Keményen kritizálta a Magyar Nemzeti Bank képviselője a nyáron elfogadott egyik kormányhatározatot, amely a szakmai vélemények szerint is egyetlen cégnek kedvez, mégpedig a Rogán Antalhoz köthető Hunguard Kft.-nek. A pénzügyi intézmények, így például a bankok informatikai rendszereinek vizsgálatát és hitelesítését szabályozó döntés által megszabott határidők a jegybank informatikai felügyeletének vezetője szerint betarthatatlanok.
– Tegye fel a kezét az, aki szerint a júliustól hatályos kormányhatározat követelményeinek mindössze egyetlen könyvvizsgáló cég felel meg! – vetette fel egy szerdai konferencián a Magyar Nemzeti Bank (MNB) informatikai felügyeletének vezetője, Gaidosch Tamás. Kérdésére pedig az auditálócégek érdekképviseletét ellátó szervezet, az ISACA rendezvényének meghívottjai szinte kivétel nélkül felemelték a kezüket.
– Még nem tudom pontosan, hány ilyen cég van, de előfordulhat, hogy igazuk lesz – jelentette ki Gaidosch.
A kérdés aktualitását az adta, hogy az esemény egyik kiemelt témája egy új, a pénzügyi intézmények informatikai vizsgálatát szabályozó kormányhatározat volt. Ezzel kapcsolatban lapunk korábban megírta, azt a Rogán Antal kabinetminiszterhez köthető informatikai cégre, a Hunguard Kft.-re írták, amivel az több tíz milliárd forintos piacról szorítja ki a versenytársakat.
A szakma ezek szerint egyöntetűen osztja a sajtó értesüléseit, miszerint jelenleg csak a Hunguard felel meg a kormányzat speciális elvárásainak, amelyek többek között arra kényszerítik a könyvvizsgáló cégeket, hogy mind munkatársaikat, mind cégük telephelyét vessék alá nemzetbiztonsági átvilágításnak.
A pénzintézetek informatikai auditálását szabályozó új rendszerben a jegybanknak mint piaci felügyeletnek kell elkészítenie a követelményeknek megfelelő cégek jegyzékét. Ehhez azonban a jogszabály szerint a cégeknek legkésőbb januárig jelezniük kell az MNB-nél a tanúsítási eljárásuk elkezdését.
– Aki szerint ennyi idő alatt nem lehet felkészülni, az nem áll messze a valóságtól – mondta előadásában Gaidosch, és megjegyezte: egy, a jogszabályban megjelenő logikai bukfenc miatt a tanúsítási eljárást illető pontos határidők a jegybank számára sem egyértelműek. Hozzátette, a határozat szövegét korábban a jegybank véleményezte, a kormány azonban egyik kérésüket sem vette figyelembe.