Aleppó és az igazság

Öt éve ontják a vért Szíriában, és ez csak most tűnik föl a világnak?

2016. 12. 20. 9:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Miközben ezeket a sorokat írom, emberek halnak meg a szíriai háborúban. Tudom, láttam a videókat és képeket. A legutóbbit is, a vérző fejű, poros arcú kisfiúval, a halálban nyugalomba dermedt nyolc hónapos babával, a már könnyek nélkül zokogó anyával, akinek egész családja a romok alatt maradt. És a régebbieket, melyek az egész világsajtót bejárták. A felvételeket a mentőautó hátuljában üldögélő kisgyermekről, ahogy riadtan pislog vérmaszatos kezére. A homokban hason fekvő, vízbe fúlt, piros pulóveres kurd fiúról, akit Törökországban sodort partra a tenger. Az emlékezetembe égtek a Caesar álnevű férfi által kiszivárogtatott borzalmas fotók, az Aszad-rezsim börtönei mélyén félig megnyúzott, megvert, megkínzott, csonttá soványodott szerencsétlenekről.

De jól emlékszem a „mérsékelt ellenzék” módszereire is. A halálra rémült 12 éves palesztin „kémre”, akivel úgy játszottak, mint macska az egérrel, mielőtt egy késsel lefejezték. És az azóta már valamelyik „demokratikus ernyőszervezetbe” beolvadt Farúk Brigád tébolyult „harcosára”, aki lelkes Allahu Akbar kiáltások közepette kivágta és megette a szíriai kormányerők egyik katonájának szívét. És még sokkal többre is. Emlékszem az észak-izraeli kórházból a huszonéves szíriai lábára, amelyet szétszabdaltak az orosz légi csapás repeszei. A háborús gyerekrajzokra, és a reménytelen, konténerekbe zárt életekre a gaziantepi menekülttáborban. Én mégsem tudom, mi történik Szíriában.

Az internet korában az az illúziónk, hogy a háború a nappalinkba költözött, csupán karnyújtásnyira van. Bámulhatjuk televíziónkon és monitorunkon a rommá lőtt Aleppó fölött készített látványos drónfelvételt, a nagy felbontással rögzített emberi szenvedést, a XXI. századi pusztító gépezetet működésben. Mintha valóban csak egy tévéfilmről lenne szó, elhisszük, hogy a jó erők csatáznak a rosszakkal. – Tömeggyilkos, mennie kell! – harsogja az egyik fél Basár al-Aszad elnökről, akinek éppen hogy csak nem nőtt még szarva a feje tetején. – Ő legalább rendet tartott – válaszol a másik. Néha olyan, mint a Star Wars-filmekben: a szír kormánykatonákat alighanem klónozzák, halálukkal nem hagynak hátra feleséget és gyermeket. Halálukkal? Hiszen a statisztikákból kiderül, hogy a szíriai polgárháborúban már legalább ötszázezren veszítették életüket, többségükben a lázadók. Ugyanakkor a másik statisztika meg azt bizonygatja, hogy Aszadot a biztos vereség torkából rángatták ki az oroszok és Irán, mert már nem maradtak emberei, olyan nagyok voltak a veszteségei.

És ki egyáltalán ez a „mérsékelt ellenzék”? A nép egyszerű fiai, akik demokratikus választásokat szeretnének? Szíria szabad lelkű Petőfi Sándorai? Az arab tavasz során az emberek az utcára vonultak, hogy tiltakozzanak az elnyomó Aszad-rezsim ellen – írják az e témáról szóló könyvek, de előbb véget érnek, mint hogy kiderüljön, honnan lett fegyverük és elég muníciójuk ahhoz, hogy ötödik éve háborúzzanak. Merthogy a háború nem most, és nem Aleppóban kezdődött. Pontosan tudjuk, hogy a világ korántsem csak tétlenül, „popcornt zabálva” nézi a vérontást. Ha így lenne, a szemben álló felek már legfeljebb kövekkel dobálnák egymást, és nemhogy tüzérséget és páncélosokat nem vetnének be, de az utolsó puskagolyót is rég ellőtték volna már. Furcsa módon csak a segélykonvojok nem érnek el a rászoruló civilekhez, de a fegyverek mindig eljutnak a harcosokhoz. Valójában ötödik éve folyik már a vér Aleppóban, csak addig ez senkit nem érdekelt, amíg a „rossz fiú” állt vesztésre.

Most aztán szörnyülködünk, jobb esetben együtt is érzünk egy kicsit, legalábbis az ártatlan civilekkel, merthogy ilyenek is vannak. Már amíg nem akarnak Európába jönni. Közben pedig ítélkezünk, az alapján, hogy mit gondolunk a világról. Szíriáról beszélünk, de arról alkotunk véleményt, hogy elcsatolták-e vagy hazatért a Krím félsziget, hogy agresszor-e vagy államférfi Vlagyimir Putyin, hogy a demokratikus rend őrzője vagy kéretlen világcsendőr az Egyesült Államok, hogy Amerikának be kellene avatkoznia a Közel-Keleten, vagy mindenért ő a felelős. Előítéleteink alapján fogyasztjuk a híreket, és előítéletek alapján keletkezik e hírek többsége. „Független” szervezetek jelentenek, és hazudik a propaganda. Civileket vesznek célba, és véletlen csapást mérnek. Dzsihadista vezetőkkel végeznek, és hordóbombákat dobnak le. Kórházat bombáztak le, és élő pajzsnak használják a civileket.

Hol itt az igazság? Én nem tudom, sőt nem is hiszem, hogy van. Se az egyik, se a másik oldalon. Azt viszont tudom, ha szíriai lennék, gyűlölném, hogy külföldi hatalmak döntenek a fejem felett. Ahogy azt is, ha a világ tétlenül végignézné, ahogyan a földig bombázzák az országomat, és kiirtják a népemet. A legjobban pedig azt gyűlölném, ha távoli országok álszent lakói ítélkeznének kényelmes foteljukból. Miközben mossák kezeiket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.