- Magyar Nemzet
- Archívum
Archívum
Schmidt Gábor: Átszállás
Mégis megnyitják a csapokat az olajtermelő államok?
Szaúd-Arábia és Kuvait most már egyértelműen kijelentette, hogy ők a kitermelési kvóta növelése mellett fognak szavazni az OPEC kétnapos bécsi értekezletén. A résztvevők szerint a finomítói kapacitások bővülése is szükséges lenne ahhoz, hogy az olaj árfol

Schmidt Gábor: Átszállás

Mégis megnyitják a csapokat az olajtermelő államok?
Szaúd-Arábia és Kuvait most már egyértelműen kijelentette, hogy ők a kitermelési kvóta növelése mellett fognak szavazni az OPEC kétnapos bécsi értekezletén. A résztvevők szerint a finomítói kapacitások bővülése is szükséges lenne ahhoz, hogy az olaj árfol

BorsodChem-részvények a Firthlion Limitednek

Tamás Gáspár Miklós szerint Gyurcsány letért a baloldali útról

Új tulajdonos a Cora áruházakban
Megint új kézbe került a Cora-áruházakat működtető Magyar Hipermarket Kft. 35 százalékos, jelenlegi névértéken nagyjából 1,5 milliárd forintos tulajdonrésze.

Nagy N. Péter: Reményeink szerint

Kepecs Ferenc: A vesztes: Németország

Horváth Éva: Látszólagos villámcsapás

Petschnig Mária Zita: Orbán bázisát ezúttal én is szaporítom

Erősödéssel nyitot a BUX

Hulladékhasznosítás: félmilliárdos csalás ügyében nyomoznak

Csődöt mondtak a német közvélemény-kutatók
A vasárnapi voksoláson a legnagyobb vereséget a közvélemény-kutatók szenvedték el – cikkezik a Die Welt. A különböző intézetek a CDU/CSU esetében nyolc százalékkal, az FDP kapcsán három százalékkal vétették el a pártokra leadott voksokat, a múlt hét

Inotai Edit: Patt, passz

Adóváltozások: emitt csökkentés, amott növelés
A kormány hétfőn adótörvényeket terjesztett be az Országgyűlésnek, melyek részben az áfa, a társasági adó, a személyi jövedelemadó és más adótörvények módosítását tartalmazzák, de két új adójogszabály is születhet. A javaslatokból kiderül: a kormány a reg

Kuncze Gábor ellen kampányolnak a szocialisták
Kuncze Gábor ellen kezdett kampányolni az MSZP helyi szervezete Szigetszentmiklóson. A szocialista alapszervezet fizetett hirdetésekben egyebek között Mécs Imre "kirekesztése" miatt bírálja Kuncze Gábort. A fizetett hirdetések mögött Varjú László, Kuncze

Mikor járulhat az urnák elé ismét Magyarország?
Parlamenti berkekben úgy tartják, jövőre április 9-e, valamint 23-a lenne a legalkalmasabb arra, hogy megtartsák a parlamenti választások első, illetve második fordulóját - írja a Népszabadság.

Orosz befektetők vennék meg az Aston Villát?
Az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Aston Villánál elismerték: egy befektetői csoport ajánlatot tett a klub megvételére. A csoportot nem nevezték meg.

Romániában létesítene gyárat a Ford?
Sajtóértésülések szerint mintegy 500 millió dollárt ruházna be Romániában a Ford.

Sok pénzt, de kevés profitot hoz a filmes bérmunka
Háromszor annyi pénzt költöttek filmgyártásra Magyarországon az év eddig eltelt időszakában, mint 2004 egészében. A külföldi bérmunkák esetében például 1,7-ről 10,9 milliárd forintra emelkedett az itt befektetett pénz. Az alacsony árak miatt egyelőre nem

Fontos híreink
Borongós karácsonyvárás: szomorkodik szenteste előtt az időjárás + videó

Zelenszkij csak kapkodja a fejét: közel a vég

Mohamed Szalah éjszaka közzétett fényképe felrobbantotta az internetet

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Hiába a kétségbeesett szülők, óvodák bezárására készül az óbudai vezetés
Hat tagóvodát is bezár a balliberális vezetésű kerület.

Veszélybe sodorhatjuk a gyermekeket a digitális „örökséggel"
Óvatosan bánjunk a karácsonyi fotókkal!

Unokázós csalással szerezték meg a milliókat, a futárt elfogták a rendőrök
Telefonon csapták be az időseket.

Így készül a tökéletes karácsonyi kalács – egy díjnyertes sütőmester receptje + videó
A diós és mákos töltelék nemcsak bejgliben működik.
Külföldi híreink

Ábrahám Róbert: Az emberélet az emberélet
Lapunk a Monaco hadtest című film premier előtti vetítésén járt .

A katonák Ukrajnába küldését készíti elő a NATO + videó
Deák Dániel új videóban reagált Mark Rutte kijelentésére.

Újabb szakaszba lépett Trump „Amerika az első” programja
A visszatérő diplomatákat arra kérték, hazájuk külügyminisztériumán belül szolgáljanak tovább.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

A Liverpool hivatalosan megerősítette a lehető legrosszabb hírt
Megvan a diagnózis a műtéten is átesett Alexander Isak sérüléséről.

Wirtz több kiló izmot szedett fel, Slot ámult, amikor elvette Szoboszlaitól a labdát
A Liverpool edzője szerint a német középpályás rengeteget fejlődött az utóbbi időben.

Ne vedd be a Sztalinont!
Az 1956-tól brüsszeli kálváriát járt Alfonzó humorát nemigen értették a magyar követségen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

