– Látok itt némi ellentmondást feszülni… – morfondírozott Rezeda Kázmér, s mert szerette a morfondírt, hát tovább játszott rajta.
– Az öndicséret büdös – szól a népi bölcsesség, és nagyon nehéz a nép bölcsességét kétségbe vonni, annak ellenére, hogy a nép gyakran egyáltalán nem bölcs, sőt… Ám ha kétségbe mered vonni a bölcsességét, akkor felmérgesedik és bosszút áll, a nép bosszújától pedig a Jóisten mentsen meg mindenkit, s aki nem hiszi, olvasgassa a francia forradalom történetét, különösen attól kezdve, hogy kalapot emelve beköszöntött a jakobinus diktatúra; vagy tessék a bolsevikok színrelépését tanulmányozni, az is elég tanulságos… S ha még ez sem lenne elég bizonyíték, tessék figyelemmel kísérni korunk hőseit, a BLM meg LMBTQ meg neokommunista meg anarchista meg zöld meg mindenféle egyéb barmokat és tevékenységüket, na, hát az már csak elegendő bizonyíték lesz, hogy kik is ezek valójában. S hogy Vendée óta nem változtak semmit sem…
– De maradjunk a lényegnél, tehát az öndicséret büdös – így a nép. Ezzel szemben egy öreg, régi kedves barátom, akit kifejezetten bölcs embernek tartok, azt vallja, hogy önmagunk dicsérete annyira fontos, hogy azt soha nem bízhatjuk másra. Na, most akkor ki tesz itt igazságot? Íme, a pillanat, amikor szembe kerül egymással a nép és a nép fia. Persze, persze, nincs új a nap alatt, József Attila már tett említést erről az esetről, imigyen:
Ezer esztendő távolából, hátán kis batyuval, kilábol a népségből a nép fia. Hol lehet altiszt, azt kutatja, holott a sírt, hol nyugszik atyja, kellene megbotoznia. Persze, persze, az atyák sírjainak megbotozását ne vegyük halálosan komolyan, mert abból meg a cancel culture fog kivirágozni, már amennyiben a rothadást virágzásnak nevezhetjük, ugye… S akkor még előáll az a probléma is, miszerint drága Attilánk meggyőződése – és tapasztalata – szerint: „A munkásnak nem több a bére, / mint amit maga kicsikart, / levesre telik és kenyérre, / s fröccsre, hogy csináljon ricsajt. Stimmel.
Viszont szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy a munkásnak ma már sokkal, de sokkal több a pénze, mint amit kicsikart, s jóval, de jóval többre telik, mint fröccsre, levesre meg kenyérre. És ennek ellenére semmi mást nem csinál, csak ricsajt. Tessék megtekinteni bizonyítékként bármelyik angliai nagyváros proliját – na, ugye. Persze a munkás és a proli nem csereszabatos, és már Attilánk idejében sem volt az. Ugyanis a munkás a dolgozó egy fajtája, a proli meg egy életforma. Ez pedig onnan tudható, hogy ha a proli nyer a lottón ezermilliárdot, akkor is proli marad, és semmi mást nem fog csinálni, csak ricsajt. És elégedetlen lesz és irigy. A munkás pedig maradhat mélyszegénységben akár, de a ricsajon túl van és lesz dolga hazával, Istennel, örökkévalósággal. Hát így.