Erdély a borok hazája. Nincs Európában a szőlőművelésre alkalmasabb, Istentől inkább annak teremtett föld Erdélynél; nincsenek zamattal bővebben megáldott, sokszínűségben versenyképesebb borok, mint itt, e szépségével szembetűnő tájon. Az erdélyi bor az itt lakóknak, kiknek a történelem többnyire sanyarú sorsot juttatott, egyik legfőbb kincse volt és lehet ténylegesen folyó aranya.
- írta Csávossy György, az erdélyi borszakma 2015-ben eltávozott doyenje a rá jellemző pátosszal a „Jó boroknak szép hazája, Erdély” című hiánypótló monográfia előszavában.
S ha netán túlzónak is tűnik egy cseppet ez a felsőfokú méltatás, annyi bizonyos, hogy szőlőtermesztés és borkészítés tekintetében Erdély adottságai nem rosszabbak, mint az anyaországéi, itt mégis várat magára a minőségorientált kis- és középbirtokoknak az a reneszánsza, ami az anyaországban a kilencvenes években megindult s mind a mai napig tart. Mert bár kétségkívül vannak gondok az értékesítéssel, a borfogyasztással, de mégis azt tapasztaljuk, hogy sokkal több új szereplő jelenik meg a piacon ebben a szegmensben, mint ahányan felhagynak a borászkodással.

Ami Erdélyt illeti, fejlődés itt is van, csak a folyamat sokkal lassúbb. Ezt akkor érezhetjük leginkább, ha figyelemmel követjük a borpiacot, a versenyeredményeket, s persze ha eljárunk olyan kivételesen színvonalas rendezvényekre, mint a Bánság fővárosában, Temesváron megrendezett RoVinHud, melynek 2022-es kiadásáról már szóltam e rovatban, s mely idén ünnepelhette első megszervezésének tizedik évfordulóját.