Tovább lassul a népességfogyás
2013 első nyolc hónapjában 57 895 gyermek született, a halálozások száma 84 441 volt.
2013 első nyolc hónapjában 57 895 gyermek született, a halálozások száma 84 441 volt.
Király Györgyöt is kihallgatta a rendőrség a felvétel ügyében, melyet a Hír TV szerint Harangozó Tamás vett át még annak nyilvánosságra kerülése előtt.
Napokon belül kiadja a Baranya Megyei Kormányhivatal a pécsi magasház épületének bontási határozatát.

A babakötvény megújításáról szóló kormányzati javaslatot is tárgyalhatja kedden az Országgyűlés.

A Transparency International új ügyvezetőjét kérdezte a Magyar Nemzet bajai időközi választásokról és a kormánypártok lejáratását célzó videóról.

Hét évnél több börtönt javasolt az ügyészség az MSZP korrupcióval vádolt korábbi kerületi frakcióvezetőjének.

Szúrós, kellemetlen szagot éreztek a lakók, ezért 36 lakást üríttetett ki a Katasztrófavédelem.

Gondot okoznak a vaddisznók több Pest megyei településen. Ezt több helyen kilövéssel orvosolják.

Két férfi megkísérelt kirabolni egy bankot a fővárosban, a X. kerületi Kőbányai úton hétfő délután.

Csiba Gábor, a kórház főigazgatója keddtől ismét munkába állhat.

Hasmenéssel, hányással, lázzal járó megbetegedések fordultak elő egy enyingi iskola tanulói között.

Hepatitis A vírus betegíthette meg az intézmény néhány egészségügyi dolgozóját.

Politikai nyilatkozatot fogadott el a parlament hétfőn a rezsicsökkentés megvédéséről.

Duray Miklós felvidéki közíró és Pásztor István VMSZ-elnök kapta az idén az Emberi Méltóságért kitüntetést.

Egyedül október 23-án utazhatunk majd este a 2-es vonalon.

Nem indulhat a békéscsabai időközi önkormányzati voksoláson Kovács Katalin, az MSZP–Együtt-PM–DK–Liberálisok jelöltje.

Magyarország tiltakozik az ellen, hogy az EU politikai nyomást gyakoroljon a magyar rezsicsökkentés ügyében.

Egy kétkeresős, háromgyermekes család havi büdzséjében 35 ezer forinttal hagy többet a kormány.

„El a kezekkel a kormánytól!” – hangsúlyozta Bayer Zsolt újságíró az MNO-nak adott rövid interjújában.

Nagyot fordult a világ az MSZP-vel a hétfői rendőrségi sajtótájékoztatót követően, a párt szóvivője bevallotta: csütörtökön kapták meg a felvételt.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

A füsttel telítődött épületrészt átszellőztetik, az áramot leválasztották.

Különösen nagy kihívást jelent a cannabis, amelynek a közvélemény alábecsüli a kockázatait.

A szombati rendezvényről tett közzé újabb kisfilmet a kormányfő.

Az orosz elnök a védelmi ipar fejlesztéséről tárgyalt.

Kuba kész lenne tárgyalni.

Felszólalásában Kaczynski a lengyel patrióta tábor összefogását szorgalmazta.

Nem volt könnyű dolga a Liverpoolnak hétfőn a harmadosztályú Barnsley ellen.

Az a valószínűbb, hogy a magyar válogatott a spanyolokkal játszik majd ki-ki mérkőzést a legjobb négy közé jutásért.

A szigetország határozottan elutasítja az Egyesült Államok területi igényeit.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.