- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet
Autonómiáról egyeztettek a Vajdaságban
Az autonómiatörekvéseik érvényesítéséről egyeztettek tegnap Temerínben a hat vajdasági magyar párt vezetői. Megállapodásra jutottak, hogy konkrét javaslatot tesznek a kisebbségi autonómiák intézményeinek a készülő szerb alkotmányba való beiktatására.
Hírvariációk Kovács László bukásáról
A szakmai testület gyakorlatilag megbuktatta, a politika azonban még megmentheti az energetikai biztosnak jelölt Kovács Lászlót. Ezzel szemben az MTI kedden kiadott hírét átvéve több sajtóorgánumban – köztük a közszolgálati televízióban – az j

Autonómiáról egyeztettek a Vajdaságban
Az autonómiatörekvéseik érvényesítéséről egyeztettek tegnap Temerínben a hat vajdasági magyar párt vezetői. Megállapodásra jutottak, hogy konkrét javaslatot tesznek a kisebbségi autonómiák intézményeinek a készülő szerb alkotmányba való beiktatására.

Hírvariációk Kovács László bukásáról
A szakmai testület gyakorlatilag megbuktatta, a politika azonban még megmentheti az energetikai biztosnak jelölt Kovács Lászlót. Ezzel szemben az MTI kedden kiadott hírét átvéve több sajtóorgánumban – köztük a közszolgálati televízióban – az j

Mostoha sorsú romániai árvák
Különböző trükkökkel próbálnak romániai gyermekeket örökbe fogadni külföldi családok, miután a bukaresti kormány az EU nyomására rendkívül megszigorította a nemzetközi adoptációt. Brit források szerint előfordul, hogy lefizetik a várandós román nőket, aki

A félelem erődítményei
Alig másfél hónappal a brutális beszlani tragédia után az orosz hatóságok a szülőkkel karöltve megelőző intézkedéseket foganatosítanak, hogy az ország más iskoláiban megakadályozzák a hasonló akciókat. A félelem – különösen a kiemelten veszélyeztete

Röviden

Zárva volt az Aranykapu

Leépíti a közvagyont a sztrádaprogram
A kabinet az új, vélhetően külföldi tulajdonosoknak biztos piacot és extraprofitot kínál az autópálya-építések során, miközben a hazai mélyépítő cégek többségét egyszerűen kizárhatják a kivitelezésből és az üzemeltetésből. Kedvezőtlen lenne az is, ha a ko

Röviden

Koncentrálódik a piac

Kétmilliárd felett az Egis nyeresége
Az Egis Gyógyszergyár Rt. harmadik negyedévi adózott nyeresége 2,15 milliárd forint lett, ami meghaladja az elemzők által várt 1,9 milliárd forint körüli profitot. A gyógyszergyár a következő üzleti évében 10-12 százalékos belföldi forgalomnövekedéssel sz

Elindult a lakossági egészségprogram
Júliusban indult útjára az Észben tartott egészség nevű program, amely az ország több száz patikájában érhető el. Havonta, kéthavonta különböző témákkal foglalkoznak, aminek az a lényege, hogy a lakossághoz, az egészségügyi kérdések iránt érdeklődőkhöz hi

Szigorúbban védik a nagy fehér cápát

Két emelet zuhanást élt túl a kisdiák
Nyolc méter magasból esett le kedden egy hatéves kisiskolás az ausztriai Salzburgban. A gyermek túlélte a zuhanást. Tanára véletlenül rázárta a teremajtót, és a kislány kiugrott vagy kiesett az ablakon. Többórás műtétje után mélyaltatásban fekszik, állapo

Jutalom az elítélt maffiózónak
Jó magaviselete miatt, jutalomként kéthavonta családjával tölthet néhány napot a Cosa Nostra egykori vezére, Giovanni Brusca. Az 1996-ban letartóztatott férfi száz ember megölésében vallotta magát bűnösnek. A maffiózó elítélt fivérét – szintén jó ma

Röviden

Mindent egy lapra tettek
Gyurcsány Ferenc egész kommunikációja arra épül, hogy kizárólag a baloldali választókat akarja megnyerni, s ez könnyen az MSZP bukásához vezethet – vélekedik Tóth Gy. László. A politológus szerint azonban veszélyes ellenfél, így a jobboldal nem enge

Röviden
Nem jön Schröder és Kwasniewski Gerhard Schröder német kancellár és Aleksander Kwasniewski lengyel államfő mégsem jön el a Gyurcsány-kormány által rendezett balatonőszödi, Haladó kormányzás elnevezésű konferenciára. A rendezvényen így már csak 11 bal

Elnök nélkül marad a Duna Televízió?
Szeptember 22-től nincs vezetője a Duna Televíziónak, miután másodszorra sem sikerült elnököt jelölnie az adót felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány elnökségének. A szerkesztőségünknek név nélkül nyilatkozó egyik pályázó még a kuratórium döntése előt

A szürke marhákat leölik, ugye?
Technikai okok miatt tegnap reggel felfüggesztették a leölését azoknak a szürke marháknak, amelyek papírok nélkül kerültek két Somogy megyei gazda birtokába. Mint arról beszámoltunk, a megyei állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző állomás azután döntö

Fontos híreink
Halálos karambol szenteste, teljesen útzár az érintett szakaszon

Felhívást intézett a világhoz XIV. Leó pápa

Kreml: Moszkva a Miamiban folytatott tárgyalások nyomán meg tudja fogalmazni álláspontját

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Orbán Viktor: Áldott karácsonyt!
A miniszterelnök már többször is betekintést engedett abba, hogyan néz ki nála a karácsony.

Így kapott új arculatot a Parlament környezete a patrióta kormányzás alatt
A parkolóból reprezentatív nemzeti főtérré alakított Kossuth Lajos tér visszanyerte történelmi rangját, és a nemzeti emlékezet egyik kiemelt helyszínévé vált.

Ezen a napon lett öngyilkos Mary Zsuzsi – videó
Szenteste búcsúzott a világtól.

Figyelmeztetett a BKK, így változik a közlekedés az ünnepeken
Senki se tömegközlekedjen Budapesten megszokásból.
Külföldi híreink

Betlehembe érkezett az éjféli misére a latin pátriárka
A hagyományok szerint Jeruzsálemből Betlehembe ért kíséretével Pierbattista Pizzaballa bíboros, latin pátriárka, hogy ott megtartsa a Születés templománál a katolikus Szent Katalin-templomban az éjféli misét.

Gyorshajtás miatt állították meg a Mikulást + videó
Nagyon sietett az ajándékok kiszállításával.

Terrortámadás Sydney-ben: újabb embert tartóztattak le
Letartóztattak egy férfit, aki rokonszenvezett a merénylőkkel és antiszemita megjegyzéseket tett az interneten.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Gyorgy Bakondi: Humanitarian Framing of Illegal Migration Has Eroded Europe's Safety
Hungary was right in advocating for the protection of Europe's external borders and for allowing entry to only those immigrants who are truly entitled to asylum.

Nem ért haza az iskolából Réka
A szentendrei rendőrök nagy erőkkel keresik.

A legjobb karácsonyi filmek, amikről nem is hallottál még, pedig illett volna + videó
Van egy köztes műfaj, amire csak kevesen gondolnak az ünnepek tájékán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

