A rossz pálinkák apoteózisa

„Magam főztem, Rezeda úr, abból a kis nemtudom szilvából, fogyassza egészséggel, jó erős, tiszta…”

Szerényi Gábor rajza

A rossz pálinkák aztán összegyűlnek, felszaporodnak, előbb a konyhaszekrény hátsó és alsó zugait foglalják el, aztán a stelázsi alsó polcait, végül beköltöznek mindenüvé, elborítják a házat, a sufnit, a szerszámos odút, a mindent… Ezt gondolta magában Rezeda Kázmér, amikor beköszöntött az ősz, és az ember elkezd behúzódni, aminek elkerülhetetlen következménye a pakolás.

– Megint el kell pakolni mindent, utána meg elő kell pakolni a másik mindent – gondolta még Rezeda Kázmér, ami annyit jelentett, hogy a nyári holmik, alkalmatosságok helyet cserélnek a téli holmikkal és alkalmatosságokkal. E helycsere közben pedig állandóan rossz pálinkákba botlik az ember.

A rossz pálinkák, azon túl, hogy belakják az egész teret, előszeretettel álcázzák is magukat. Ez úgy történik, hogy az ember általában kapja a rossz pálinkát. Mármint ajándékba, így aztán nincs mód azon nyomban megszabadulni tőle, a jó neveltetés velejárója ugyanis, hogy az ajándékot meg kell becsülni.

Na most, vannak a könnyebb esetek. „Magam főztem, Rezeda úr, abból a kis nemtudom szilvából, fogyassza egészséggel, jó erős, tiszta…” És átadásra kerül egy műanyag ásványvizes palack vagy egy műanyag kólásüveg, immáron címke nélkül, benne a jó erőssel.

Aztán odahaza a megajándékozott beleszagol, és pontosan tudja, megérkezett a pokol tornácára. De – hiába, az az átkozott jó nevelés! – muszáj meg is kóstolni, és akkor bizonyosságot nyer a sejtelem, amely szerint boldogságos Tar Lőrinc pokoljárása kismiska volt a „jó erős” kóstolásához képest. Az ilyesféle dolgokat rejtő műanyag palackok kerülnek aztán a konyhaszekrény nehezen megközelíthető zugaiba, hátha egy takarításkor összekeveredik minden, és padlófényként leheli ki ártó, gonosz lelkét az a „jó kis erős”.

De, mondom, ez a könnyebbik eset. Ugyanis vannak az álruhás rettenetek.

Azok is ajándékként érkeznek – ne feledjük, hogy egyfelől a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve, másrészt az ördög is bibliai idézetekkel kísértette a pusztában bolyongó Jézust. Szóval jön az ajándék, gyönyörűséges korondi mázas cserépben, gondosan leviaszolt dugó alá rejtve – a tavalyi, Rezeda úr, a legtisztább gyümölcsből van, magam válogattam, kisüstön főtt, feltámasztja a halottat is! – szól a használati utasítás, Rezeda Kázmér pedig hazaviszi a korondit, megtöri a viaszt, tölt, belekóstol, és megállapítja magában, a készítőnek igaza volt, ettől felül a halott is, és sírva fakad nyomban, hogy hagyják már békességben elpusztulni végre. Így aztán a korondik is beköltöznek alsó polcokra, legfelső polcokra, mindenüvé.

Szerényi Gábor rajza

És a rossz pálinkák továbbra is érkeznek, szép, gyékénnyel befont üvegkannákban, díszes üvegpalackokban, esetenként felcímkézve, sőt névre szólóan felcímkézve, miszerint „ezt az üveget Rezeda uram tiszteletére és örömére töltöttük meg”, és ami benne van, az a maró lúg és a metilalkohol fura keveréke, az ember szívesebben inna gyufát, mint megesett cselédlányok esős, őszi estéken, valamikor a századfordulón.

Ám ezen a tavaszon Rezeda Kázmér megoldást lelt a rossz pálinkák problémájára, és nem is akármilyen megoldást.

Az alsóörsi Felső kocsma teraszán történt, hogy együtt ült a baráti társaság tavaszt köszönteni, és szóba kerültek a rossz pálinkák. Mindenki elpanaszolta a maga kálváriáját ez ügyben, amikor is a társaság legbölcsebb tagja magához vette a szót.

– Bolondok vagytok. Diólikőrt kell csinálni a rossz pálinkából.

A társaság tagjai, derék ügyvédek, orvosok, tanárok, könyvárusok, egy grófnő, kőmívesek, mindenféle egyéb egzisztenciák no és Rezeda-féle hírlapírók úgy néztek a bölcsre, mintha az örök élet elixírjét helyezte volna el az asztalon egy kólásüvegben.

– Diólikőrt?

– Diólikőrt.

– S azt meg hogy?

– Amikor a zöld dió még átszúrható egy tűvel, akkor kell leszedni, tavasz végén, nyár legelején. Attól függ, mennyi rossz pálinka gyűlt fel otthon, ha sok, akkor úgy ötven szemet. Meg kell mosni, és minden szemet négyfelé vágni. Aztán beletenni nagy, ötliteres dunsztosüvegekbe, és ráönteni minden rossz pálinkát, ami csak akad odahaza. Aztán lefedni, hetente megkavarni, ez megy egy hónapig. Akkor le kell szűrni, és beletenni a fűszereket: fahajat, szegfűszeget, koriandert, szegfűborsot, kevés vaníliát, ha valaki szereti, megint lefedni, és még egy hónapig békén hagyni. A második hónap végén megint leszűrjük, készítünk egy jó cukorszirupot, azzal felöntjük, összekeverjük, beletöltjük palackokba, s attól fogva csak a türelemtől függ, hogy mikor kezdünk rájárni. Igazából karácsony szentestéjén illik megkóstolni. Én mondom, felséges. És a dió minden iszony pálinkának elveszi az ízét, elhihetitek…

Így szólt a bölcs receptje.

Meglett férfiak morzsoltak el egy-egy könnycseppet a szemük sarkában, meglett férfiak, akik mögött hosszú évek harcai, küzdelmei, vesztes csatái álltak már, s mindezen csatákat a rossz pálinkákkal vívták, és már-már feladták a kilátástalan küzdelmet, amikor tessék, íme, tálcán érkezik a megoldás, amely oly egyszerű, mint a pofon. Semmelweis Ignác érezhette így magát, amikor feltalálta a kézmosást.

Egymás sarkára hágva rohantak haza az emberek, hogy tűt szúrjanak a kertben álló diófa zöld termésébe. Csak egyvalaki maradt a kocsma teraszán, az öreg Álomfy bácsi, a falu alkoholistája.

– No hiszen… nekem aztán soha nem lesz diólikőröm. Ugyanis az a tapasztalatom énnekem, hogy nincsen rossz pálinka. És ezt a meg­győződésemet hajlandó vagyok akárkivel szemben, utolsó leheletemig védelmezni.

Hiába no… A legnagyobb forradalmak idején is akadtak olyanok, akik nem vesztették el a fejüket, és két lábbal álltak a földön.