Az alapanyagok is változatosak. A csirke és a sertés itt is tarol, de az erdélyi konyha elképzelhetetlen lenne a padlizsán nélkül, amiből a legtöbb háztartásban krém készül, s elengedhetetlen hozzávalója az alapjáratú zakuszkának is.
Csinálnak belőle muszakát, balkáni hatásra, van, aki kirántja, érdekes, hogy egyáltalán nem jellemző a használata lecsóhoz vagy gyuvecshez, ellentétben a délszlávokkal, meg persze a franciákkal és olaszokkal. Gyakrabban kerül az asztalra ma is a bárány, főként tárkonyos leves vagy tokány formájában, annak dacára, hogy a Ceausescu rendszer hiánygazdálkodása megakasztotta a régió szerves fejlődését.
Előszeretettel használnak a háztartásokban, kisebb részben a vendéglátásban is erdei gombát, főként rókagombát, vargányát, de találkozni lehet néha az utak mentén árult őzlábgombával, galambgombával is, a piacon gyűrűs tuskógombával, szekfűgombával. A legjellemzőbb gombaétel, a rókagombatokány mellé a puliszka a szokásos köret, s nem a burgonya, bár utóbbi a székely konyha egyik fő alapanyaga.
Meglepő, hogy a hatalmas múlttal és elképesztő gazdagsággal rendelkező erdélyi konyha mennyire kevéssé érintette meg a belsőmagyarországi vendéglátást.
Holott többszázezer erdélyi magyar talált az anyaországban új otthonra 1988 óta, az Erdélyt célzó turizmus is minden bizonnyal jó alapot adhatna sokkal több erdélyi étteremnek, mint ahány működik ezidőtájt. Ha a fővárost és szűk környékét nézzük, a Szék éttermet említhetjük (rovatbeli beszámoló itt) a kispesti Bujdosó Székelyt, a Mechwart ligeti Csíki sörözőt, a budaőrsi Erdélyi Ízek konyháját (élménybeszámoló itt). S persze megnyitása óta a Vineta bárt, Nemesvölgyi Attila és Trucza Adorján együttműködéseképpen létrejött piaci étkezdét.

























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!