- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet
Vizit a padláson
A művészetben a zsenialitás abban rejlik, hogy tudjuk, meddig mehetünk el a szélsőségekben – Jean Cocteau 1922-es sorai találóan jellemzik azt a szerepet, amelyet Tamara de Lempicka (1898–1980) játszott a húszas harmincas évek művészetében.
Lendületben az állam kiárusítása
A kormány 2005-ös költségvetési törvényjavaslatának első verziója alapján jövőre befejeződhet a megmaradt állami vagyon értékesítése – így nyilatkozott tegnap Mészáros Tamás, az ÁPV Rt. igazgatóságának elnöke is. S bár a 2002-es kormányalakítás után

Vizit a padláson
A művészetben a zsenialitás abban rejlik, hogy tudjuk, meddig mehetünk el a szélsőségekben – Jean Cocteau 1922-es sorai találóan jellemzik azt a szerepet, amelyet Tamara de Lempicka (1898–1980) játszott a húszas harmincas évek művészetében.

Lendületben az állam kiárusítása
A kormány 2005-ös költségvetési törvényjavaslatának első verziója alapján jövőre befejeződhet a megmaradt állami vagyon értékesítése – így nyilatkozott tegnap Mészáros Tamás, az ÁPV Rt. igazgatóságának elnöke is. S bár a 2002-es kormányalakítás után

Szabadulhat Lennon gyilkosa
Még ebben a hónapban szabadlábra helyezhetik a John Lennon meggyilkolása miatt börtönben raboskodó Mark David Chapmant. Az 1980-as merénylet elkövetője kétszer már majdnem kiszabadult, amikor lejárt a kiszabott büntetése, ám maradnia kellett, mert veszély

A Fidesz zűrzavart emleget

Szilvásy, a hűséges üzlettárs
Szilvásy Györgyöt, a Belügyminisztérium tegnap kinevezett új politikai államtitkárát Gyurcsány Ferenc volt üzlettársaként és régi segítőjeként ismerhette meg a közvélemény.

Elégedetlen MSZP-s romák

Merénylet a közszolgálat ellen

Pincehelyi remények

Nem bánthatják a cigány közalapítványt
Törvénytelen a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány (Macika) kuratóriumának megváltoztatását célzó nyári kormánykísérlet – értesült lapunk.

Demszky Gábor két lovat is megülhet
A fővárosi ellenzék a közigazgatási hivatalhoz, illetve az Alkotmánybírósághoz fordul, mivel a közgyűlés úgy döntött: nincs összeférhetetlenség Demszky Gábor két állása között. Úgy tudjuk, a közigazgatási hivatal kedden kinevezett vezetője nem fordul bíró

Az új kabinet sem tervez hűségjutalmat

Kulcsár és Kerék hazatérhetett
Megszüntette tegnap a bíróság Kulcsár Attila exbróker és Kerék Csaba, a Britton Kft. ügyvezetője előzetes letartóztatását, és folyamatos rendőri felügyelet mellett házi őrizetbe helyezte őket.

Kovács László kínos percei Brüsszelben
Izzasztó három órát élt át tegnapi meghallgatásán Kovács László Brüsszelben, aki érezhető tanúbizonyságát adta, hogy nem ért a rá bízott szakterülethez. A mindeddig csak külügyekkel foglalkozó politikust a bizottság tagjai több kérdéssel is zavarba hozták

Még egy milliárdos a kabinetben
Kecskére káposztát – így jellemezte kérdésünkre Répássy Róbert (Fidesz), hogy Gyurcsány Ferenc kormányfő Kóka Jánost jelölte az SZDSZ-es gazdasági és közlekedési tárca élére. Kóka neve korábban a Sulinet-botrányban bukkant fel.

Az első nap, az első törvénysértés
A jogszabályban előírt határidőt figyelmen kívül hagyva és az államháztartási törvényt megszegve csak október 7-én terjeszti be a kormány a jövő évi költségvetést. Gyurcsány Ferenc szerint mindössze arról van szó, hogy egyértelművé akarják tenni: a jövő é

Gyurcsány bemutatta kormányát
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tegnap bejelentette: kabinetjében hét új tárcavezető lesz. A kormányfő ugyanakkor kisebb politikai lavinát is elindított döntésével, amelynek egyelőre az lett a következménye, hogy lemondott Nagy Sándor területfejlesztésért

Röviden
Az MNB nem számolt 650 millióval A vámraktárakban felhalmozott 650 millió euró értékű áru értékét nem számolták el a második negyedévi folyó mérleg adatsorának összeállításakor – mondta Sándor György, a jegybank ügyvezető igazgatója. Kiemelte:

Pedofilbotrány robbant ki Ausztráliában

Hét új miniszter a kormányban
Gyurcsány Ferenc új miniszterelnök tegnap ismertette kormányának névsorát. Az új kabinetben jelentős változások lesznek, így távozik az egészségügyi, a munkaügyi, a gazdasági, a külügyi és az igazságügyi tárca vezetője. Új, átfogó tárca alakul Göncz Kinga

Fontos híreink
Kormányváltást akarnak Magyarországon az ukránok, letartóztatták Greta Thunberget

Dráma a tetőfokon, a darts-vb legjobb meccsén búcsúzott a titkos esélyes

Magyar karácsonyi vásár Európa legszebbjei között

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Nem mindennapi késes támadás történt Pápán
Csak az áldozatot kellett őrizetbe venni.

Az emberek biztonsága a tét – ezért terelnék át a kamionokat az autópályákra + videó
A nagy teherautók a kisebb utakon veszélyesek lehetnek.

Összeomlott Magyar Péter meséje, az első tiszás buktatta le + videó
A Tisza Párt elnöke hiába tagadja a régi baloldali holdudvar jelenlétét, saját köre cáfolja.

Egyszerre nézte a kormány a kistelepüléseken élők és a fuvarozók érdekeit
A szakmai szervezetek megértették és elfogadták Lázár János javaslatát.
Külföldi híreink

Zelenszkij: Több dokumentumtervezet is elkészült a miami tárgyalások után
Több dokumentumtervezet is elkészült – közöttük a biztonsági garanciákról – az amerikai és ukrán vezetőknek az orosz–ukrán háború beszüntetéséről folytatott tárgyalásai után – közölte kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Oroszország rakétarendszert telepített egy szövetséges országban – ez a válasz a NATO lépéseire?
Hiperszonikus rakétarendszer állt szolgálatba Belaruszban.

Bakondi György: Jelentősen romlott Európa közbiztonsági helyzete azzal, hogy az EU humanitárius kérdésként tekintett az illegális bevándorlásra
Magyarországnak igaza volt abban a kérdésben, miszerint Európa külső határát kell védeni, és csak azokat a bevándorlókat szabad beengedni, akik valóban jogosultak a menekültjogra.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Ali Baba mégsem távozott?
Úgy tűnik, csak színjáték volt Andrij Jermak lemondása.

Eldőlhet az edzőkérdés az NB I meglepetéscsapatánál, amelynek játékosa rekordösszegért távozhat
Az újonc három konkrét, szép összeget tartalmazó ajánlatot kapott.

Eyam – a falu, amely megállította a pestist
Kevés olyan település volt az újkorban, amely képes volt erre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

