k ö n y v e s h á z
Alámerült Atlantiszom
A harminc településen átvonuló vihar okozta fakidőlések, tűzesetek és következményeik elhárításához tegnap délig ötszázharmincöt alkalommal riasztották a tűzoltókat. Az ítéletidőben egy férfit villám sújtott agyon, egy asszony pedig – akinek a háza
Feltehetőleg azért, hogy a vasárnapi csecsenföldi elnökválasztás előtt a pánikkeltést elkerüljék, az orosz hatóságok kezdetben hajlottak arra, hogy műszaki hibának, emberi gondatlanságnak tulajdonítsák a két utasszállító repülőgép e heti, legalább 89 embe
Molnár B. Tamás másfél éve írja Bittera Dórával a Magyar Nemzet Magazin gasztronómiai rovatát. A szerzővel készített interjúnkban most arra keressük a választ, hogy merre lenne érdemes elindulni, ha azt akarjuk, hogy a „magyar konyhaR
Nemcsak tudós könyvtárosnak, rátermett intézményvezetőnek, de jó menedzsernek is tartják az Országos Széchényi Könyvtár régi-új főigazgatóját, a hivatalában megerősített, újabb öt évre kinevezett Monok Istvánt. Működése alatt több olyan
KORKÉP
Anyanyelvünk
k ö n y v e s h á z
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A miniszterelnök politikai igazgatója közösségi oldalán reagált a lengyel miniszterelnök kijelentésére.
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a karmelita kolostorban hivatalos látogatáson fogadta Duarte Piót, Braganza hercegét.
A Tisza Párt elnöke megpróbálta feltalálni a spanyolviaszt, de sem sikerült neki.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.