Különleges kóstoló ígérkezik december 9-én, Pasaréten. Tokaj kitűnő női borászai és elkötelezett hívei várják a közönséget egy nem mindennapi aszú-kóstolóra. Több apropos-ja is van magának a rendezvénynek. A legfontosabb, hogy a tokaji termelők egy csoportja – hölgyek – a múlt évben megalakították a Szent Orbán 1771 elnevezésű egyesületet. A Tokaji Borbarátnők Társasága, a Monok Községi Önkormányzat közreműködésével, 2013-ban határozta el, hogy a Szent Orbán csontereklye megismertetésére konkrét tevékenységbe kezd.
A helyiek közül is csak kevesen tudták, hogy Szent Orbán földi maradványainak egy része 1771 óta a Tokaji borvidéken, Kossuth Lajos szülővárosában, Monokon találhatóak, a Sarlós Boldogasszony Templomban.
Ekkor adományozta az ereklyét XIV. Kelemen pápa gróf Andrássy Istvánnak, hogy biztosítsa a bőséges aszú termést a borvidék számára. Szent Orbán a szőlő, a bor, a szőlészek, borászok, kádárok védőszentje. A vértanúhalált szenvedett pápa a III. században élt, életéről keveset tudunk. A középkori hagyomány szerint ő rendelte el, hogy a mise áldozati kelyhét és tányérkáját aranyból vagy ezüstből készítsék el, ezért jellegzetesen szőlőfürttel vagy kehellyel szokták őt ábrázolni. Az évszázadok alatt így vált belőle a szőlő és a bor patrónusa. Szent Orbánt sokan tisztelik, több helyütt áll szobra, temploma. Szent Orbánhoz számos népi hagyomány is kapcsolódik, de nem csak itt nálunk a Kárpát-medencében, de Európa más bortermelő vidékén is.

De komoly indoka a kóstolónak az is, hogy végre Budapesten is meg lehet nézni – sőt tapintani is - az itáliai Busatti textilmanufaktúra – ma már természetesen más léptékben, de hagyományos módszerekkel készülő anyagát. A Tokaji borvidék tiszteletére tervezett új Busatti Furmint textília a borhoz méltó óarany színben és a Tokaji borvidék sajátos éghajlatát jelképező pasztell kék árnyalatokban készült. A Busatti vállalat 1842 óta fennálló hitvallása az, hogy Toszkána szépségét és hagyományait átadja a nagyvilágnak. Ma a családi vállalatot a nyolcadik generáció vezeti és öt kontinensen vannak üzletei saját tulajdonban vagy franchise-ban, általunk először érkeztek Magyarországra. Családi és baráti összefogás tette lehetőség, hogy a minta elkészüljön és megérkezzen Magyarországra. A hétfő esti alkalmon bemutatkoznak a minta és a textíliák megálmodói is.
De, ne felejtsük el azt sem, hogy a következő nap december 10. már hivatalosan is a hazai Aszú nap.
Mi mást is tehetnénk hát ilyen körben, mint a Szent Orbán ereklyére emlékező 2013-as és az évtized másik legjobbjának ítélt 2017-es évjárat aszúiból kóstolunk. Mindezt a Tokaji Borbarátnők Társasága tagjai boraiból, egy-két aktualitással rendelkező kiegészítéssel. Olyan nevek borai kerülnek a poharakba, mint a Béres Szőlőbirtok, Demetervin, Erzsébet Pince, Árvay Pince, Zsirai Pince, Rózsa Pince, Tokaj Nobilis, Tokaj Kikelet, Szepsy Pince, Grand Tokaj, Áts Károly és a Royal Tokaji Borászat.