Erősödéssel zárt a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 42 pontos növekedéssel 23 120,47 ponton zárt. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,18 százalékos erősödés.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 42 pontos növekedéssel 23 120,47 ponton zárt. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,18 százalékos erősödés.
Nem elegáns, hogy az október elsejétől esedékes 4,5 százalékos, országosan csaknem húszmilliárd forintnyi önkormányzatokat terhelő béremeléshez a központi költségvetés mindössze hárommilliárd forinttal járul hozzá – mondta Pokorni Zoltán, a Fidesz a
Mosonmagyaróváron rendezték meg idén a fekvenyomó Európa-bajnokságot, ahol remek magyar sikerek születtek. A háromnapos esemény alatt öt aranyérem, két ezüstérem, három bronzérem, valamint egy abszolút bajnoki elsőség a magyar mérleg.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 42 pontos növekedéssel 23 120,47 ponton zárt. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,18 százalékos erősödés.

Nem elegáns, hogy az október elsejétől esedékes 4,5 százalékos, országosan csaknem húszmilliárd forintnyi önkormányzatokat terhelő béremeléshez a központi költségvetés mindössze hárommilliárd forinttal járul hozzá – mondta Pokorni Zoltán, a Fidesz a

Mosonmagyaróváron rendezték meg idén a fekvenyomó Európa-bajnokságot, ahol remek magyar sikerek születtek. A háromnapos esemény alatt öt aranyérem, két ezüstérem, három bronzérem, valamint egy abszolút bajnoki elsőség a magyar mérleg.

A VfB Stuttgart labdarúgócsapata továbbjutott az UEFA-kupa csoportküzdelmeibe.

A Magyar Labdarúgóliga a mai naptól a Budapest Honvéd labdarúgócsapatát az NB II Keleti csoportjába sorolta, mivel nem rendezte tegnap éjfélig a Tornyi Barnabással szembeni adósságát - irták a Liga közleményében. Korábban úgy tűnt, a pénz mégis eljuthat a

Ügyészségi nyomozók vitték el Kaszab Csabát, a kőbányai MSZP-s alpolgármestert gyanúsítotti kihallgatásra a hivatalában lefolytatott házkutatás után. A X. kerületben a nyár elején tört ki belháború a szocialisták között. A párt kerületi belső ellenzéke sz

Az 59 kilogrammos súlycsoportban szereplő Sastin Mariann bejutott a fináléba a budapesti birkózó-világbajnokságon, miután az elődöntőben legyőzte az amerikai Sally Roberts-et – hangzott el az Info Rádióban.

A középületeket úgy kell átalakítani, hogy a mozgásukban korlátozott emberek is használni tudják, igénybe vehessék az ottani szolgáltatásokat. Így szól a törvény, csak különböző okok miatt nem mindig sikerül ezt betartani.

Előzés közben szenvedett végzetes balesetet egy kamion sofőrje kora délután a 68-as úton Görgeteg közelében – értesült az Objektív Hírügynökség.

Vizsgálatot indított Takács Albert, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese az MTV Híradó című műsorából eltávolított műsorvezetőnők ügyében, mivel felmerült a gyanú, hogy diszkrimináció történt, és az intézmény megsérti a hátr

Gyurcsány Ferencnek kedden a Klubrádióban elhangzott szavait a II. kerületi önkormányzat jegyzője egyértelműen megcáfolta a Magyar Nemzetnek: a Fittelina Kft. az Apró–Gyurcsány-villa melletti ingatlanokkal kapcsolatos, állítólagos irodaberuházás ügy

A Fidesz adjon magyarázatot arra, hogy hatvan képviselője miért nem vett részt a Románia uniós csatlakozásáról tartott hétfői parlamenti szavazásban, miközben az ülésteremben tartózkodtak – kérte a nagyobbik ellenzéki pártot Eörsi Mátyás szabad demo

Helybenhagyta az ítélőtábla annak a volt szegedi vállakozónak a büntetését, akit idén áprilisban három rendbeli életveszélyt okozó testi sértés miatt első fokon 3 év 6 hónap börtönre ítélt a bíróság – adta hírül a HavariaPress.

A Magyar Labdarúgó Liga kizárta a Borsodi Ligából a Budapest Honvéd együttesét, mivel a klub nem rendezte korábbi vezetőedzőjével, Tornyi Barnabással szemben fennálló tartozásait. A fővárosi gárda a folytatásban az NB II Keleti csoportjában szerepelhet. (

Juhász Gábor belügyi államtitkárnak havi 300 ezerért külön fotóst tart a BM – adta hírül nemrég az origo. Az internetes lap birtokába jutott szerződés egyéb furcsaságokat is tartalmazott: kiderült, az egyébként megszorításokkal terhelt tárca –

Galériatulajdonosok és képzőművészek előtt jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, hogy január elsejével változik a képzőművészeti alkotásokra vonatkozó adózási szabály.

Havas Henrik cége a Szegedi Tudományegyetemtől nem csupán a médiaintézet diákjai által befizetett „tandíj” nagy részét, hanem a hallgatók után járó állami támogatás nyolcvan százalékát is bezsebelhette – derül ki egy, a Magyar Nemzet bi

Horváth Aladár, a Fővárosi Cigány Önkormányzat képviselője szerint jogi nonszensz pert indítani emberiségellenes bűncselekmény miatt az Országos Cigány Önkormányzat ellen. A roma politikus úgy látja: a bíróság el fogja utasítani a keresetet, és a „k

Szombattól csökken 14, a társadalombiztosítás által támogatott gyógyszer ára – jelentette be az Országos Egészségbiztosítási Pénztár gyógyszerügyi főosztályának vezetője.

Krokodil támadott meg egy búvárt Észak-Ausztráliában. Pár napon belül ez volt a második ilyen szerencsétlenség.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök már többször is betekintést engedett abba, hogyan néz ki nála a karácsony.

A parkolóból reprezentatív nemzeti főtérré alakított Kossuth Lajos tér visszanyerte történelmi rangját, és a nemzeti emlékezet egyik kiemelt helyszínévé vált.

Szenteste búcsúzott a világtól.

Senki se tömegközlekedjen Budapesten megszokásból.

A hagyományok szerint Jeruzsálemből Betlehembe ért kíséretével Pierbattista Pizzaballa bíboros, latin pátriárka, hogy ott megtartsa a Születés templománál a katolikus Szent Katalin-templomban az éjféli misét.

Nagyon sietett az ajándékok kiszállításával.

Letartóztattak egy férfit, aki rokonszenvezett a merénylőkkel és antiszemita megjegyzéseket tett az interneten.

Hungary was right in advocating for the protection of Europe's external borders and for allowing entry to only those immigrants who are truly entitled to asylum.

A szentendrei rendőrök nagy erőkkel keresik.

Van egy köztes műfaj, amire csak kevesen gondolnak az ünnepek tájékán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.