- Magyar Nemzet
- Archívum

Súlyos baleset a 37-es főúton

Normalizálódott a helyzet Záhonynál

Fidesz: egy mindenkire kiterjedő, érezhető támogatási rendszerre volna szükség
Örülni kell a kisnyugdíjasok távfűtési díjához való állami hozzájárulásnak, ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a mostani tízszázalékos kompenzáció dacára a kormány a korábbi emelések nagy részét így is velük fizetette meg - közli a miniszterelnöki rá

Mérgező füst végzett a férfivel

Moldova György saját törekvéséről

Zentai Péter: Új liberálisok, új marxisták

Kilépett az MSZP-ből Salgótarján polgármestere
Kilépett az MSZP-ből Puszta Béla, Salgótarján szocialista polgármestere – adta hírül a Népszava.

Magyar Hírlap: Féllábas adójavaslatok

Szále László: Gyurcsány is nagy „dumás”

Szigorítanák a látogatási időt a kórházak

Fodor György: Választás Afganisztánban

Íjászat: Gyenge Zsófia 4. lett az Eb-n

44. „Nem növekszik, csak nem csökken”

Orvhalászok harcsa-túrái Olaszországban
Évente a legszerényebb becslések szerint is 2-3 ezer magyar jár az olaszországi Pó folyóra horgászni.

Privatizációs botrányok érnek a térségben
Szabálytalanságok kísérték a legnagyobb lengyel biztosítótársaság, a PZU privatizálásának körülményeit az ügyletet vizsgáló parlamenti bizottság szerint, mely a privatizációs megállapodás felbontására szólított fel, valamint személyi felelősségrevonást kö

Megszűnhet a Madách Gimnázium
Az erzsébetvárosi önkormányzat pénteki ülésén úgy döntött, hogy a 1,5 milliárd forintért felújított Madách Imre Gimnázium működtetését átadja a fővárosnak. A kerület 600 milliós hitelt vett fel a felújításra.

„Ne legyen az országnak rossz érzése a költségvetés miatt!”
Októbertől tíz százalékkal csökkennek a távfűtéses lakásban élő kisnyugdíjasok fűtési költségei, a kedvezmény ugyanakkor nem összeadható, érvényesítéséhez pedig helyi rendeleteket kell alkotni az önkormányzatoknak - derül ki a miniszterelnöki rádióinterjú

Nőtt az építőipari termelés volumene
A kiigazítatlan adatok szerint 18,1 százalékkal, munkanaptényezővel kiigazítva 19,6 százalékkal nőtt az építőipari termelés volumene idén júlisban a tavaly ilyenkorihoz képest – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorsjelentéséből.

Vay Márton: Autósok

Fontos híreink
Borongós karácsonyvárás: szomorkodik szenteste előtt az időjárás + videó

Zelenszkij csak kapkodja a fejét: közel a vég

Mohamed Szalah éjszaka közzétett fényképe felrobbantotta az internetet

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Hiába a kétségbeesett szülők, óvodák bezárására készül az óbudai vezetés
Hat tagóvodát is bezár a balliberális vezetésű kerület.

Veszélybe sodorhatjuk a gyermekeket a digitális „örökséggel"
Óvatosan bánjunk a karácsonyi fotókkal!

Unokázós csalással szerezték meg a milliókat, a futárt elfogták a rendőrök
Telefonon csapták be az időseket.

Így készül a tökéletes karácsonyi kalács – egy díjnyertes sütőmester receptje + videó
A diós és mákos töltelék nemcsak bejgliben működik.
Külföldi híreink

Ábrahám Róbert: Az emberélet az emberélet
Lapunk a Monaco hadtest című film premier előtti vetítésén járt .

A katonák Ukrajnába küldését készíti elő a NATO + videó
Deák Dániel új videóban reagált Mark Rutte kijelentésére.

Újabb szakaszba lépett Trump „Amerika az első” programja
A visszatérő diplomatákat arra kérték, hazájuk külügyminisztériumán belül szolgáljanak tovább.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

A Liverpool hivatalosan megerősítette a lehető legrosszabb hírt
Megvan a diagnózis a műtéten is átesett Alexander Isak sérüléséről.

Wirtz több kiló izmot szedett fel, Slot ámult, amikor elvette Szoboszlaitól a labdát
A Liverpool edzője szerint a német középpályás rengeteget fejlődött az utóbbi időben.

Ne vedd be a Sztalinont!
Az 1956-tól brüsszeli kálváriát járt Alfonzó humorát nemigen értették a magyar követségen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

