- Magyar Nemzet
- Archívum

Szakonyi Péter: Balaton – változó korban

Tanács István: A béke oszlopai

Tóth Levente: Fától az erdőt

Vádemelés a volt SZDSZ-es képviselő-jelölt ügyében
Vádemelési javaslattal zárult le az a tiltott pornográf felvételek letöltése miatt indított rendőrségi nyomozás, amelynek gyanúsítottja az SZDSZ visszaléptetett siófoki országgyűlési képviselőjelöltje.

Jégeső Oroszországban: egy halott, tizennégy sérült
Egy asszony életét vesztette, további tizennégy személy pedig megsebesült, amikor Oroszország déli részére jégeső és felhőszakadás sújtott le.

A Kanári-szigeteken „pihent” az egyik keresett magyar bűnöző
A Kanári-szigeteken fogták el azt a férfit, aki több bűncselekmény elkövetése miatt a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság bűnözői top-10-es listáján már régóta előkelő helyen szerepel.

Vác-Honvéd mérkőzés – előtte emléktábla-avatás
Szombaton, a 19 órakor kezdődő Vác-Budapest Honvéd labdarúgó Borsodi Liga-mérkőzés előtt ünnepélyes emléktábla-avatásra kerül sor.

Megemlékezés az augusztus 20-i vihar áldozatairól
A vasárnapi viharban életét vesztett öt emberre emlékeztek délben Budapesten. A fővárosban egy percre leállt a tömegközlekedés, megszólaltak a mozdonykürtök, a Parlament és a főpolgármesteri hivatal épületére pedig gyászlobogót tűztek.

Vasdoronggal rendezte nézeteltérését a sofőr
Elfogta a rendőrség azt az autóst, aki vasdoronggal akarta rendezni nézeteltérését egy másik sofőrrel szemben Székesfehérvárott – értesült a HavariaPress.

Night clubban szórakozott, de már bánja
Több mint félmillió forintjának eltűnése miatt tett feljelentést a rendőrségen egy nyíregyházi night club vendége - értesült a HavariaPress.

Olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette
Halálos baleset történt péntekre virradó éjszaka Albertirsa külterületén - értesült a HavariaPress.

Kemoterápiával kezelték a rákos halat – elpusztult
Huszonnégy évesen elpusztult Bubba, az a fűrészes sügér, amely a halak között a világon elsőként kapott kemoterápiát, amikor rákot diagnosztizáltak nála. Bubbát, a 69 kilósra nőtt fűrészes sügért még 25 centisen, 1987-ben hagyta egy ismeretlen egy vödörbe

Újabb szennyezés: méreg került egy kínai folyóba
Üveges vízért állnak sorba, a vödröket és kádakat pedig megtöltötték a Szonghua folyó partján élők Kína északkeleti részén. A folyóba ugyanis egy vegyi gyárból mérgező - máj-, tüdő- és veseelégtelenséget okozó - anyag került.

Tovább nőt a szalmonellás megbetegedések száma
Tovább emelkedik azok száma, akik megbetegedtek a szalmonellával fertőzött diós süteménytől augusztus 20-án, Szombathelyen.

Slota mint Gollam avagy repülő csapódik a Parlamentnek + Galéria
Miután „már” három napja nincs egy valamire való", egymást ócsárló szlovák-magyar hír az interneten, ezt pótolja a szlovák szatirikus humort képviselő internetes portál, amely karikatúra-háborút hirdetett szlovák-magyar "megütközési" szinten.

Eladták a vérdíjért
Frankfurter Allgemeine Zeitungban végigkövethető a pénzért feljelentett brémai török fiatalember története, aki tegnap szabadult több mint négy-esztendős fogságából. A Fränkische Nachrichten a még elő magyar vendégbarátság egyik szép példájáról ír. A Pres

Magyarország nem küld csapatokat Libanonba
A Külügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium is cáfolta azt a svájci lapértesülést, mely szerint Magyarország, az ENSZ misszió keretében csapatokat küldene Libanonba.

Fidesz: Titkos vizsgálat folyik a tragédia ügyében
Meglepődve értesülhettek az emberek arról, hogy a kormány ismét folytat valamilyen vizsgálatot az augusztus 20-i tűzijátékkal kapcsolatban, miután két napja bejelentették, hogy a vizsgálatot lezárták. Azóta kiderült, a szakmai felelősséget tévesen állapít

Élve született az elásott csecsemő
Élve született a rendőrségi vizsgálatok szerint annak a nőnek a csecsemője, akit szerdán találták meg a Somogy megyei Kányán – értesült a HavariaPress. Mint kiderült, az anyának ez már nem ez az első hasonló ügye. A településen élők megpróbálták meg

Fontos híreink
Nigéria évek óta küzd a szélsőséges csoportok ellen, akiknek kiemelt célpontjává vált a keresztény közösség

Florian Wirtz az ász, a vele pózoló Kerkez Milost viszont igencsak leszólták

Orbán Viktor videón mutatja meg, milyen volt 2025 első három hónapja

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Konzultációt kezd az önkormányzati rendszer módosításáról a kormány + videó
A cél egy olyan, mindenki számára elfogadható javaslatcsomag kidolgozása, amelyet a választások után vezetnének be.

Varga Judit egyetlen szóval üzent Magyar Péternek
Magyar Péter azt ecsetelte, hogy az ő életében mennyire meghatározó szerepet töltenek be a nők.

Kocsis Máté eddig bírta, kitálalt Magyar Péter képmutatása miatt: elárulta, valójában hogyan is sértegette feleségét a Tisza vezére
Magyar Péter olyan jelzőkkel illette Varga Juditot és családját, hogy azok miatt bárkinek felforrna az agyvize.

Szentkirályi Alexandra: Őrizzük meg és óvjuk klasszikus értékeinket + videó
Különböző emberek és erők dolgoznak azon, hogy hagyományainkat leírják, értékeinket átírják – hívta fel a figyelmet a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője.
Külföldi híreink

Súlyos közbiztonsági válsághelyzetet jelző bűncselekmény-sorozat történt Párizsban
Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szombaton az M1 aktuális csatornán elemezte a párizsi késes támadást.

A Hamász finanszírozásának gyanújával letartóztattak több palesztint Olaszországban
A terrorizmusellenes nyomozó igazgatóság (Digos), a rendőrség és a pénzügyőrség közös akciója során Genovában és Firenzében tartóztatták le a gyanúsítottakat.

Botrányos beismerés: így játszaná ki Magyarország vétóját Ukrajna és az EU
Az ukrán integrációs miniszterelnök-helyettes részletesen elmondta, mi mindenre képes az Európai Unió az ukrán uniós csatlakozásért.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Slot szavait hallva retteghetnek az ellenfelek, Wirtz már régóta ezt akarta hallani
A Liverpool vezetőedzőjének a Wolves elleni bajnokin néhány dolog nagyon nem tetszett.

Vezetési élmény hatótávpara nélkül: kipróbáltuk a Debrecenben gyártott BMW-t
Az új iX3 a legfejlettebb kínai konkurenseknek is feladja a leckét, ráadásul nála már a modern BMW-k neuralgikus pontjába, a dizájnba is nehéz belekötni.

Orosz Pál kritikája: „Jó lenne, ha egy másik magyar csapat is kvalifikálná magát a főtáblára”
Az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója évet értékelt, kitért az MLSZ magyarszabályára is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
