Frissítik a szoftvert az Alstomnál
Két héten belül véget érhet a 2-es metró utasainak kálváriája, mert frissítik az Alstom-szerelvények számítógépes vezérlőprogramját.
Két héten belül véget érhet a 2-es metró utasainak kálváriája, mert frissítik az Alstom-szerelvények számítógépes vezérlőprogramját.
Az elmúlt hetek kormányellenes megmozdulásai azt bizonyítják, hogy a benne részt vevő szervezetek lépésről lépésre követik Alinsky pontjait.
A BKV Zrt.-vel egykor szerződő cégek vezetőit hallgatták meg tanúként a Hagyó Miklós és társai ellen folyó per keddi tárgyalásán a Kecskeméti Törvényszéken.
Két héten belül véget érhet a 2-es metró utasainak kálváriája, mert frissítik az Alstom-szerelvények számítógépes vezérlőprogramját.

Az elmúlt hetek kormányellenes megmozdulásai azt bizonyítják, hogy a benne részt vevő szervezetek lépésről lépésre követik Alinsky pontjait.

A BKV Zrt.-vel egykor szerződő cégek vezetőit hallgatták meg tanúként a Hagyó Miklós és társai ellen folyó per keddi tárgyalásán a Kecskeméti Törvényszéken.

Kapus Krisztián, Kiskunfélegyháza polgármestere balesetet okozott, felelősségét elismerte, mentelmi jogáról lemondott – mondta az MTI megkeresésére kedden a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Jogerősen felmentette a bíróság kedden Kazincbarcika MSZP-s polgármesterét, akit az ügyészség jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel vádolt.

A Fidesz szerint az MSZP „csak ellenzékben jelenti be naponta, hogy éppen minek az áfáját csökkentené”, amíg kormányon volt, ezzel homlokegyenest ellentétes politikát folytatott.

Egyetlen érvényes szavazat is elég ahhoz, hogy új polgármestere legyen a Baranya megyei Ófalunak, ahol vasárnap időközi választást tartanak.

A Fidesz felszólította Krasznokvajda polgármesterét, hogy fejezze be a rezsicsökkentéssel kapcsolatos aláírásgyűjtésre vonatkozó „magánakcióját”.

Az RTL Klub információi szerint az egyik budai kórház főigazgatója volt az, aki egy hete kedden a III. kerületben durván bántalmazott, majd savval leöntött egy nőt.

Több mint 5400 óvodai férőhely létesítése várható 2015 első felében a Regionális Operatív Program keretében.

A Sajóban találták meg annak a 18 éves sajóvámosi lánynak a holttestét, aki múlt hétfőn tűnt el.

A Belügyminisztérium elkészítette és határidőre le is adta a rendkívüli időjárás miatt kialakult katasztrófahelyzet tapasztalatairól szóló jelentését.

Az Országgyűlés mentelmi bizottsága egy kormánypárti és két ellenzéki képviselő mentelmi jogának felfüggesztését javasolja a parlamentnek.

Napsütésre és csapadékra is kell számítani. Szerdán erős, helyenként viharos szél lesz.

Az ellenzék bírálta a kormányt a kiadásai miatt, míg a kormányoldal egyebek között a szolgáltatóknál eddig termelődött profitról beszélt.

Bajnai Gordon a negyedik alaptörvény-módosítás elleni közös tiltakozás és az alkotmányosság megvédése érdekében egyeztetésre hívta Mesterházy Attilát és Gyurcsány Ferencet.

A fiatalokat megszólító kampány indul a netes gyűlöletbeszéd ellen – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sportért és ifjúságért felelős államtitkársága kedden az MTI-vel.

Május 12-én választ polgármestert a Győr-Moson-Sopron megyei Maglóca – olvasható a rábaközi kistelepülés honlapján.

Vona Gábor hétfőn a Facebookon írt felháborodott hangú bejegyzést Ilan Mornak címezve. A Jobbik elnöke megígérte, hogy kormányalakítás esetén Gyöngyösi Mártont teszi meg külügyminiszternek.

Csaknem egymilliárd forintos program indul szaktanácsadói képzésre – jelentette be Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár kedden Budapesten.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A rendőr elleni támadás miatt a nő ellen garázdaság gyanújával indult eljárás.

A mentősök karácsonyi dallamra hangolt fényjátékkal köszöntötték az ünnepet.

Kozák László négy évtizeddel ezelőtt, 1985 szeptemberében csatlakozott az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségéhez.

Jászberény térségében ütközött két jármű

Jun Szogjolt 2025 januárjában tartóztatták le.

Yusuf Tuggar nigériai külügyminiszter a helyi ChannelsTV televíziónak elmondta: kétszer konzultált az ügyben telefonon Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel.

Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője a közösségi médiában közzétett bejegyzésben adott tájékoztatást.


A magyar gasztroforradalmat Csíki Sándor találóan nevezte palotaforradalomnak, hiszen a vendéglátóipari egységeknek legfeljebb egy ezrelékét érintette.

Kim Dzsongun, Észak-Korea vezetője elrendelte az ország rakéta- és tüzérségi gyártásának modernizálását.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.