Forgó Morgó biztos lesz

Csontos János
2004. 10. 09. 17:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kinek van erre energiája? Emlékeznek még a késő kádárizmus sokat sulykolt szlogenjére? Az energiatakarékossági kampányt a farkasordító téllel indokolták, s természetesen semmi köze nem volt az ország vészes eladósodásához vagy az akut szovjet energiaellátási zavarokhoz. Az árammal többek között úgy kellett takarékoskodni, hogy este tízkor aludni küldték a tévénézőket: két híradó közé alig fért be egy rendes film. A kampánynak a szlogen mellett animációs kabalafigurát is kiötlöttek: egy mókás villanyórát, amely a szellemes Forgó Morgó nevet kapta a keresztségben. Ő énekelte azt a kis dalocskát össznemzeti villanyoltás előtt: „Kinek van erre energiája, energiája…” Ki tudhatja: ha Kovács László már akkoriban is leküzdhetetlen vonzalmat érzett a titokzatos energetika iránt, talán épp az ő fejéből pattant ki Forgó Morgó alakja. Titokban – jól eltitkoltan – talán már akkor is elkeseredett harcot folytatott a gaz KGST ellen. Aligha sejtette, hogy egyszer még brüszszeli biztosként, lényegében európai kormánytagként épp az energetika területén éri majd elementáris kihívás.
Ami akkor szép álomnak tűnt volna, mára alighanem lázálommá vált a számára. Kovács ambíciói ugyanis eredetileg merőben más természetűek voltak. Szorgos pártkatonaként törve maga előtt az utat, előbb külügyminiszter, majd pártelnök lett, de az áhított miniszterelnökség nem adatott meg neki: előbb Horn Gyulát, később Medgyessy Pétert, még később Gyurcsány Ferencet emelte pajzsra helyette a lángszavú párt (no meg a rókaszavú koalíciós partner). Kovács mindvégig kulcspozícióban volt, olykor királycsináló helyzetben – de hasztalan: nem tehette a saját fejére a koronát. Belátom, képtelen vagyok áthangolni az agyműködésemet munkásmozgalmi frekvenciára, annyi empátiával azonban rendelkezem, hogy érzékeljem: Kovács ezt személyes méltánytalanságként, a kádersors igazságtalanságaként élte meg. Pedig még az sem kizárt, hogy kevesebb galibát okozott volna kormányfői minőségben, mint az említett három úriember – de ezt már sohasem tudjuk meg.
Ha Kovács szürke eminenciásként maga mögött tudhatta is a Köztársaság téri apparátust, soha nem tudta maga mögé állítani a nagytőkét. A nagytőke – amely hazánkban perverz vonzalmat mutat a „szocialista” jelző iránt – jobban bízik a kőgazdagokban: a bankár Medgyessyben, a privatizációvirtuóz Gyurcsányban. Jobban bízik a milliárdokban, mint az izzadságszagú politikai rutinban. Kovács viszont elmulasztott milliárdokat gyűjteni; vagy ha mégsem, akkor ügyesen leplezte. Pártapparatcsikként vesztegette el aktív életét, s ez az ő köreiben nem bizonyult igazán kamatozó politikai befektetésnek. (Mindeddig.)
Amikor felismerte, hogy nincs tovább, vége a hazai pártkarrierjének, s elvtársai még az államfői egérutat is elzárják előle – a maga módján maximalizálta lehetőségeit. Elfogadta (vagy talán ő fundálta ki) a brüsszeli biztosi pozíciót, amivel nem mellékesen a háromszorosát keresi, mint a mindenkori magyar miniszterelnök. Másvalaki talán ilyesféle sugaras öregkorról álmodna: nem szakad meg a munkában, de kellőképpen fontoskodhat; mindenütt körbeudvarolják és megsüvegelik. Ráadásul oldalán lehet a brókerbotrány titokzatos szereplője is, akihez fűződő kapcsolatáról Kovács kizárólag a rendőrségnek hajlandó vallani. Kovács azonban nem olyan politikus, aki csak úgy, minden blikkfang nélkül brüsszeli emigrációba vonulna. Néhány sorsdöntő hétre belobbizta magát még a Gyurcsány-kormányba is, hogy újfent királycsinálóként vehessen részt pártelnöki utódjának kongresszusi kiválasztásában. Minden arról tanúskodik tehát, hogy korántsem mondott le végérvényesen pártbéli és kormányzati befolyásáról: a távolból is rajta kívánja tartani a szemét a budapesti hatalmi osztozkodásokon. Légy a tejben, hogy Brüsszel nem nyelte le, nem tudta be a sajátos magyar folklórnak a kegydíjként kezelt energetikai biztosságot. Nem tudott eltekinteni attól, hogy jelöltünk annyit ért az energiaügyekhez meg a környezetvédelemhez, mint tyúk az ábécéhez. (Kovács vegyipari technikumi végzettsége mint az alkalmasság jele egy politikailag kevésbé elfogult kabaréban kimeríthetetlen humorforrás lehetne.)
Amit a magyar kormánytöbbség, illetve a balfertályi palotaforradalmat levezénylő Hiller–Gyurcsány-tandem ésszerű politikai alkunak tekintett (zsíros külhoni állásba távolítani el a veszélyes Kovácsot a hazai közéletből), az Brüsszelből nézve az unió botránya. Nem véletlen, hogy már harmadszor napolta el az Európai Parlament ipari bizottsága a magyar biztosjelölt meghallgatásáról készített jelentés közzétételét. Ne feledjük: a Magyar Köztársaságnak eredetileg igen jó biztosi pozíciói voltak, lobbiszempontból fontos részterülettel és számottevő büdzsével – Kovács szakmailag értelmezhetetlen becserélése miatt erről a helyzeti előnyről mondtunk le önként. Élek a gyanúperrel, hogy a két-három ezrelékes költségvetési részesedésű posztot Barroso kifejezetten a jó öreg Kovács kedvéért hozta létre; de még ebből is példátlan skandalum kerekedett.
Ami idehaza megszokott dolog (hogy politikai Mórickaként Kovácsnak mindenről ugyanaz – Orbán Viktor és a Fidesz gazsága – jut az eszébe), az unióban újdonság. Az európai zöldek, akik a biztosi meghallgatáson bohócot csináltak a politikai lózungokkal kísérletező Kovácsból, aligha felejtik el, hogy a magyar szocialisták környezetvédelmi analfabétáknak nézték őket. Hegyi Gyula és Kósáné Kovács Magda ugyanis azt állította: a fideszes EP-képviselők mindenféle cédulákkal rohangáltak, milyen leégető szakmai kérdéseket kell a honfitárs biztosjelöltnek feltenni. Mintha az európai zöldeknek nem volnának saját kútfőből kérdéseik! Mintha maguktól nem tudnák, hogy a hidrogén nem energiahordozó, a szén pedig nem képes tisztán, szennyezésmentesen elégni! A zöldek szerint Kovács zsenge produkciója, felkészületlensége (s hozzátehetjük: a lamperthi nívót ugyan meghaladó, de perfektnek nem mondható angoltudása) sértés volt a grémiumra nézve, a jelenlévők semmibe vételét jelentette. A paksi zavarok ismeretében az sem ad optimizmusra okot, mennyire lesz játékszere Kovács az atomlobbinak. Azt ugyanis, hogy Kovács „a kommunista időkben megtanult energiapolitikát folytatja”, még elháríthatjuk azzal, hogy „legalább azt megtanulta volna”. Ám ha hirtelen Medgyessy és Gyurcsány tanácsokat kezd adni európai atomerőműveknek, lelepleződünk. Kiderül: bár helyettese, Szili Katalin könnyelműen eltemette a kovácsizmust, az nem halt meg – csupán exportáljuk az Európai Unióba.
Kovács László – amikor imamalomként szidta az ellenzéket – gyakran tűnt nekem úgy, mintha ő maga volna a zsörtölődő Forgó Morgó. Ez a Forgó Morgó most egészen biztosan európai biztos lesz: csomagban voksolnak róla és társairól, ezért még a fideszes EP-képviselők is meg fogják szavazni. Senkit ne tévesszen meg, ha a lojális kormánypárti sajtó erre alapozva alkalmasnak maszkírozná az alkalmatlant. S ha befelé működne is a rutinszerű porhintés, kifelé nem. A villanyórát formázó rajzfilmfigura külhonban korántsem olyan ismert, mint Donald kacsa vagy a Hupikék törpikék. Forgó Morgó kifejezetten magyar licenc – hiteles európai megismertetése temérdek időt, pénzt és fáradságot igényelne. Időszerű hát a régi, késő Kádár-kori kérdés: kinek van erre energiája?

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.