- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet

Visszaesőben a szlovák infláció

Jukosz-per a Szibnyeft ellen

Röviden

Kormányfő fejés közben
Reszkessetek, „gazdagok”! – ez volt az üzenete Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Bács-Kiskun megyei haknijának. De ő maga láthatóan nem reszketett. A kormányfő tehenet fejt Dömsödön Németh Imre agrárminiszter asszisztenciájával, majd siker

Turbinák dolgozhatnak az olaszfalui búzamezőn

Ne féljünk megkérdezni az embereket
Az országnak nincs száz nap türelmi ideje arra, hogy megvárja, míg a kormányfő megtalálja a megfelelő megoldásokat a gazdasági, szociális és társadalmi problémákra – indokolta lapunknak Áder János az új kormánynyal szemben megfogalmazott éles ellenz

A cinikus duett

Forgó Morgó biztos lesz

(ki puccsista, ki messiás…)

Egy döntnök

Véres vakáció Tábában
Robbantásos merényleteket hajtottak végre csütörtök éjjel izraeli turistákkal zsúfolt egyiptomi üdülőhelyeken. Huszonhét halottat, száznál több sebesültet találtak a romok között, ahol még több tucat eltűnt embert keresnek a mentőalakulatok.

Pokolgép az indonéz követségen

Voksok a burka mögül
Három évvel és két nappal az amerikai és brit erők tálibellenes hadjáratának kezdete után Afganisztán a tervek szerint ma megválasztja vezetőjét. Elnökjelöltekből nincs hiány, noha az egyetlen esélyesként a törzsi elöljárók gyűlése (Loja Dzsirga) által mé

Kenyai környezetvédő a Nobel-békedíjas

Röviden

Szabadka eleshet
Elveszítheti a szabadkai polgármesteri posztot a Vajdasági Magyar Szövetség. A Demokrata Párt – a magyar párt „stratégiai szövetségese” – ugyanis óvást gyújtott be az egyik választóhelyen tapasztalt szabálytalanság miatt, s a válas

Nyugati bizalmatlanság

Magyar koalíciót akarnak

Besúgó volt a román néptribun?

Fontos híreink
Gyorshajtás miatt állították meg a Mikulást + videó

Gyorgy Bakondi: Humanitarian Framing of Illegal Migration Has Eroded Europe's Safety

Így kapott új arculatot a Parlament környezete a patrióta kormányzás alatt

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Ezen a napon lett öngyilkos Mary Zsuzsi – videó
Szenteste búcsúzott a világtól.

Figyelmeztetett a BKK, így változik a közlekedés az ünnepeken
Senki se tömegközlekedjen Budapesten megszokásból.

Nem ért haza az iskolából Réka
A szentendrei rendőrök nagy erőkkel keresik.

Megjelent a kormányrendelet, újabb béremelést kapnak a pedagógusok + videó
A pedagógus átlagbér már elérheti vagy meghaladhatja a havi bruttó 936 ezer forintot – közölte Maruzsa Zoltán.
Külföldi híreink

Svájci jelentés: több százezer fegyver veszett el Ukrajnában
A szakértő szerint egyes katonai parancsnokok a ténylegesnél magasabb létszámot jelentettek, hogy több fegyverhez jussanak.

Megtalálták a lezuhant repülőgép feketedobozát
Ankarától nem messze történt a baleset.

Újabb felkavaró felvétel a kényszersorozásról: fényes nappal hurcoltak el egy férfit
A hozzátartozó kétségbeesetten próbált közbelépni.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

A legjobb karácsonyi filmek, amikről nem is hallottál még, pedig illett volna + videó
Van egy köztes műfaj, amire csak kevesen gondolnak az ünnepek tájékán.

Szentmártonkátai vonatbaleset: megszületett a balesetet okozó sofőr második gyermeke
Másfél hónap után végre mosolyognak Zoltán rokonai.

Orbán Viktor elárulta, neki miért különleges a karácsony + videó
Talán ezzel sokan tudnak azonosulni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

