Én nem tudom, mit gondolnak magukban most azok az emberek, akik 2002-ben arra szavaztak, hogy a szocialisták a szabad demokratákkal karöltve alakítsanak kormányt Medgyessy Péter vezetésével. Csalódottak most vagy elégedettek? A választásoknak ugyanis kifejezetten az az értelme, hogy a többség tudatos döntése nyomán egy párt vagy egy koalíció megfelelő felhatalmazás birtokában kormányfőt állíthasson, s a kormányfő által létrehozott kabinet helyénvaló módon intézze az ország ügyeit, s tegyen eleget a köz iránti kötelezettségeinek.
Demokráciánkban a rossz kormányzat leváltására, illetve a miniszterelnököt eredendően támogató pártok hatalmi befolyásának csökkentésére négyévenként van lehetőség azzal együtt, hogy az ellenzék a választások közötti időszakban is szüntelen kritikával, javaslatokkal és tiltakozásokkal bizonyos mértékig befolyásolhatja a kormányzati döntéseket és szándékokat. Önmagában az, hogy az ellenzék (és netán a sajtó) bírálja a kormányt, s esetleg feladatának elvégzésére alkalmatlannak nevezi, valójában nem jelenti a hatalmon lévők bukásra ítélt voltát, csupán a demokrácia működésének egyik jeleként értelmezhető. Más a helyzet azonban akkor, amikor éppenséggel a parlamenti többséggel rendelkező párt (és koalíció) vonja meg bizalmát önnön kormányától, s a miniszterelnök, így belátva tehetetlenségét, lemond. A bizalom megvonása normális esetben ugyanis annak beismerését, sőt felvetését jelenti, hogy a kormány (vagy annak feje) nem megfelelően látta el az ország irányítását, képtelen eleget tenni kötelezettségeinek, s alkalmatlan a korrekcióra. Az egykor győztes párt ezért dönt úgy, vagy megy bele, hogy a miniszterelnököt emígy vagy amúgy le kell váltani hivatalából, s új kormányt kell létrehozni. Ugyanis egy jól dolgozó miniszterelnököt s egy jól működő kormányt a legnagyobb oktalanság a parlamenti többség birtokában lévő pártok részéről eltávolítani. Az csak egészen balvégzetű, a demokrácia döntési mechanizmusával nem összeegyeztethető esetben képzelhető el, hogy egy kielégítően teljesítő kormányt a kormánypártok leváltsanak. Egy ilyen aktus puccsnak tekinthető, ami semmiképpen sem szolgálhatja az ország érdekeit.
A dolgot konkretizálva: Medgyessy lemondatásának lehet egy pozitív oka, amely az ország érdekeit helyezi előtérbe, mégpedig az, hogy a szocialisták belátták, miszerint rosszul dolgozik a kormány, s egy jobban működővel kell helyettesíteni. Azonban efféle beismerés nem hangzott el, sőt az ellenzéket érte a kormányváltók részéről támadás, hogy túlzottan negatívnak állítja be az ország helyzetét, pediglen erről szó sincs. Sőt, az új miniszterelnök kijelenti, hogy „stabil és nagy a jólét”. Akkor pedig mi szükség van az ő csinnadrattájára és menetelésére?
Az események magyarázata másutt keresendő. A Medgyessy-kormány kétségkívül nem nyújtott csúcsteljesítményt, s a miniszterelnök személye sem növelte a szocialista párt 2006-os választási esélyeit. Nyilván a pártot nem is annyira az ország helyzete, mint saját népszerűségének rohamos csökkenése aggasztotta. A tendencia teljes csőddel és bukással fenyegetett, s mint tudjuk, ilyen helyzetben mindig kapóra jön egy messiás. A messiás megoldja a gondokat, megszünteti a nehézséget, mintegy megnyitja a mennyország kapuját. A szocialisták aktuális messiása: Gyurcsány.
Színre lépése azonban azt jelenti: a koalíció és kormánya képtelen az ország irányítására. Tehát amikor a magyar populáció 2002-ben meghozta a döntését, lényegében tévedett, és az önsorsrontásra adta többségi voksát. Ezt jó volna belátni sokaknak, ugyanis Gyurcsány nem messiás, legfeljebb – s ez csupán vélemény – egy botcsinálta puccsista.
Hogy mit nyer vele a párt és mit az ország, én nem tudom…
Az F1 feledhetetlen előzése: 25 éve járatta Spában Mika Häkkinen a bolondját Michael Schumacherrel
