Házi őrizetben tartják, nehogy megsemmisítsen valamit
A Budai Központi Kerületi Bíróság jövő év március 9-ig meghosszabbította Wieszt János volt szocialista politikus házi őrizetét.
A Budai Központi Kerületi Bíróság jövő év március 9-ig meghosszabbította Wieszt János volt szocialista politikus házi őrizetét.
Eleinte a felhőátvonulásokból néhol még kialakulhat hózápor. Éjszaka a Dunántúlon, szombaton keleten is fokozatosan beborul az ég. Reggelig elsősorban északnyugaton, szombaton napközben többfelé várható havazás, a Dunántúlon havas eső, eső, néhol ónos eső
Olyan alkotmányt kell alkotni, amely törekszik a minél tökéletesebb intézményrendszer kialakítására, habár tökéletes intézményrendszer nincs – mondta Salamon László, az alkotmány-előkészítő eseti bizottság elnöke a Történelmi tradíciók és az új alkotmány
A Budai Központi Kerületi Bíróság jövő év március 9-ig meghosszabbította Wieszt János volt szocialista politikus házi őrizetét.

Eleinte a felhőátvonulásokból néhol még kialakulhat hózápor. Éjszaka a Dunántúlon, szombaton keleten is fokozatosan beborul az ég. Reggelig elsősorban északnyugaton, szombaton napközben többfelé várható havazás, a Dunántúlon havas eső, eső, néhol ónos eső

Olyan alkotmányt kell alkotni, amely törekszik a minél tökéletesebb intézményrendszer kialakítására, habár tökéletes intézményrendszer nincs – mondta Salamon László, az alkotmány-előkészítő eseti bizottság elnöke a Történelmi tradíciók és az új alkotmány

Orbán Viktor szerint 2011 első negyedévében már láthatók lesznek a siker jelei annak a nem szokványos gazdaságpolitikának a nyomán, amelyet a kormány folytat. Úgy fogalmazott, a leminősítéseket felminősítések fogják követni.

Várhatóan a jövő héten a kórházak számláján lesz az az összeg, amelyet a beszállítói tartozások és a várólisták csökkentésére fordíthatnak. Összesen 27,5 milliárd forintot utalnak; a pénz az Egészségbiztosítási Alap (E-alap) 2007–2008-as maradványa.

A hegyvidéki területekre lehullott hatalmas mennnyiségű csapadék hatására megnövekedett az árvízi védekezés hossza a Körösök mentén. Az árhullám miatt több helyen elsőfokú készültség van érvényben.

Az egyik tanú, aki a Patrióta lokál diszkójának bárpultja mögül szolgálta ki a vendégeket, felismerte a vádlottak padján ülőkben a kézilabdázó támadóit a Cozma-ügy pénteki tárgyalásán a Veszprém Megyei Bíróságon.

Két nap alatt hatvan centiméterrel csökkent a Szarvas-békésszentandrási holtág vízszintje a szivattyúzás és a Dögös-Kákafoki-csatorna elzárása következtében, így ismét megnyithatják a csatornát Nagyszénás térségében – hangzott el az orosházi térség polgár

A kormány a törvényalkotás és a költségvetés területén is mindent megtesz a bírósági eljárások gyorsítása, illetve az ügyészség korrupcióval szembeni hatékonyabb fellépése érdekében – mondta Répássy Róbert igazságügyért felelős államtitkár pénteken Budape

Hét férfi ügyében mondta ki jogerősen a Fővárosi Bíróság pénteken, hogy bűnös a Magyar Televízió székházának 2006. szeptember 19-re virradó ostromában közérdekű üzem megzavarása miatt; egy visszaeső férfi kivételével mindannyiukat felfüggesztett szabadság

Ágh Péter, a Fidelitas elnöke szerint a kormányváltással új fejezet kezdődött a nemzetpolitikában: az elmúlt fél év intézkedései azt üzenik, hogy a kormány egyetlen magyarról sem mond le.

A parlament kisebbségi bizottságának LMP-s alelnöke, Szabó Tímea pénteken – az emberi jogok világnapján – nyílt levélben kért kegyelmet Boris Tadic szerb elnöktől a „temerini fiúknak”.

A roma kisebbség sorsának javítását célzó programokról, a romakérdés európai dimenziójáról folytatott tárgyalásokat pénteken Berlinben a közigazgatási és igazságügyi minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára.

Európa jövője nagymértékben függ a regionális együttműködés elmélyítésétől – hangoztatta az Országgyűlés elnöke pénteken a témában rendezett nemzetközi konferencián, Budapesten. Kövér László szerint eljött az ideje annak, hogy a térségek közötti együttműk

Országszerte már 3179 négyzetkilométernyi területű földet árasztott el a belvíz; Magyarország folyóinak fővédvonalain 1613 kilométer hosszon van árvízvédelmi készültség – közölte a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság csütörtökön.

Elképesztő „trehányság és hanyagság” alakult ki az elmúlt években az árvíz és belvíz elleni védekezés területén, részben ennek isszuk most a levét – nyilatkozta Illés Zoltán környezetügyi államtitkár a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorában péntek r

A tervek szerint a jövő év április 25-én fogadnák el az új alkotmányt – mondta Balsai István, az Országgyűlés alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának fideszes elnöke a Történelmi tradíciók és az új alkotmány című konferencián pénteken a Parla

Az eddigi legnagyobb vízálláshoz közelítő áradás várható a Tiszán, ezért a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Védelmi Bizottság pénteki, nyíregyházi rendkívüli ülésén több óvintézkedést rendelt el, hogy a hatékony védekezés feltételrendszerét megteremtse – köz

Jó döntés volt a gödöllői királyi kastélyt választani a magyar soros elnökség kiemelt helyszínéül, mivel az az unióra jellemző sokszínűséget szimbolizálja – mondta Martonyi János külügyminiszter pénteken Gödöllőn. Gödöllő városa mindent megtesz azért, hog

Magyarországon közel hárommillió ember, minden negyedik állampolgár szegény. A kormányzat pedig többlépcsős programot indít a helyzet megváltoztatására, a hazai szegénység csökkentésére – derült ki Réthelyi Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumát vezet




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Vanyarc közelében rögzítette a rudlit egy autós.

Viharos széllökésekre figyelmeztetnek vasárnap.

Tudta, hogy a gyors étkezés súlygyarapodáshoz vezethet?

A KDNP frakcióvezetője szerint történelmi időszakban vagyunk.

Itt a végjáték.

Moszkva készen áll a csapásra.

Több hullámban támadták az olajfinomítót.

Érdemes elkerülni a súlyos kockázatot.

Kemény kritikák, miután az eltiltott magyar középpályás nélkül nyert a csapat a Wolverhampton ellen.

Sokan élhetnek a segítséggel.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.