Válságkezelő központot hoznak létre a V4-ek
Ennek megalakulását Lengyelország fogja irányítani.
Ennek megalakulását Lengyelország fogja irányítani.
A stáb vezetője szerint a választási kampánynak a demokrácia látja kárát.
Eldőlt: hazánk nem fordul az Európai Bírósághoz, már a bizottságban leszavazták az LMP kezdeményezését.
Ennek megalakulását Lengyelország fogja irányítani.

A stáb vezetője szerint a választási kampánynak a demokrácia látja kárát.

Eldőlt: hazánk nem fordul az Európai Bírósághoz, már a bizottságban leszavazták az LMP kezdeményezését.

Ugyanakkor elmondta: az „abortusz súlyos bűn, mivel egy ártatlan életnek vet véget”.

Orosz Pál és Thomas Doll odaszúrt az MLSZ-nek, most jött a válasz visszakézből.

A bajor CSU egyelőre nem fogadja el Angela Merkelt kancellárjelöltként.

30 év alatti újságírók kaphatják meg a 2 millió forinttal járó elismerést. Hét díjat adtak át.

A 29 éves átlövő térde nem bírná el a kontinensviadalon fellépő terhelést.

A szaúdi vezetésű koalíció szerint a síita húszi lázadók többször is megsértették a megállapodást.

Az olimpiai ezüstérmes úszóról azt híresztelik, hamarosan lemond elnökségi tagságáról a szövetségben.

Van köztük olyan, aki a születendő gyermekét akarta megerőszakolni.

Az igazságügyi bizottságon átment a négy jogász, szavazhat róluk a parlament. Az MSZP tiltakozik.

Hét embert állítottak elő.

A Főgáz segíteni kívánja a rászorulókat.

A kereskedelmi szövetség szerint a kisebb vállalkozások nem lesznek képesek kigazdálkodni a kötelező béremelést.

Ó, ha a fogyasztói társadalom legfontosabb szereplői a fogyasztók lennének!

Előbbi már biztos, be is jelentették: Abaházi Csaba és Vágó Piros reggeli műsort kap a Slágeren.

Tavaly 816,2 milliárdos deficit halmozódott fel október végéig.

Három fiatalkorú ellen emeletek vádat, 250 ezret zsaroltak ki egy fiútól.

2050-re a vezető halálokok egyike lehet az antibiotikum-rezisztencia.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A rendőr elleni támadás miatt a nő ellen garázdaság gyanújával indult eljárás.

A mentősök karácsonyi dallamra hangolt fényjátékkal köszöntötték az ünnepet.

Kozák László négy évtizeddel ezelőtt, 1985 szeptemberében csatlakozott az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségéhez.

Jászberény térségében ütközött két jármű

Yusuf Tuggar nigériai külügyminiszter a helyi ChannelsTV televíziónak elmondta: kétszer konzultált az ügyben telefonon Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel.

Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője a közösségi médiában közzétett bejegyzésben adott tájékoztatást.

Kim Dzsongun, Észak-Korea vezetője elrendelte az ország rakéta- és tüzérségi gyártásának modernizálását.

A magyar gasztroforradalmat Csíki Sándor találóan nevezte palotaforradalomnak, hiszen a vendéglátóipari egységeknek legfeljebb egy ezrelékét érintette.

Jutalmat ajánlottak fel azért, hogy békén hagyják a kihalóban lévő tengeri emlőst.

Sajtóhírek szerint az orosz elnök hajlandó volna engedményeket tenni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.