Merre tovább, magyar világörökségek?
Solt Éva Vilma
Solt Éva Vilma




A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete két hónapja átfogó vizsgálatot folytat az Inter-Európa Banknál – értesültünk. Piaci szereplők szerint ettől függetlenül célvizsgálat is indulhatott a pénzintézetnél a K&H-ügy miatt. A Fidesz felszólította a

A MÁV Rt. folytatja az 1998-ban megkezdett tízéves állomásfelújítási programját, amelynek során harmincöt budapesti és vidéki pályaudvart építenek át huszonötmilliárd forintért. A vasúttársaság a magántőkére is számít, saját forrásként az ingatlanok érték

Minden olyan kérdésben nézeteltérés van a kormányban, amely a korábban bejelentett ígéretek teljesítésével kapcsolatos. Így továbbra sem tudni, hogy mikor fizetik ki az 53. heti nyugdíjat, megmaradnak-e a lakáshitelekhez kapcsolódó adókedvezmények, és les


Benyújtotta a kormány a parlamentnek az alkotmánymódosítás tervezetét. Ugyancsak megérkezett a törvényhozáshoz több más, nagy horderejű javaslat is, például a jogalkotási törvény, az Alkotmánybíróságról (Ab) szóló jogszabály tervezete, valamint a Nemzetkö


Tóth Tamás külügyi szóvivő tegnap kijelentette: a magyar diplomácia nem foglalkozik a kettős állampolgárság kérdésével. Lezsák Sándor, az MDF alelnöke levélben fordult a legfőbb közjogi méltóságokhoz az ügyben, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának (MKP)


Legalább 29-en meghaltak, több mint 140-en pedig megsérültek, miután felrobbant egy petárdagyár a Kína északi felén lévő Xinji városában. A hétfő esti detonáció porig rombolta az üzemet. A baleset oka ismeretlen.

Továbbra is jelentős különbségek vannak a személygépkocsik ára között az egyes tagállamokban, noha az elmúlt időszakban az árak némileg közeledtek egymáshoz, állapítja meg egy pénteken megjelent európai bizottsági tanulmány.

A közoktatási törvény módosításának elfogadásával ősztől két egymással párhuzamosan futó, a tanulók fizikai állapotának mérését célzó program, a Hungarofit és az Eurofit között választhatnak az oktatási intézmények. A két program képviselői csak abban


Hetente százak ostromolják a baranyai bányászszakszervezet irodáját, többen ugyanis nem értik, miért nem kapják meg a beígért, kedvezőbb feltételű, megemelt bányásznyugdíjakat, noha az igényeket már hónapok óta beadták.


Fizikai és mentális károsodás veszélyezteti az állandó stressz miatt a mentőket, a tűzoltókat, a rendőröket, a katasztrófavédelemi szakembereket s mindazokat, akik a mentés valamelyik területén dolgoznak – nyilatkozta lapunknak Bilkei Pál, a Belügym





A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nagy teherautók a kisebb utakon veszélyesek lehetnek.

A Tisza Párt elnöke hiába tagadja a régi baloldali holdudvar jelenlétét, saját köre cáfolja.

A szakmai szervezetek megértették és elfogadták Lázár János javaslatát.

A Tisza Párt elnöke a házi médiájában buktatta le magát.

Több dokumentumtervezet is elkészült – közöttük a biztonsági garanciákról – az amerikai és ukrán vezetőknek az orosz–ukrán háború beszüntetéséről folytatott tárgyalásai után – közölte kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Hiperszonikus rakétarendszer állt szolgálatba Belaruszban.

Magyarországnak igaza volt abban a kérdésben, miszerint Európa külső határát kell védeni, és csak azokat a bevándorlókat szabad beengedni, akik valóban jogosultak a menekültjogra.

Úgy tűnik, csak színjáték volt Andrij Jermak lemondása.

Az újonc három konkrét, szép összeget tartalmazó ajánlatot kapott.

Kevés olyan település volt az újkorban, amely képes volt erre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.