Ingyen kapják a tankönyveket
Ingyen kapják a tankönyvet a szeptemberi tanévkezdéskor Százhalombatta általános iskolás korú diákjai, a költségeket a helyi önkormányzat vállalta magára – közölte a polgármesteri hivatal szóvivője az MTI-vel.

Ha nem lesz jelentős állami beavatkozás, akkor az egész építőipari ágazat le fog térdelni – nyilatkozta lapunknak Borsi László annak kapcsán, hogy az idei első félévben csupán 5585 új lakás épült. Korábban Tolnay Tibor arról beszélt, hogy a magyar cégek t
A személyforgalomban egy-, a teherforgalomban valamivel több mint négyórás várakozás alakult ki a Záhony és Csap közötti magyar-ukrán határállomáson szombat délig – közölte honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Őszre tervezi a mozgáskorlátozottakra vonatkozó szabályozás felülvizsgálatát és megújítását a kormányzat, derül ki a hódmezővásárhelyi közgyűlés felterjesztésére adott miniszteri válaszból.

Tizenegy új hatóanyaggal bővült az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) által támogatott gyógyszerek köre, emellett életbe lépett az a szabályozás, amelynek köszönhetően októbertől az emberek sokat spórolhatnak, ha az azonos hatóanyagú készítmény

Helyreállt a határforgalom a Csengersima és Pete közötti magyar-román átkelőhelyen szombat délelőtt, a Záhony és Csap közötti magyar-ukrán határállomáson viszont hosszabb várakozásra kényszerülnek a kamionok – közölte a rendőrség az MTI-vel.

Az M5-ös autópálya 173-as kilométerénél a rendőrség szombat délelőtt elterelte a forgalmat a tompai határátkelő felé a röszkei határátkelőhely kilépő oldalán kialakult több kilométeres kocsisor miatt – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóv

Csaknem kétszázezer forinttal több maradt volna egy átlagos magán-nyugdíjpénztári tag számláján, ha a kockázatos befektetések helyett államkötvényeket vásároltak volna a pénzén a kasszák – derül ki Selmeczi Gabriella lapunknak adott interjújából. A minisz

A közszolgálati életpályamodellek összehangolásáért felelős Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) jóváhagyta az érintett tárcák által kidolgozott, egyes életutakhoz kapcsolódó ágazati személyzeti stratégiákat – tudtuk meg.

A kormány augusztus 17-én tárgyalja első olvasatban az új önkormányzati törvény koncepcióját – tudta meg a Magyar Nemzet. A jelenlegi tervek szerint Magyarországon 150 és 250 közötti járás lesz, és ezek határai a jövőbeli választókerületek határaihoz igaz

Füstöl egy metrószerelvény a 3-as vonalon a Népligetnél, az utasokat leszállították, senki nem sérült meg – közölte a BKV fődiszpécsere az MTI-vel.

A dohányzás ártalmaira hívja fel a figyelmet és leszokásra ösztönöz az egészségügyi államtitkárság Válaszd az egészséget: dobd ki a hamutartódat! címmel indított népegészségügyi kampánya.

Eltűnt Juretzky Csaba soproni ügyvéd, a helyi Fidesz tagja, aki az előző ciklusban a közgyűlés jogi bizottságának tagja volt – erősítette meg a rendőrség pénteken a Nyugatmagyar.hu hírét az MTI érdeklődésére.

Időközi polgármester-választást tartanak vasárnap a Nógrád megyei Nemtiben, ahol áprilisban lemondott a korábbi faluvezető.

Várhatóan javulni fognak Magyarország hitelminősítői besorolásai a kormány által elkezdett konszolidációs program végrehajtása esetén, a jelenlegi euróövezeti válság miatt ugyanakkor legalább a következő négy-öt évre lekerült a napirendről Magyarország és

Feloldja azonnali hatállyal az erdőkre és az erdők melletti területekre július 8. óta hatályos általános tűzgyújtási tilalmat a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) – ismerteti a Kormány.hu.

Három német leendő rendőrtiszt érkezik nyári szakmai gyakorlatra a siófoki kapitányságra és a balatoni vízirendészethez – közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata az MTI-vel pénteken.

A Fidesz parlamenti frakciója szerint az eddig megkezdett út folytatásához létfontosságú, hogy a foglalkoztatáshoz szükséges jogi környezetet megteremtsék, és ebbe a folyamatba illeszkedik az új munka törvénykönyvének őszre tervezett elfogadása is – írta

Nem érzi magát felelősnek Veres János volt pénzügyminiszter az áfatörvény uniós bírálata és az államadósság növekedése miatt. Az Európai Unió bírósága csütörtökön kihirdetett ítélete szerint a magyar áfatörvény ellentétes a közösségi joggal.

Veszélyeket rejt magában az Európai Bizottság 2014 és 2020 közötti többéves keretköltségvetésre vonatkozó javaslata – hangsúlyozta Győri Enikő, a Külügyminisztérium európai uniós ügyekért felelős államtitkára az EU-miniszterek, illetve államtitkárok júliu

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök már többször is betekintést engedett abba, hogyan néz ki nála a karácsony.

A parkolóból reprezentatív nemzeti főtérré alakított Kossuth Lajos tér visszanyerte történelmi rangját, és a nemzeti emlékezet egyik kiemelt helyszínévé vált.

Szenteste búcsúzott a világtól.

Senki se tömegközlekedjen Budapesten megszokásból.

A hagyományok szerint Jeruzsálemből Betlehembe ért kíséretével Pierbattista Pizzaballa bíboros, latin pátriárka, hogy ott megtartsa a Születés templománál a katolikus Szent Katalin-templomban az éjféli misét.

Nagyon sietett az ajándékok kiszállításával.

Letartóztattak egy férfit, aki rokonszenvezett a merénylőkkel és antiszemita megjegyzéseket tett az interneten.

Hungary was right in advocating for the protection of Europe's external borders and for allowing entry to only those immigrants who are truly entitled to asylum.

A szentendrei rendőrök nagy erőkkel keresik.

Van egy köztes műfaj, amire csak kevesen gondolnak az ünnepek tájékán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.