Az MSZP számít a ferencvárosi Berki Krisztián szakértelmére
Berki Krisztián, a Fradi egykori kapusa és vezérigazgatója szeretné kipróbálni magát a politikai pályán – írja a Bors. Török Zsoltnak, az MSZP szóvivőjének semmi kifogása ellene.
Berki Krisztián, a Fradi egykori kapusa és vezérigazgatója szeretné kipróbálni magát a politikai pályán – írja a Bors. Török Zsoltnak, az MSZP szóvivőjének semmi kifogása ellene.
Két bíró állásába történő visszahelyezését kezdeményezte a Debreceni Törvényszék elnöke szerdán, miután erről jogerős munkaügyi bírósági ítélet született.
Negyven százalékkal többen fordultak orvoshoz influenzaszerű megbetegedéssel az elmúlt héten, mint az azt megelőzőn. Egyre több kórházban tilos a látogatás.

A bűnszervezethez köthető 16 gazdasági társaság 825,5 milliós kárt okozott áfacsalással az államnak 2010–12 között.

Újabb alsórendű utakat zártak le hóátfúvások miatt Vas megyében. Zala megyében felborult egy beteget szállító mentőautó.

A több milliárd forintos adócsalással gyanúsított 15 győri fémkereskedő közül tizenegynek az előzetes letartóztatását három hónappal meghosszabbították.

Hoffmann Rózsa nem érzi megfutamodásnak, hogy a kormányzat kettéválasztja az oktatás területét, és ő köznevelésért felelős államtitkárként folytatja munkáját.

Az egészségügyi államtitkárság által előkészített jogszabálycsomagban a „munka vagy nyugdíj” szabály korhatárát az egészségügyi dolgozóknál 65 évre emelnék.

Másodfokúra mérsékelte a várhatóan lehulló hó miatti figyelmeztetését a meteorológiai szolgálat szerda hajnalban, a Dunántúlon ugyanakkor erős hófúvásra lehet számítani.

Miből van a hamvazószerdai hamu? Kell-e pap a hamvazáshoz? Járulhat-e szürke keresztért, aki nem katolikus? Mi van esküvőfronton nagyböjtben? Honnan ered a torkos csütörtök? Válaszok az MNO-n.

Egyre fontosabb a vállalatoknak, hogy megelőzzék az influenza miatti tömeges megbetegedéseket, és ehhez segítséget is kapnak.

A közoktatásra alapozható a felsőoktatás színvonalának emelése is – mondta Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár kedden Budapesten.

Egy Gálszécsy András vezette munkacsoport foglalhat állást a Laborc Sándor és Portik Tamás közötti beszélgetések nyilvánosságáról.

Az elmúlt hetekben egyértelművé vált, régi és új baloldaliak egyetlen dologban értenek egyet: együtt vannak a megszorításokért.

A szövegbányászrendszer az önálló belügyi szervek jelentéseinek rendszerezésére, értékelésére, elemzésére, téma szerinti keresésre alkalmas.

Alkalmazott tudományok főiskolája minősítést adott a Budapesti Gazdasági Főiskolának (BGF) az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Egy keddi akcióban újabb gyanúsítottakat állítottak elő a rendőrök V. László vállalkozó ügyében.

Bajnai vagy nem ismeri a pontos számokat, vagy pedig tudatosan nem mond igazat, amikor arról beszél, hogy kevesebb uniós forrás érkezik majd Magyarországra.

A HÖOK kommünikéjében kitért arra is, hogy támogatják a hallgatók önszerveződő megmozdulásait.

„Partibusz” közlekedik február 15-től éjszakánként Pécsen, segítve a szórakozó fiatalok biztonságos hazajutását.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A mentésben a kalocsai tűzoltók, a hajósi önkéntesek, a körzeti megbízott és mentősök vettek részt.

A kormányzati beruházások érdemben javították a főváros közlekedési infrastruktúráját.

Érkeznek a gyerekek és az unokák a kormányfőhöz.

Életveszélyesen megsebesítette volt élettársát.

Nasry Asfura konzervatív üzletembert hirdették ki győztesnek.

Az egyik legszebb keresztény karácsonyi hagyomány a célkeresztben.

Ha mindegyikünk átérezné a másik szenvedését, szolidáris lenne a gyengébbekkel és az elnyomottakkal, akkor más lenne a világ – fogalmazott karácsonyi üzenetében a szentatya.

A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.

A frakcióvezető nagy mennyiségben főz, mert a családot és a baráti kört is ő látja el.

A kutatóűrhajóssal beszélgettünk.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.