Anyját és egyik nővérét látta a brüsszeli metrón – jelentette be a rendőrségen Pándy András Áron, a hat családtagja meggyilkolásáért életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt egykori protestáns segédlelkész, Pándy András fia – adta hírül a belga
A világ nagy hírügynökségei tegnap kiemelten foglalkoztak a magyarországi választások második fordulójával. Beszámolójában mindegyik tudósító megemlítette a kampány durva hangnemét.
A sokat emlegetett novemberi prágai NATO-csúcson eldől, hogy Szlovákia – lakossága többségének óhaja szerint – kap-e meghívót az észak-atlanti szövetségbe. A tagság katonai-szakmai feltételei – legalábbis az első bővítési körhöz mérten &
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa pénteken úgy határozott, hogy tényfeltáró csoportot küld az izraeli erők által három héttel ezelőtt lerohant és romhalmazzá változtatott dzseníni palesztin menekülttáborba, az ott történtek megállapítása érdekében.
A Föld napja alkalmából számos akciót szerveztek a civil szervezetek, az intézmények és az önkormányzatok a fővárosban. A környezetvédelem a szociális és egészségügyi gondok megoldása után a harmadik legfontosabb feladattá nőtte magát a budapestiek számár
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök közölte, hogy utasítást adott a túszok szabadon bocsátásáról szóló tárgyalások megkezdésére.
Piros Zsombor élete első GS-főtáblás szerepléséért küzd, Bondár Annát ezúttal is elkerülte a szerencse.
A Magyarországra irányuló kőolajszállítás újra leállt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.