Eladja a Józsefváros a műemlék Kéményseprőházat
Költözniük kell a lakóknak, a késő klasszicista épületet oktatási célra idegenítenék el.
Költözniük kell a lakóknak, a késő klasszicista épületet oktatási célra idegenítenék el.
Úgy vélik, egy másik zónában kellene folytatni a vizsgálatot.
Phelan Moonsong kizárólag alvás és fürdés közben nem viseli a szokatlan fejdíszt.

A játékos így nem állhat a cseh válogatott rendelkezésére az ausztráliai Hopman Kupán.

5,4 százalékkal nőtt egy év alatt a bruttó átlagkereset.

Egy huszonnégy éves svájci férfi volt az elkövető.

Anna Holmlund edzés közben fejsérülést szenvedett.

A rendkívüli állapotot az egész megyére kiterjesztették.

Öt éve ontják a vért Szíriában, és ez csak most tűnik föl a világnak?

Egy év börtönt kaphatott volna Christine Lagarde, de mentesítette a bíróság.

A Csongrád Megyei Kormányhivatal elhelyezése kerül több mint félmilliárd forintba.

Szavaztak a sportszövetségek, Hosszú Katinka, Kozák Danuta, Szász Emese és Samuel Siddall is a listán.

Törökországba repült egy orosz nyomozócsoport.

Varga Mihály bizalmasa panorámás önkormányzati ingatlant bérel a Ferencvárosban.

Az eszközt a Dél-kínai-tengeren fogták el. Trump lopásnak nevezte annak eltulajdonítását.

Befejezték a négy emberrel szemben folytatott nyomozást.

A masszőrök még mindig nem tudják, be kell-e szerezniük a készüléket, vagy sem.

A volt NDK területén házasságon kívül születik a gyermekek csaknem kétharmada.

Harmincezer járművezetőt ellenőriztek a TISPOL keretében. A drog- és az alkoholfogyasztókra utaztak.

Az erről szóló kormányközi megaüzletről szóló megállapodást kedden írták alá.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormányülésen kérdezték a minisztereket az ünnepi készülődésről.

A kormány megvitatta a januári intézkedéseket és a múlt heti uniós csúcs eredményeit is.

Megható fotót osztott meg a kormányfő.

Búcsúzunk kollégánktól.

Külső beavatkozás a magyar választásokba?

Ausztrália hivatalosan is meghívta az országba Jichák Hercog izraeli államfőt a zsidó közösséget ért terrortámadás után.

A walesi herceg családja kitűnt a többiek közül.

Kiemelkedő életműveket díjaznak.

A magyarok a barátaink.

They are the chief war hawks.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.