Enyhülhet a kampányhirdetések szabályozása
A közigazgatási és igazságügyi tárca vezetői azt kezdeményezik, hogy a pártok ne csak a közszolgálati médiában hirdethessenek az európai parlamenti (EP) választás előtt.
A közigazgatási és igazságügyi tárca vezetői azt kezdeményezik, hogy a pártok ne csak a közszolgálati médiában hirdethessenek az európai parlamenti (EP) választás előtt.
Tízmillió forintból valósul meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott táncos párválasztó program.
„A pécsiek biztonsága nem lehet politikai vita tárgya, mert mindannyiunk közös érdeke, hogy Pécsett nyugalom uralkodjon.”

Öten indulnak Szendrő polgármesteri posztjáért a vasárnapi időközi választáson.

Megszűnt Károlytáró 63 lakosának elszigeteltsége, miután egy sávon alkalmassá tették a közlekedésre a Gyöngyösoroszihoz tartozó településrészre vezető egyetlen utat.

Mind a hatályos Btk.-ban, mind a július 1-jén életbe lépő új kódexben vétség helyett bűntettnek minősül majd, ha valaki közveszély helyszínén lop.

Nem az Országos Bírósági Hivatal elnöke, hanem a Kúria döntött így, de a Szegedi Ítélőtáblán folytatódik másodfokon a Hunvald-per.

A Fidesz szerint ismét kiderült, hogy Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc egy követ fújnak, egyformák – nem képesek kiállni a magyar családokért.

A Fidesz szerint a Gyurcsány–Bajnai-korszakban eltőzsdézték a nyugdíjak reálhozamát, és bizonytalan volt a nyugdíjrendszer.

A Medián felmérése szerint legalább közvetve a magyar lakosság 24 százalékát érintette a márciusi hóvihar következtében kialakult rendkívüli helyzet.

Elhunyt a Ferences Sajtóközpont által az ország legidősebb katolikus papjaként számon tartott Boros Gyevi Imre.

Elutasította a Nemzeti Érzelmű Motorosok Adj gázt! nevű felvonulását tiltó rendőrségi határozat elleni beadványt a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság hétfőn.

Tavaszias időben lesz részünk kedden és szerdán is. A napsütést csak néha zavarják meg felhők.

Sikeresnek tartja az ombudsmani rendszer integrációját Szabó Máté, az alapvető jogok biztosa.

A bírói függetlenség nem a földrajzi helyhez kötődik, a különböző törvényszékeken ítélkező bírók befolyásolástól való függetlenségét nem lehet megkérdőjelezni – véli Handó Tünde.

A mentést nem, ugyanakkor a tájékoztatást alaposan kifogásolja Szabó Máté ombudsman, ami a márciusi hóvihart és az utakon tapasztaltakat illeti.

A Fidesz szóvivője szerint tizenháromezerrel több férőhely van az iskolában, mint ahány első osztályos. Hatéves korban az iskolakezdés csak lehetőség.

Az új jegytípus a BKK jegy- és bérletpénztáraiban júliustól lesz elérhető, egyelőre kísérleti jelleggel.

Akciót indít a devizahitelesek megsegítésére a Jobbik, az egyiptomi keresztényüldözés miatt emelte fel szavát a KDNP, a biztonságot hiányolta az MSZP, a Fidesz pedig számokat sorolt – napirend előtt a parlamentben.

Néhány perc alatt döntöttek Ny. Zoltán előzetes letartóztatásáról – tudta meg a Pécs Ma.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Több mint tíz év munkája veszett oda.

Az útfejlesztés várhatóan nagyobb volumenű beruházást is hoz az M4-es környékére.

A műszaki mentést a jászberényi hivatásos tűzoltók végzik.

A kormányfő több vezetővel is tárgyalt az első negyedévben.

Maszúd Peszeskján szerint az Egyesült Államok, Izrael és európai országok „totális háborút” folytatnak hazája ellen.

Szomáliföld 1991-ben egyoldalúan kiáltotta ki függetlenségét Szomáliától. Mindeddig egyetlen más ország nem ismerte el független államként.

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök az Egyesült Államokban tett látogatását követően határozhat a jövő évi választások időpontjáról.

Az izraeli hadsereg szerint a libanoni célpontokon Izrael elleni támadások előkészítése zajlott.

A kanadai kormányfő azt mondta, ez a támogatás segít majd Ukrajnának abban, hogy pénzügyi támogatást tudjon szerezni a Nemzetközi Valutaalaptól.

Donald Trump amerikai elnök nem várt tovább a megtorlással.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.