Restrikciót, az állami kiadások lefaragását, magyarán Bokros-csomagot ajánlanak a nemzetgazdaságoknak a nemzetközi pénzügyi és hitelfolyósító szervezetek gazdasági gyógyírként. Immár szakmai körökben sincs egyetértés az IMF válságkezelő politikájával
Bár a városháza ezt korábban tagadta, mégis a főváros szippantós autói eresztik le a szennyvizet a Normafához közeli erdőben lévő csatornanyíláson. Mint arról lapunkban már beszámoltunk, a XII. kerületi önkormányzat többször tiltakozott emiatt a fővárosná
Átmeneti engedélyezési eljárási szabályt dolgozott ki áprilisra az OTP Bank a forráshitellel – a pénzintézet lakáshitel-konstrukciójával – kapcsolatban, amit később visszavontak – derül ki a lapunk birtokába jutott körlevélből. Ez a tény
Márciusban hat százalék alá csúszott a fogyasztói árak növekedésének szintje az előző év azonos hónapjához mérten – tette közzé tegnap a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az elemzők a következő hónapokra további csökkenést várnak, ám szerintük ez
Magyarország határozott törekvése az, hogy minél hamarabb az Európai Gazdasági és Monetáris Unió tagja legyen – közölte Járai Zsigmond jegybankelnök egy londoni konferencián. Járai szerint a vártnál korábbi olajár-emelkedés miatt a decemberi infláci
„Nemzeti értelemben elkötelezett diplomatákra van szüksége a magyar államnak. Olyan testületre, amely a visszahúzódó, pozíciókat átadó magatartás helyett a játékszabályokat betartva tudja érdekeinket képviselni” – húzta alá a Külügyminis
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A kommunikációs igazgató szerint a Harcosok Klubja vezethet el a sikerhez.
Lelőttek egy rendőrségi helikoptert és egy autóba rejtett bomba okozott pusztítást: legalább 70 ember megsérült.
Újabb eseménydús versenynapon vagyunk túl, öt magyar érem született.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.