Kevesebben, kevesebbet költenek
Az év első öt hónapjában ugyan visszaesésről számoltak be az ország legnagyobb turisztikai térségeiben működő szolgáltatók, a kánikulával azonban a vendégek száma is nőtt a főbb üdülőhelyeken.
Az év első öt hónapjában ugyan visszaesésről számoltak be az ország legnagyobb turisztikai térségeiben működő szolgáltatók, a kánikulával azonban a vendégek száma is nőtt a főbb üdülőhelyeken.
Londoni felzárkózó piaci elemzők az őszi önkormányzati választások után várnak új hitelmegállapodást a magyar kormány, valamint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az EU között. • Matolcsy: Folytatódnak a tárgyalá
Talmácsi Gábor a hatodik helyen végzett vasárnap a gyorsaságimotoros-világbajnokság Német Nagydíján a Moto2 géposztályban.
Az év első öt hónapjában ugyan visszaesésről számoltak be az ország legnagyobb turisztikai térségeiben működő szolgáltatók, a kánikulával azonban a vendégek száma is nőtt a főbb üdülőhelyeken.

Londoni felzárkózó piaci elemzők az őszi önkormányzati választások után várnak új hitelmegállapodást a magyar kormány, valamint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az EU között. • Matolcsy: Folytatódnak a tárgyalá

Talmácsi Gábor a hatodik helyen végzett vasárnap a gyorsaságimotoros-világbajnokság Német Nagydíján a Moto2 géposztályban.

Az anyanyelven való tanulás és hitélet alapvető emberi jog, ezért legyen világos mindenki számára, hogy nem fogjuk hagyni sem a templomot, sem az iskolát – jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes vasárnap a kárpátaljai Tiszaújlakon (Vilok) tar

A héten az átlagos napi 100 esethez képest mintegy 25-35 százalékkal több alkalommal vonultak beteghez a mentők Fejér megyében; a több riasztás vélhetően a kánikula miatti rosszullétekkel függ össze – mondta Budai Imre, az Országos Mentőszolgálat megyei m

Lakodalmat ünnepeltek vasárnapra virradóra az egyik egri étteremben. Egy hívatlan „vendég” is megjelent, igaz, ő nem mulatni ment.

A viharos idő megérkezése óta, hajnali háromnegyed háromtól szinte folyamatosan mentenek a vízimentők a Balatonon – közölte Tar Mihály, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának szóvivője vasárnap az MTI-vel.

Akár 90 km/h-t meghaladó sebességű széllökések is elérhetik hazánkat vasárnap délután. Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzése szerint heves zivatarok is lehetnek, akár 50 milliméternél is több csapadékkal és két centimétert meghaladó jégd

A vágsellyei járásbeli Királyit tragédia rázta meg. A cas.sk hírportál szerint a rendőrök a Fő utca egyik háza mellett, a beton alá rejtve, egy 22 éves nő holttestére bukkantak.

Súlyos közlekedési baleset történt Karcagnál a 4-es főúton 14 óra előtt néhány perccel. Mentőhelikopter viszi kórházba az egyik sérültet.

Világszerte egyre nagyobb gondot jelent a nem őshonos állatok és növények térhódítása. Az emberi tájpusztítás után második veszélyeztető tényező az invazív fajok terjedése.

Szombaton elkezdődött a 13. iszap fesztivál a dél-koreai Boryeongban. Július 25-ig a látogatók olyan tevékenységekben vehetnek részt, mint például az iszapbirkózás vagy az iszapmasszázs.

Bár a bíróságokkal a jogszabály-előkészítés során szabályos egyeztetés nem volt a bírósági titkárok hatáskörének bővítését célzó alkotmány-, illetve törvénymódosító javaslatokról, annak tartalmát abból a megfontolásból támogatják, hogy ezek a jogot végzet

Villámcsapás ért két embert vasárnap délelőtt a Nyíregyházi Állatparkban; egy fiatal fiút a helyszínen újra kellett éleszteni, édesapját könnyebb sérülésekkel szállították kórházba – közölte Gajdos László, a park igazgatója.

Betörtek egy épülő ladánybenei házba péntek éjjel – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap.

Munkával telt a falunap Somogybabodon: a település úgy döntött, a műsorra szánt pénzből elkezdik betemetni a falu határában bő hónapja keletkezett szakadékot.• Elsüllyed az ezeréves földvár?

A devizahitelesek számára a kezelési költségnél is megjelenik az árfolyamkockázat, hiszen ezt is devizaalapon számítják, holott erre a bank a hitel felvételekor nem köt fedezeti ügyletet.

Sokkoló dokumentum került nyilvánosságra: a fiatalkorú bűnözők kezeléséhez kiadott kormányzati kézikönyv középkori módszerekkel oldja meg a gyermekek fegyelmezését – írja a Guardian. Joe Bident megbírságolták: a Szövetségi Választási Bizottság (FEC) több

A nyári rendkívüli parlamenti ülésszak utolsó két ülését tartja jövő héten az Országgyűlés, amely többek között új házelnököt, alkotmánybírákat választ, és dönt a kormány 29 pontos gazdasági akciótervéhez kapcsolódó pénzügyi törvénycsomagról. Az utolsó ül

Ismeretlenek szombatra virradó éjszaka Kozármislenyben, az egyik pénzintézetnél megkísérelték kitépni a falból a bankjegykiadó automatát.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A diós és mákos töltelék nemcsak bejgliben működik.

A Budapesten megfordult kamion csak a töredéke annak, ami minden nap átdübörög például Baján.

A beruházás a Budapest–Belgrád vasútvonal forgalmának elindításához szükséges.

Zuglóban tízmilliókat fizetnek a saját haveroknak.

Az ingatlan az 1890-es években, a századforduló adriai tengerparti villáira jellemző stílusban épült.

Az alkotás az orosz–ukrán háborúhoz vezető utat mutatja be.

A tájékoztató szerint több mint 1260 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan.

A szerb szakember tavaly a Szpartak Moszkva kedvéért hagyta el a Ferencvárost.

Káel Csaba alkotása több mint húsz év távlatából is érvényes.

A miniszterelnök az ilyen látogatásokra mindig készül egy váltás inggel.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.