Négy nő robbantott a csádi piacon
Legalább tizenöt ember életét vesztette.
Legalább tizenöt ember életét vesztette.

Számottevő csapadék nem várható.

Összegyűjtöttük az elmúlt hét legfontosabb eseményeit.

Bostán, Rátóton és Vaskeresztesen polgármestert, Bereten roma települési képviselőket választanak.

A hazaiak 30-24-re győzték le a vendég Rhein-Neckar Löwent.

Sajátos élvezet lehet Brüsszelben polgárjogi aktivistának lenni.

Egy személygépkocsi villanyoszlopnak ütközött.

A támadó több utast is megszúrt, egyiküket súlyos nyaksérüléssel szállították kórházba.

Az interneten árult, rossz minőségű szerek ellen nehéz fellépni.

A Vasas tízzel, míg a Debrecen egy góllal nyert.

Jelenleg intenzív osztályos kezelésben részesül.

A cseh és a szlovák ipari miniszter szerint be kell fejezni az észak–déli gázvezetéket.

Az Atlético Madrid sorozatban negyedik győzelmét aratta.

Negyedik napja gyűlik össze a tömeg, hogy igazságot követeljen Beke Istvánnak.

Az újonc Bournemouth-tól kaptak ki hazai pályán.

Az amerikai nagykövet kiemelte: globális krízisről van szó.

Dárdai csapata eközben győzelmet aratott a vendég Bayer Leverkusen ellen.

Ruha készül belőle, és nem is akármilyen!

A negyedik negyed elején még három góllal vezettek.

A nyújtás azon formája, amelyet a legtöbb sportoló rutinszerűen művel, kifejezetten káros is lehet.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A mesevilág biztonságot ad, ezért fontos, hogy a gyerekek hihessenek a csodákban.

A digitális eszközök számos előnnyel járnak, de egyre több kutatás figyelmeztet a figyelemre és a fejlődésre gyakorolt káros hatásaikra.

Kondor Péter evangélikus püspökkel többek között arról beszélgettünk, hogyan válhat a karácsony valódi örömforrássá azoknak is, akik magányosak.

A mentésben a kalocsai tűzoltók, a hajósi önkéntesek, a körzeti megbízott és mentősök vettek részt.

Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmében.

A miniszterelnök Washingtonban, Moszkvában és a Vatikánban is járt.

A NATO kénytelen volt harci repülőgépeket riasztani, hogy megfigyeljék az orosz „medvéket”.

A négyszeres olimpiai bajnok úszóklasszis hosszú idő után először nyilatkozott.

A játékos és felesége a gyermekeiket az iszlám hit szellemében nevelik, de tisztelik a keresztény vallást is.

Visszatekintés az év ötödik hónapjára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.