- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet
Iliescu botrányt kavart
Kiújult őssejtvita

Iliescu botrányt kavart

Kiújult őssejtvita

Káosz uralkodik a lengyel zónában
Miközben Irakban lázas sietséggel folyik a lengyel katonai irányítás alá kerülő, Bagdadtól délre fekvő, úgynevezett közép-déli zóna kialakítása – ahol egyébként a 300 fős, szállítási feladatokat ellátó magyar kontingens is szolgál majd –, vars

Akció az állatkínzás ellen
Állatvédők, civilek, művészek írták alá azt az ívet, amelyen azt kérik a törvényhozóktól: az állatkínzást nyilvánítsák bűncselekménynek. Az ország állatvédő szervezeteinél, állatorvosi rendelőiben található listákon szeptember 17-ig ötvenezer aláírásnak k

Röviden

Újabb terhet rónának ki a lakosságra
Az SZDSZ ismét bevezetné a televízió-üzembentartási díjat; ez 21 milliárdos állami bevételt jelentene. Tavaly ősszel a kormány – az ellenzék szerint alkotmányellenesen – átvállalta a díj fizetését az állampolgároktól. Az MSZP ragaszkodik a vál

Röviden

Terjeszkedik a Synergon

Szobrot Medgyessynek!

Röviden
Összecsapások Szaúd-Arábiában Az al-Dzsazíra hírtévé internetes hírújsága arról értesült, hogy hat fegyveres és két rendőr halt meg a szaúd-arábiai fővároshoz, Rijádhoz közeli Burajda városban, amikor a szaúdi biztonsági erők szerint fanatikus

VW Golf V.: világpremier szeptemberben
Megjelentek az első hivatalos fotók a Volkswagen Golfjának V. generációjáról. Az új autó hosszabb, magasabb, szélesebb és természetesen dinamikusabb is.

Hogyan fogadjuk az új pénznemet?

Röviden
Előkészületben az euroügyészség Az ügyészi, vizsgálóbírói feladatokat koordináló uniós szerv, az idén létrejött Eurojust előkészítésében már részt vesz a magyar ügyészség is – tudatta Polt Péter. A legfőbb ügyész elmondta, ez a szervezet

Az elmaradt heurékapillanat
Az elmaradt heurékapillanat Oláh György professzor a szénfejtés titkairól, a tudomány praktikumáról és arról, mik az esélyek a globális klímaváltozás mérséklésére Oláh György, a ma élő egyetlen természettudományos Nobel-díjasunk „a ka

Rajtaütés után vérfürdő Bagdadban

Jelentősen csökkentek a kukoricajegyzések

Kellerhez fordul a Jobbik

Gyűlnek az aláírások a Délvidéken

Polgári oldal körútja a Fő utcán

Fontos híreink
Zsidók elleni tömeges merényletet tervező terroristákat nyilvánítottak bűnösnek Angliában

Kormányváltást akarnak Magyarországon az ukránok, letartóztatták Greta Thunberget

Dráma a tetőfokon, a darts-vb legjobb meccsén búcsúzott a titkos esélyes

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Nem mindennapi késes támadás történt Pápán
Csak az áldozatot kellett őrizetbe venni.

Az emberek biztonsága a tét – ezért terelnék át a kamionokat az autópályákra + videó
A nagy teherautók a kisebb utakon veszélyesek lehetnek.

Összeomlott Magyar Péter meséje, az első tiszás buktatta le + videó
A Tisza Párt elnöke hiába tagadja a régi baloldali holdudvar jelenlétét, saját köre cáfolja.

Egyszerre nézte a kormány a kistelepüléseken élők és a fuvarozók érdekeit
A szakmai szervezetek megértették és elfogadták Lázár János javaslatát.
Külföldi híreink

Az elnöki pár hivatalos karácsonyi portréját is közzétették
Elképesztő mennyiségű díszítés járul hozzá a Fehér Ház ünnepi pompájához.

Zelenszkij: Több dokumentumtervezet is elkészült a miami tárgyalások után
Több dokumentumtervezet is elkészült – közöttük a biztonsági garanciákról – az amerikai és ukrán vezetőknek az orosz–ukrán háború beszüntetéséről folytatott tárgyalásai után – közölte kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Oroszország rakétarendszert telepített egy szövetséges országban – ez a válasz a NATO lépéseire?
Hiperszonikus rakétarendszer állt szolgálatba Belaruszban.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Bakondi György: Jelentősen romlott Európa közbiztonsági helyzete azzal, hogy az EU humanitárius kérdésként tekintett az illegális bevándorlásra
Magyarországnak igaza volt abban a kérdésben, miszerint Európa külső határát kell védeni, és csak azokat a bevándorlókat szabad beengedni, akik valóban jogosultak a menekültjogra.

Ali Baba mégsem távozott?
Úgy tűnik, csak színjáték volt Andrij Jermak lemondása.

Eldőlhet az edzőkérdés az NB I meglepetéscsapatánál, amelynek játékosa rekordösszegért távozhat
Az újonc három konkrét, szép összeget tartalmazó ajánlatot kapott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

