- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet

Rejtőzködő magyar bor

Szaúd-Arábia kész növelni kitermelését

Tehervonatok ütköztek
Nem vette figyelembe a szemafor tilos jelzését az a vonatvezető, aki szerelvényével Sopronból érkezett a komáromi rendező-pályaudvarra, és nekiütközött egy tolató mozdonynak. Az érintett szakaszon ma helyreáll a megszokott forgalmi rend a vasúti közlekedé

Életeket követelt a tájfun Japánban

Lotz-képet vittek el az idős házaspártól

Folytatódnak a brüsszeli személyi viták

Letiltott nyilatkozatok
A kormánytagok nem nyilatkozhatnak a Magyar Nemzetnek – úgy tudjuk, egyebek mellett erről döntöttek a balatonőszödi informális kormányülésen. A hétvégi tanácskozáson Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tájékoztatása szerint arról folyt a vita, hogy a ko

Fiktív számlák az MDF-frakcióban

Munkában a kormányfő

Röviden

Kiegyenlített az elnöki verseny
Ugyan javított korábbi vitateljesítményén a hivatalban lévő amerikai elnök, a felmérések szerint a második elnökválasztási tévévitát is John Kerry demokrata jelölt nyerte. George W. Busht ugyanakkor azzal vádolják, hogy súgógépet is használt.

Röviden

Krúdy Gyula és a havasi kürt
F o l y ó i r a t

Csökkenő idegenforgalmi bevételek
Bár idén az első hét hónapban az előző évinél két százalékkal több külföldi látogatott Magyarországra, a folyó fizetési mérleg idegenforgalmi sorai kedvezőtlenül változtak. Nem az idegenforgalmi bevételek növekedtek, hanem a kiadások csökkentek az előző n

Vizsgálják a pályázati adatok eltitkolását
Vizsgálja az adatvédelmi biztos is, hogy a munkaügyi minisztériumhoz tartozó, botrányos pályázati pénzosztásáról elhíresült Nemzeti Felnőttképzési Intézet (NFI) jogszerűen titkolja-e a nyilvánosság elől a pályázatok bíráló bizottságának névsorát.

Visszavásárol a Deutsche Telekom

Törvénymódosításra várva
C s o m a g o l á s t e c h n i k a , n y o m d a i p a r A termékdíjtörvény módosítására vár a csomagolóipar. A szaktárca elképzelése szerint 2012-ig növelni kellene a viszszaváltható csomagolás arányát, méghozzá úgy, hogy a cégek múlt évi ú

Hamisított MSZP-s önéletrajz
Tanári oklevél megszerzését jelölte meg az Országgyűlésnek küldött önéletrajzában Török Zsolt MSZP-s képviselő, de mint kiderült, a szocialista politikus állítása hamisnak bizonyult, ugyanis csak érettségivel rendelkezik. Török azzal érvelt: valaki „

Hírünk a világban

Fontos híreink
Áldott és kegyelemteljes karácsonyt kívánunk olvasóinknak!

Betlehembe érkezett az éjféli misére a latin pátriárka

Orbán Viktor: Áldott karácsonyt!

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Így kapott új arculatot a Parlament környezete a patrióta kormányzás alatt
A parkolóból reprezentatív nemzeti főtérré alakított Kossuth Lajos tér visszanyerte történelmi rangját, és a nemzeti emlékezet egyik kiemelt helyszínévé vált.

Ezen a napon lett öngyilkos Mary Zsuzsi – videó
Szenteste búcsúzott a világtól.

Figyelmeztetett a BKK, így változik a közlekedés az ünnepeken
Senki se tömegközlekedjen Budapesten megszokásból.

Nem ért haza az iskolából Réka
A szentendrei rendőrök nagy erőkkel keresik.
Külföldi híreink

Terrortámadás Sydney-ben: újabb embert tartóztattak le
Letartóztattak egy férfit, aki rokonszenvezett a merénylőkkel és antiszemita megjegyzéseket tett az interneten.

Svájci jelentés: több százezer fegyver veszett el Ukrajnában
A szakértő szerint egyes katonai parancsnokok a ténylegesnél magasabb létszámot jelentettek, hogy több fegyverhez jussanak.

Megtalálták a lezuhant repülőgép feketedobozát
Ankarától nem messze történt a baleset.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Gyorgy Bakondi: Humanitarian Framing of Illegal Migration Has Eroded Europe's Safety
Hungary was right in advocating for the protection of Europe's external borders and for allowing entry to only those immigrants who are truly entitled to asylum.

A legjobb karácsonyi filmek, amikről nem is hallottál még, pedig illett volna + videó
Van egy köztes műfaj, amire csak kevesen gondolnak az ünnepek tájékán.

Megjelent a kormányrendelet, újabb béremelést kapnak a pedagógusok + videó
A pedagógus átlagbér már elérheti vagy meghaladhatja a havi bruttó 936 ezer forintot – közölte Maruzsa Zoltán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

