Uniós útkeresés a pozsonyi csúcson
Túl sok a széttartó ötlet és elképzelés, kevés konkrétum születhet.
Túl sok a széttartó ötlet és elképzelés, kevés konkrétum születhet.
A kerekesszékes női vívóválogatott óriási csatában a lengyeleket verte meg egy tussal.
Feltétel: az amerikai elnök kegyelmezzen meg az „informátorának”.
Túl sok a széttartó ötlet és elképzelés, kevés konkrétum születhet.

A kerekesszékes női vívóválogatott óriási csatában a lengyeleket verte meg egy tussal.

Feltétel: az amerikai elnök kegyelmezzen meg az „informátorának”.

Nyugat-Európa a naivitás állapotában van – jelentette ki Szijjártó Péter.

Az emeléssel a benzin átlagára 335-336 forintra nőtt, a gázolajé 332-333 forint maradt.

Trump 3,5 százalékos gazdasági növekedést és 25 millió új munkahelyet ígért.

Konferencián vitatnák meg a volt miniszterelnök akadémiai tagságát.

Korhut Mihály pályára lépett a milánói meccsen, és csapata legyőzte az Internazionalét.

Még nem összesítették a jelentkezők számát, de nagy az érdeklődés a közpénzügyi szakújságírói képzés iránt.

Keményen kritizálta a Magyar Nemzeti Bank képviselője a nyáron elfogadott egyik kormányhatározatot.

A Honvéd klubtulajdonosa szerint a német szakember megalomán személyiség.

Az ellenzéknek még vannak józan, alpári indulatoktól mentes, racionális érvei.

Az új tengeri rezervátumok kiterjedése eléri az 1,19 millió négyzetkilométert.

Boris Johnson brit külügyminiszter az olasz kollégájával, Paolo Gentilonival találkozott.

A címvédő DVTK Jegesmedvék 4-3-ra kikapott a MAC Budapest vendégeként.

A kormány 174 börtönt, illetve büntetőintézetet tervez létrehozni a következő 5 évben.

Természetesen vannak biztató jelek – tette hozzá Patai Mihály.

A székely zászló nem a román állam ellen irányuló szimbólum.

Egy Hosszú Menetelés–7 típusú hordozórakétával indították el a szerkezetet.

Az országcsoport Pozsonyban közös álláspontot képvisel.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Mentők és tűzoltók is voltak velük.

Bíróság vár a targoncás férfira.

Orbán Viktor tájékozódott a rendkívüli időjárási helyzet miatt meghozott intézkedésekről.

Nemzetközi körözés eredményeként találtak rá Magyarországon.

A díszlet mögött itt a valóság.

Szerintük Lengyelország egyre növekvő fenyegetésekkel néz szembe.

A kérdés, hogy mi lesz április 12. után: marad a nemzeti szuverén kormány vagy nyakunkra ültetnek egy brüsszeli bábkormányt – fogalmazott a közösségi oldalán a külgazdasági és külügyminiszter.

A katalán klub tervei borultak a portugál játékos bemutatásakor.

A Szolnok az utolsó pillanatig esélyes volt a továbbjutásra egy NBA-bajnokkal is felálló olasz ellenfele ellen.

Josh Rock teljes őrületre számít Luke Littler ellen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.