Főpolgármesterség: Somogyi Zoltán köszöni, de nem
„Elégedett vagyok a civil életemmel, és komoly jövőbeli terveim vannak vele” – írta Facebook-oldalán Somogyi Zoltán.
„Elégedett vagyok a civil életemmel, és komoly jövőbeli terveim vannak vele” – írta Facebook-oldalán Somogyi Zoltán.
A 8 méter 18 centiméter magas, festett rozsdamentes acél szobor egy szeméttelepen végezte.
Hosszú, több hétig tartó eljárás keretében keresik az ételmérgezés forrását.
„Elégedett vagyok a civil életemmel, és komoly jövőbeli terveim vannak vele” – írta Facebook-oldalán Somogyi Zoltán.
A 8 méter 18 centiméter magas, festett rozsdamentes acél szobor egy szeméttelepen végezte.
Hosszú, több hétig tartó eljárás keretében keresik az ételmérgezés forrását.
Nyolc iszlamistát halálra ítéltek Bangladesben egy robbantásos merényletért.
A dokumentum szerint az orosz fél maximum 10 milliárd eurónyi állami hitelt nyújt Magyarországnak.
Több elemzőház 2 százalék körül várja az alapkamat mélypontját.
Tóth Tamás a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának stratégiai és koordinációs helyetteseként folytatja pályafutását.
Szakembereket küldenénk a mintegy ötven fővel induló, nem katonai jellegű ukrán misszióba.
Az emeléssel a gázolaj literenkénti átlagára 426-427 forintra, a benziné 425-426 forintra nő.
A kormányt „egy szervezett bűnbanda ostromolja” – jelentette ki a lengyel külügyminiszter.
A Toyota Avensis megöregedett, s az eladások is tükrözik a japán modell egyre mérsékeltebb sikereit Európában.
Az államháztartás központi alrendszerének idei első öthavi hiánya 681,7 milliárd forint volt.
A Budapest–Pusztaszabolcs-vasútvonalon 15-30 perces késésekre lehet számítani hétfő délután.
Világszerte az elküldött e-mailek 57 százaléka spam, azaz levélszemét, ami hatalmas kárt és bosszúságot okoz.
A hollandok 2-0-ra verték Chilét, így első helyen, százszázalékos mérleggel mentek tovább. A spanyolok Ausztráliát kiütve szépen búcsúztak.
Az uniós csatlakozásunk óta húszezerrel nőtt a Magyarországra is vonatkozó EU-s jogszabályok száma.
A UNESCO bizottsága mindeddig 1010 kulturális és természeti nevezetességet vett fel a világörökségi listára.
Ez volt a világ első fényfestése, amelyet sík felület helyett sziklára komponáltak. A Kiégő Izzóké az érdem.
Az első kalapba került a Győri Audi ETO KC és az MKB-MVM Veszprém a Bajnokok Ligája főtáblájának sorsolásán.
Öt településről riasztották a tűzoltókat, közel harmincan dolgoznak a helyszínen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
Aki egyszer is hallotta gondolatait, azt nézőpontja, fogalmazásmódja, szelíd határozottsága legalábbis elgondolkodtatta.
A miniszterelnök szerint a családokat, a fiatalokat és a nemzetet is erősíti a kormány.
Magyarországnak meg kell kapnia a neki járó pénzt.
Hitvallás a megmaradásért – ez a jelszó az új online közösségnél.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.