Pótlóbuszok járnak több villamos helyett
Pályahiba, illetve jelzőhiba miatt pótlóbuszok közlekednek az 1-es villamos, valamint a 3-as, a 28-as, a 62-es és a 62A villamosok helyett hétfő kora délután a fővárosban.
Pályahiba, illetve jelzőhiba miatt pótlóbuszok közlekednek az 1-es villamos, valamint a 3-as, a 28-as, a 62-es és a 62A villamosok helyett hétfő kora délután a fővárosban.
Elfogadhatatlannak minősítették Viviane Reding uniós biztos Tobin-ügyben tanúsított eljárását.
Az Európai Bizottság eddig még nem tárgyalt az alaptörvény negyedik kiegészítéséről – mondta el a Hír Televíziónak adott interjújában Andor László.

Hatszázötvenegy kilométeres szakaszon a legmagasabb, harmadfokú az árvízvédelmi készültség, a belvízzel elöntött területek nagysága viszont csökkent.

Kényszervallatás és más bűncselekmények miatt szabott ki felfüggesztett börtönbüntetést, illetve pénzbüntetést három mezőkövesdi rendőrre hétfőn jogerősen a Debreceni Ítélőtábla.

Ezermilliárd forintot meghaladó profitot vittek ki a közműcégek hazánkból tizenöt év alatt a hatnapos szocialista villámprivatizációnak köszönhetően.

Újabb járművek érkeztek Budapestre a 159 darab vadonatúj Mercedes Citaro 2 típusú autóbuszokból.

A kormányszóvivő szerint ha az alaptörvény negyedik módosításához kapcsolódó alacsonyabb szintű jogszabályokat elfogadják, az Európai Unióban is nyugvópontra jutnak a viták.

A védekezési intézkedések és a kedvező időjárás hatására mérsékelték a belvízvédelmi készültséget az Alsó-Tisza vidékén.

Létszámbővítésre készülnek a Nemzeti Védelmi Szolgálatnál, hogy júliustól el tudják látni a kormány-tisztviselői kar hatáskörükbe kerülő ellenőrzését is.

A kereszténydemokrata Michl József szerint súlyosan hibás érvelésen alapszik a német Gerlingen város polgármesterének döntése.

Megválasztották Simonné Rummel Erzsébetet, az egyetlen jelöltet Bakonynána új polgármesterének – tájékoztatott a körjegyző.

Nem tölti ki mandátumát Brüsszelben a tavaly óta ott dolgozó, 2010-ben a Fidesz baranyai listáján országgyűlési képviselőnek választott regionális politikai igazgató, Bánki Erik.

A Fidesz-frakció szeptemberi frakcióülésén megvizsgálják, hogy a fűtési szezon beállta előtt tudják-e még tovább mérsékelni a villamos energia árát, a fűtési költségeket, illetve a kéményseprés díját.

A héten tovább melegszik az idő, s akár 26 fok is lehet, a hétvégén azonban eső, zivatar és lehűlés várható – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat középtávú előrejelzéséből.

Minden egyes tanuló elhelyezése meg lesz oldva – mondta a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) vezetője az MTI-nek vasárnap.

Elsőfokú védekezés van 477 kilométeren, másodfokút 937, harmadfokút pedig 651 kilométeren végeznek a szakemberek.

Abban az esetben, ha 130 egyéni választókerületet hoznának létre, a körzetek közötti népességeltérés mindig 15 százalék alatt lenne.

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 15. héten megtartott hatoslottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki.

Eleinte az időnként erősebben megnövekvő gomolyfelhőzetből keleten helyenként még előfordul zápor, egy-egy zivatar sem zárható ki.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Több mint tíz év munkája veszett oda.

Az útfejlesztés várhatóan nagyobb volumenű beruházást is hoz az M4-es környékére.

A műszaki mentést a jászberényi hivatásos tűzoltók végzik.

A kormányfő több vezetővel is tárgyalt az első negyedévben.

Maszúd Peszeskján szerint az Egyesült Államok, Izrael és európai országok „totális háborút” folytatnak hazája ellen.

Szomáliföld 1991-ben egyoldalúan kiáltotta ki függetlenségét Szomáliától. Mindeddig egyetlen más ország nem ismerte el független államként.

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök az Egyesült Államokban tett látogatását követően határozhat a jövő évi választások időpontjáról.

Az izraeli hadsereg szerint a libanoni célpontokon Izrael elleni támadások előkészítése zajlott.

A kanadai kormányfő azt mondta, ez a támogatás segít majd Ukrajnának abban, hogy pénzügyi támogatást tudjon szerezni a Nemzetközi Valutaalaptól.

Donald Trump amerikai elnök nem várt tovább a megtorlással.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.