vendéglátóipari egységbe is.

A város gasztrokultúrájának színvonala megfelel a hasonló nagyságú településeken megszokottnak.

Működik itt egy átlag feletti burgerező (The Smoke), egy csúcskávézó (Pavos), melyről már esett szó e rovatban, néhány átlagos cukrászda, több street food egység (pl. Greek food, Fast Food McCriss) és féltucatnyi fősodratú étterem, illetve gasztropub. Utóbbiak közül az Artba, a Hobbyba és a Vintage-be tértünk be.

Mindent egybevetve az Art Club győzött meg leginkább, mely a város központjában található, 2004 óta a település meghatározó vendéglátóegysége. Befogadóképessége hatalmas, termei zegzugosak, hangulatos, igényes a kerthelyiség és a nyers tégla által uralt beltér egyaránt. Az egyik terem galériázott, a korlát és a csillár kovácsoltvas, a falon berámázott kisebb-nagyobb fekete-fehér fotók. A fal egyik beszögellésébe polcot szereltek, amit könyvekkel és sárgaréz dísztárgyakkal raktak meg. Eséllyel pályázhatnának a „legszebb, leghangulatosabb erdélyi kerthelyiség” címre.

Az étlap az olasz konyha klasszikusai mellett a román és a nemzetközi konyha kedvelt fogásait kínálja: csorbákat, krémleveseket, pastákat, csirke-, marha- és sertéshúsokat sütve és rántva, köztük a csülköt, oldalast, steakeket és burgereket. Különlegességnek számít az inkább lángossütőkben, mint éttermekben kapható bihari „placinta”, amit egyik, magyarul is tudó temesvári román szomszédunk „oláh palacsintaként” emleget, az indiai kenyerek és a magyar lepény távoli rokona, amit többnyire krumplival, káposztával vagy kapros juhtúróval töltenek. Itt puliszkatúrós-mozzarellásat, sonkásat és párolt káposztásat kérhetünk. Sütnek lazacot, pisztrángot és tőkehalat.

Negyvenötféle pizzát kínálnak, a klasszikusok mellett saját ötlet alapján készülteket, beleértve olyan vitatható kompozíciókat, mint a gulyáskrémalapú marhahúsos „gulyás-pizzát”, a szintén gulyáskrémalapú gombás-túrós-pritaminpaprikás-kolbászos magyarnak mondottat, s többféle csirkemelles változatot. Általános jelenség egyébként a Kárpát-medencében, hogy a pizzafeltétek és a göngyölt húsok töltelékének variálása képezi a fősodorba tartozó konyhafőnökök kreativitásának fő csapásirányait. Tartanak klasszikus tojásreggeliket és szendvicseket is. A palacsinták, csokiláva és túrófánk mellett a desszertek között találunk tarte-okat és krémest is.

Húszféle bort kínálnak erdélyi és Kárpátokon túli pincészetektől, erdélyi dominanciával, néhány import habzó tétel mellett. A sörök nagyipariak, a töményválaszték izgalommentes.

Az árak az utóbbi idők drágulása dacára igen kedvezők, a jóllakásra alkalmas főételek elsöprő többsége körettel együtt 2000–3500 forintba kerül. A kiszolgálás olyannyira kedves és udvarias, hogy az apróbb bakikat elnézzük (nem hoznak poharat az üdítőhöz, abban egyezünk meg, hogy 5-10 percet hagynak a rendelés kiválasztására, negyedóra múlva nekem kell felkeresnem a felszolgálót a labirintusban).

Első ízben tavaly jártam náluk, ettem tenger gyümölcseivel készült spagettit, mely jól sikerült, megfelelően fűszerezték, főként ügyesen adagolt fokhagymával és petrezselyemmel, a kagylók és rákok frissek, finomak, azt nem bántam volna, ha a páncéljában felszolgált ráknak kiveszik a tápcsatornáját.

Egymás közt legyen szólva, ezzel a hibával számontartott, kiemelkedő fővárosi helyen is volt már (bal)szerencsém találkozni. Díjaztam, hogy nem rontották el tejszínnel a fogást.

A tőkehal alapanyaga mirelitáruból származott, de a szaftos hal élvezhető maradt, akárcsak a jó tartású, jó ízű petrezselymes krumpli. A vegyes savanyúság átlagosnak bizonyult. Az ételek mellé menzára illő ipari bors- és sószórót, nagyipari ecetet és napraforgóolajat hoztak ki. Érthetetlen, hogy az olasz konyha által dominált, átlagnál igényesebb helyen miért nem balzsamecetet és olívaolajat tesznek a vendég asztalára, hogy a borsdarálót ne is említsem. A sütésmentes gyümölcsös sajttorta mártása készterméknek tűnt, de összességében megelégedésemre szolgált ez a fogás is.

Másodízben pár nappal ezelőtt tértünk be hozzájuk egy italra. A sörválaszték egy év alatt teljesen elkommercializálódott, tavaly még akadt néhány érdekesebb tétel, mára mindent eluralt a multik által dominált nagyipar, az a néhány jobbacska sör sem volt kapható, ami az itallapon szerepelt. A kávét nem éreztem speciality szintűnek, de átlag felettinek igen, a frissen préselt levekkel meg voltunk elégedve. Itt nem követik azt a sajnos egyre terjedő módszert, hogy lepréselnek nagyobb mennyiséget, és abból töltik ki a vendég által kért két-három decit rendeléskor.

Másodszor is jól éreztük magunkat az Art Clubban, a Dicsőszentmártonba látogatóknak elsőként e helyet ajánlom.

A képek a szerző felvételei

Elérhetőségek:

Art Club

Dicsőszentmárton, Erzsébet királyné útja (román nevén Republicii) utca 25/A

Telefonszám: + 20 720 110 860

Honlap: http://www.aclub.ro

E-mail-cím: [email protected]