Pilhál György: Katonadolgok
Most még megéri Bulgáriában nyaralót vagy Szófiában lakást vásárolni: aki befektetési céllal kíván vásárolni a tengerparton, az évi 20-30 százalékos árnövekedés mellett a hasznosításból is jelentős hasznot realizálhat. A fővárosban pedig hatalmas tartalék
Most még megéri Bulgáriában nyaralót vagy Szófiában lakást vásárolni: aki befektetési céllal kíván vásárolni a tengerparton, az évi 20-30 százalékos árnövekedés mellett a hasznosításból is jelentős hasznot realizálhat. A fővárosban pedig hatalmas tartalék
A vezető francia távközlési társaság Romániában vásárolt be, miközben adósságai tavaly 6 milliárd euróval emelkedtek.
Tíz mérkőzést játszottak le az észak-amerikai profi kosárlabda bajnokság legutóbbi játéknapján. A harmadik helyen álló Dallas öt ponttal nyert a Seattle ellen. A második helyen álló San Antonio pedig csúfos vereséget szenvedett Utah-ban, amely jelenleg a
Csütörtökön technikai kiigazításban kissé drágult a kőolaj a szabadpiacon, miután szerdán ismét meredeken olcsóbbodva, megközelítette a hordónként 50 dollárt.
Rendkívül káros és veszélyes az a finanszírozási gyakorlat, amelyet az autópálya-építéssel kapcsolatban kialakított a kormány – írja a Világgazdaság.
Vicente del Bosque kijelentette, hogy soha nem tér vissza a Real Madrid labdarúgócsapatához, amellyel edzőként kétszer is megnyerte a Bajnokok Ligáját. Hozzátette: az bántja a legjobban, hogy soha nem indokolták meg a menesztését.
Már a 3-as metrón is bevezette a szigorított ellenőrzést a BKV. A társaság eddig akár napi 8 millió forintos pluszbevételhez jutott az egy hete tartó akció során. Ám nemcsak ez jelent többletforrást az igen rossz helyzetben lévő BKV-nak: júliustól ismét e
Nyomozást indított a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság annak a kismamának a halála ügyében, aki méhen kívüli terhessége során vesztette életét Ádándon – jelenti a HavariaPress.
A Budapesti értéktőzsde részvényindexe, a BUX 26,58 pontos csökkenéssel 17453,90 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záróértékhez képest ez 0,15 százalékos gyengülés.
Egyes EU-tagállamokban hamarosan emelkedhet a szeszes italok ára. Az EU pénzügyminiszterei (Ecofin) elfogadták Kovács László illetékes uniós biztos javaslatát a minimális jövedéki adó „visszaigazításáról” annak 1993-as reálértékére. Ez adó- és
A nemzeti egység hiánya megakadályozza, hogy a népek sorában azt az előkelő helyet foglalhassuk el, ami irodalmunk, tudományunk alapján megillet minket – jelentette ki lapunknak Faludy György költő. Szerinte nagy gond, hogy nem látni, merre tart az
Az egykori hollywoodi színész tovább rendez. A hírek szerint új témát talált magának: Jézus kínszenvedései után Jézus földi helytartója, II. János Pál életútját viszi filmre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az antiszemitizmus, az ezzel kapcsolatos jelenségek és a Jobbik tevékenysége árt Magyarország imázsának – jelentette ki a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke vasárnap sajtótájékoztatón Budapesten.
A böjti időszak után gazdag ünnepi ételek, és hozzájuk nemes borok kerülhetnek az asztalra.
A nemzetközi sajtó zöme borúlátóan ítéli meg az euróövezeti pénzügyminiszterek által elfogadott második, 130 milliárd eurós görög mentőcsomag kilátásait.
Súlyosan megsérült egy diósgyőri szurkoló vasárnap, amikor lezuhant a mintegy tíz méter magas lelátóról a Debrecen–Diósgyőr labdarúgó-mérkőzésen.
A Debrecen a játék minden elemében jobb volt a Diósgyőrnél, s mivel ezt gólokkal is tudta nyomatékosítani, simán nyerni tudott az OTP Liga 11. fordulójának nagy rangadóján. Az 5–0-s Loki-siker azt is jelentette, hogy a DVSC visszavette a vezetést a Győ
Két embert is megsebesített egy krokodil Balatonszárszón, a Krokodil Zoo nevű hüllőházban vasárnap – hangzott el a Magyar Televízió Híradójában.
Dániában elfogadták vasárnap az új kormánykoalíció programját, és hétfőn már be is mutatkozik az új, három pártból álló testület – jelentette be vasárnap Helle Thorning-Schmidt szociáldemokrata politikus, a két hete tartott választások győztese.
Ezer forint részvételi biztosíték befizetésével vesznek részt a gyermekek az őszi osztálykirándulásokon.
Voks 2025.
Robert Fico, Szlovákia miniszterelnöke is felszólalt a CPAC Hungaryn Budapesten.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.