A rossz pálinkák apoteózisa

„Magam főztem, Rezeda úr, abból a kis nemtudom szilvából, fogyassza egészséggel, jó erős, tiszta…”

Szerényi Gábor rajza

Szerényi Gábor rajza

És a rossz pálinkák továbbra is érkeznek, szép, gyékénnyel befont üvegkannákban, díszes üvegpalackokban, esetenként felcímkézve, sőt névre szólóan felcímkézve, miszerint „ezt az üveget Rezeda uram tiszteletére és örömére töltöttük meg”, és ami benne van, az a maró lúg és a metilalkohol fura keveréke, az ember szívesebben inna gyufát, mint megesett cselédlányok esős, őszi estéken, valamikor a századfordulón.

Ám ezen a tavaszon Rezeda Kázmér megoldást lelt a rossz pálinkák problémájára, és nem is akármilyen megoldást.

Az alsóörsi Felső kocsma teraszán történt, hogy együtt ült a baráti társaság tavaszt köszönteni, és szóba kerültek a rossz pálinkák. Mindenki elpanaszolta a maga kálváriáját ez ügyben, amikor is a társaság legbölcsebb tagja magához vette a szót.

– Bolondok vagytok. Diólikőrt kell csinálni a rossz pálinkából.

A társaság tagjai, derék ügyvédek, orvosok, tanárok, könyvárusok, egy grófnő, kőmívesek, mindenféle egyéb egzisztenciák no és Rezeda-féle hírlapírók úgy néztek a bölcsre, mintha az örök élet elixírjét helyezte volna el az asztalon egy kólásüvegben.

– Diólikőrt?

– Diólikőrt.

– S azt meg hogy?

– Amikor a zöld dió még átszúrható egy tűvel, akkor kell leszedni, tavasz végén, nyár legelején. Attól függ, mennyi rossz pálinka gyűlt fel otthon, ha sok, akkor úgy ötven szemet. Meg kell mosni, és minden szemet négyfelé vágni. Aztán beletenni nagy, ötliteres dunsztosüvegekbe, és ráönteni minden rossz pálinkát, ami csak akad odahaza. Aztán lefedni, hetente megkavarni, ez megy egy hónapig. Akkor le kell szűrni, és beletenni a fűszereket: fahajat, szegfűszeget, koriandert, szegfűborsot, kevés vaníliát, ha valaki szereti, megint lefedni, és még egy hónapig békén hagyni. A második hónap végén megint leszűrjük, készítünk egy jó cukorszirupot, azzal felöntjük, összekeverjük, beletöltjük palackokba, s attól fogva csak a türelemtől függ, hogy mikor kezdünk rájárni. Igazából karácsony szentestéjén illik megkóstolni. Én mondom, felséges. És a dió minden iszony pálinkának elveszi az ízét, elhihetitek…

Így szólt a bölcs receptje.

Meglett férfiak morzsoltak el egy-egy könnycseppet a szemük sarkában, meglett férfiak, akik mögött hosszú évek harcai, küzdelmei, vesztes csatái álltak már, s mindezen csatákat a rossz pálinkákkal vívták, és már-már feladták a kilátástalan küzdelmet, amikor tessék, íme, tálcán érkezik a megoldás, amely oly egyszerű, mint a pofon. Semmelweis Ignác érezhette így magát, amikor feltalálta a kézmosást.

Egymás sarkára hágva rohantak haza az emberek, hogy tűt szúrjanak a kertben álló diófa zöld termésébe. Csak egyvalaki maradt a kocsma teraszán, az öreg Álomfy bácsi, a falu alkoholistája.

– No hiszen… nekem aztán soha nem lesz diólikőröm. Ugyanis az a tapasztalatom énnekem, hogy nincsen rossz pálinka. És ezt a meg­győződésemet hajlandó vagyok akárkivel szemben, utolsó leheletemig védelmezni.

Hiába no… A legnagyobb forradalmak idején is akadtak olyanok, akik nem vesztették el a fejüket, és két lábbal álltak a földön.