Egyre nagyobb a darázsveszély hazánkban
Akár életveszélyesek is lehetnek, eddig öt házat kellett kiüríteni.
Akár életveszélyesek is lehetnek, eddig öt házat kellett kiüríteni.
A beharangozott jegyakcióval csak a diákok kevesebb mint negyede élt.
„Ez a cionista jövőkép következő fejezete, így leszünk ismét vezetők a népek között.”
Akár életveszélyesek is lehetnek, eddig öt házat kellett kiüríteni.

A beharangozott jegyakcióval csak a diákok kevesebb mint negyede élt.

„Ez a cionista jövőkép következő fejezete, így leszünk ismét vezetők a népek között.”

A török igazságügyi minisztérium Washingtonhoz fordult.

Nagyon rosszul fest José Manuel Barroso a Goldman Sachs egyik csúcsvezetőjévé való kinevezése.

A kilépésre szavazók a munkára alapozott erkölcs világának feladására mondtak nemet.

Három tehén esett egy családi ház úszómedencéjébe az ausztriai Mittersillben keddre virradó éjszaka.

A kétszeres világbajnok spanyol pilóta szerint a tengerentúli futamok pályái nekik kedveznek majd.

„Magyarország nincs messze attól, hogy tűzparancsot adjon ki a menekültek ellen” – mondta Jean Asselborn.

Gödörben a háziorvosi ügyeleti ellátás, sokan inkább a szabad hétvégét választják.

Aszadék állítólag lelőttek egy izraeli harci gépet és egy drónt. Izrael szerint minden gépük megvan.

Remekül sikerült a bemutatkozása a balhés olasznak a francia Nice csapatában.

Vajda Zita habzsolja a pozíciókat, sok más mellett havi hatszázezerért kutathatja Indiát.

A bolgár elnök is ott lesz a határszemlén.

Az biztos, hogy nem fegyverropogást hallott a diák.

Agyonlőtte magát egy kétéves fiú hétfőn az Egyesült Államokban nagyszülei otthonában.

Gazdaságélénkítő tervet készít az NGM.

Hivatalos megerősítés egyelőre nincs.

Több száz milliárd forintot szánnak útfelújításra az évtized végéig.

Az Országgyűlés mai ülésén az alapvető jogok biztosa számol be tavalyi tevékenységéről.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ez a magyar álláspont.

Kiderült, hogy készülnek a Medián mérései.

A Magyar Pétert támogató véleményvezér tavaly november óta áll az újbudai önkormányzat alkalmazásában.

Újabb beismerő vallomás, erre már reagált a magyar kormány is.

Különleges szentévet hirdetett XIV. Leó pápa Szent Ferenc halálának nyolcszázadik évfordulójára.

A brazil elnökkel egyeztetett Putyin.

A dán és a grönlandi külügyminiszter szerdán Washingtonba utazik.

A súlyos betegséggel küzdő Fazekas László 137 tétmérkőzésen erősítette a csapatot.

Ezért a dobogós helyezésért nincs szégyenkeznivalója olimpiai bajnokunknak.

Az 5G hálózat bevezetésének és a kereskedelmi szolgáltatások megkezdésének határideje 2027 márciusa.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.