Kéznél volt a tűzcsapszekrény
Fadd belterületén elloptak egy tűzcsapszekrényt.
Fadd belterületén elloptak egy tűzcsapszekrényt.
„Történelmi”, 7,2 milliárd dolláros kártérítést fognak kapni a világ legnagyobb, Bernard Madoff által felépített piramisjátékának kárvallottjai, miután a csalás egyik legnagyobb haszonélvezőjének özvegye pénteken beleegyezett abba, hogy fizessen.
Borbély László, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ügyvezető alelnöke pénteken kijelentette, hogy jó megoldásnak tartja Kelemen Hunor jelölését a romániai magyar szervezet elnöki posztjára, amelyért Borbély nem kíván versenybe szállni.
Fadd belterületén elloptak egy tűzcsapszekrényt.

„Történelmi”, 7,2 milliárd dolláros kártérítést fognak kapni a világ legnagyobb, Bernard Madoff által felépített piramisjátékának kárvallottjai, miután a csalás egyik legnagyobb haszonélvezőjének özvegye pénteken beleegyezett abba, hogy fizessen.

Borbély László, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ügyvezető alelnöke pénteken kijelentette, hogy jó megoldásnak tartja Kelemen Hunor jelölését a romániai magyar szervezet elnöki posztjára, amelyért Borbély nem kíván versenybe szállni.

Kiraboltak egy kisboltot a VIII. kerületben, az Üllői úton péntek délután – közölte Csillag Melinda, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.

Pusztaszabolcson egy öreg Golffal próbált meg két férfi akácfát lopni, csütörtökön Mór és Pusztavám között állítottak le a rendőrök egy tűzifával megrakott lovas kocsit. Fejér megyében az elmúlt nyolc hónapban 145 esetben indított a rendőrség falopás miat

Holtan találtak egy idős férfit Gyálon, családi háza udvarában a rendőrök péntek délután – közölte Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.

A Közép-dunántúli operatív program keretében telephelyfejlesztésre kiírt pályázaton 62 cég nyert el 3,1 milliárd forint európai uniós támogatást – jelentette be Kovács Zoltán, a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács társelnöke pénteken.

Kutason egy üzletben árulta portékáját az a böhönyei nő, akitől ismeretlen tettes ellopta mellényét, benne több mint egymillió forint készpénzzel.

Szlovákia nem fog pereskedni azért a 15 millió euróért, amelyet az Interblue Group garázscégnek kellene fizetnie a légszennyezési kvóták eladásával kapcsolatban. Nagy József (Híd) környezetvédelmi miniszter szerint ennek nem sok értelme lenne.

Ne legyen könnyel teli a szemünk, most erős ökölre van szükség, hogy kiköveteljük a cigányság élethelyzetét javító programok beteljesülését, és akár hetente, vagy naponta is utcára vonulunk – fejtette ki az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke a ro

Gyilkossági gyanú merült fel egy pénteken holtan talált nyírmadai asszony halálesete ügyében – közölte Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.

Egérfogó elnevezéssel tartott körözési akciót a Szolnoki Városi Rendőrkapitányság a megyeszékhely központjában, ahol több mint fél tucat keresett embert találtak meg – közölte a rendőrség a pénteki értékelés után az MTI-vel.

Az Ukrzaliznica és a Hyundai Corporation (Dél-Korea) aláírt egy szerződést 10, nagy sebességű vonat Ukrajnába történő szállításáról.

Az Európai Fogyasztói Központok Hálózatához 2008-ban 9006, 2009-ben 10 401 panasz érkezett az elektronikus kereskedelemmel kapcsolatban – közölte az Európai Fogyasztói Központ Magyarország pénteken.

48 órán belül csattant a bilincs annak a rablónak a kezén, aki még december 14-én rabolt ki egy élelmiszerüzletet Jászárokszálláson.

A brazil O Globo egy közép-nyugati brazil börtönről tudósított, ahol a rabok sokáig titokban tudták tartani a kokainlaboratóriumukat. A portugál Jornal de Negócios igencsak meghökkentő javaslatot hallott egy tekintélyes portugál reklámszakembertől hazája

Zalaegerszegen jövőre elindul a Deák Ferenc Gazdaságélénkítő Program, amelyre 200 millió forintot szán 2011-ben a zalai megyeszékhely önkormányzata – közölte pénteki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.

Több mint 20 betöréssel gyanúsítják azt a gyulai tolvajt, akit hétfőn fogtak el, és a bíróság csütörtökön elrendelte az előzetes letartóztatását – közölte a rendőrség pénteken.

A világ legdrágább karácsonyfája ragyogott fel az idén Abu-Dzabiban: a sivatagi ország egyik szállodájában felállított fenyőfa díszei több mint 11 millió dollárt érnek.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2,49 pontos, 0,01 százalékos emelkedéssel, 21 218,27 ponton zárt pénteken.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Életveszélyes karácsonyi díszek kerültek forgalomba, 58 termékből 56 esetben találtak problémát.

Új, négyhetes életmódváltó program indul – lehet csatlakozni!

Véghajrába fordult az év, több fontos kormányzati döntésről is beszámolnak.

„Régi Gyurcsány el, új Gyurcsány elő: de a hazugság hazugság marad” – vonta le a következtetést az elemző.

Tizenegy katonát ítéltek több mint 34 év börtönbüntetésre.

Nagy-Britannia 2020. január 31-én távozott az Európai Unióból.

Lengyel és szövetséges repülőgépek emelkedtek a levegőbe.

A Napoli 2-0-ra legyőzte a Bolognát az olasz Szuperkupa döntőjében hétfő este.

A Real Madrid játékosai karácsonyi szünetre mentek, december 29-én találkoznak.

A legendás brit énekes tegnap hunyt el.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.