Jimmy Carter volt amerikai elnök legyőzte a rákot
Azonban ettől függetlenül folytatják rajta a kezeléseket.
Azonban ettől függetlenül folytatják rajta a kezeléseket.
Az ENSZ-főtitkár maga kérte, hogy ellátogathasson a novemberi terrortámadások helyszíneire.
Köves Slomó a láng, a csoda és csodálat erejének kapcsolatáról beszélt az összegyűlteknek.
Azonban ettől függetlenül folytatják rajta a kezeléseket.

Az ENSZ-főtitkár maga kérte, hogy ellátogathasson a novemberi terrortámadások helyszíneire.

Köves Slomó a láng, a csoda és csodálat erejének kapcsolatáról beszélt az összegyűlteknek.

Az egyházfő szerint az erőfeszítések a szegénységgel szembeni fellépést is segíthetik.

A kiviteli korlátozások feloldását követően meg fogják növelni a termelést.

A rendőrségnek fogalma sincs, hogy kerülhetett oda.

Már csak a Teheránnal szembeni szankciók eltörlésére várnak.

A landolást követően a szerb hatóságok őrizetbe vették.

A magyar női kézilabda-válogatott 32-26-ra legyőzte a két évvel ezelőtt ezüstérmes szerb csapatot.

Tudta, hogy magyarul is beszélnek az egyik Csillagok háborúja-rajzfilmsorozatban?

A szavazatok 30 százalékával diadalmaskodtak vasárnap a regionális választások első fordulóján.

Egy orosz tengerész rakétavetőt tartott a vállán, miközben hajója a Boszporusz szoroson haladt át.

Nézegessen képeket a II. Rossmann Mikulásfutásról!

Az előzetes felmérések szerint az ellenzék a voksok 55,6 százalékára számíthat.

Ellátás- és szakemberhiány miatt maradnak magukra a sérült gyerekeket nevelők.

A fiatal holland három díjat is bezsebelt az FIA gáláján.

A 49. héten az alábbi számok voltak a nyerők.

Egy teherautóban találtak rájuk a hajó indulása előtt. A Fuvarozók Szövetsége szerint a kamionosok tehetnek óvintézkedéseket.

Többször is inzultálta a nőt, volt, hogy ittas állapotban.

A szíriai rezsim mellett az orosz–török vitáról is szót ejtett a volt iráni külügyminiszter.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Javulnak a látási viszonyok.

A mesevilág biztonságot ad, ezért fontos, hogy a gyerekek hihessenek a csodákban.

A digitális eszközök számos előnnyel járnak, de egyre több kutatás figyelmeztet a figyelemre és a fejlődésre gyakorolt káros hatásaikra.

Kondor Péter evangélikus püspökkel többek között arról beszélgettünk, hogyan válhat a karácsony valódi örömforrássá azoknak is, akik magányosak.

A lengyel hadsereg közölte: a vadászgépek azonosították, majd kikísérték az orosz felderítő repülőgépet, amely a lengyel légtér közelében, a Balti-tenger felett repült.

Több robbanás hallatszott.

Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmében.

A kafetériarendszer hozzájárulhat a pénzügyi biztonsághoz.

A Gyermek születése azt üzeni, hogy Isten a legnagyobb erőt a legkisebben mutatja meg.

A magyar életet a tőkefelhalmozás individuális szükségletei uralják.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.