Nagyon nehezen éli meg Herényi Csapody kilépését
Herényi Károly, az MDF elnökhelyettese és Retkes Attila, az SZDSZ elnöke a köztévé reggeli műsorában a két párt kedden létrejött végleges megegyezéséről beszélt.• Bokros nem lát megélhetési poli
Herényi Károly, az MDF elnökhelyettese és Retkes Attila, az SZDSZ elnöke a köztévé reggeli műsorában a két párt kedden létrejött végleges megegyezéséről beszélt.• Bokros nem lát megélhetési poli
A Fidesz szerint ha a szocialisták valóban fenn akarták volna tartani a közbiztonságot, és rendet akartak volna tenni az országban, akkor azt az elmúlt nyolc évben megtehették volna. Kontrát Károly, az Országgyűlés rendészeti bizottságának ellenzéki tagja
Martonyi János, a Fidesz-kormány egykori külügyminisztere szerdán Moszkvában tárgyalt Borisz Grizlovval, az Egységes Oroszország Párt legfelső tanácsa és egyben az orosz alsóház, az állami duma elnökével, valamint Konsztantyin Koszacsovval, a párt általán

A gyermekeknek a digitális világban történő védelmére Gyermekbarát Internet Chartát alapítottak tanárok, pszichológusok, informatikai és gyermekvédelmi szakemberek és a rendőrség részvételével. Az újonnan létrehozott mozgalmat szerdán indították el Budape

A Fidesz arra szólította fel Szekeres Imre honvédelmi és Hónig Péter közlekedési minisztert, hogy még szerdán távozzanak hivatalukból a magyar légtérbe berepülő izraeli gépek ügye miatt. • Eddig egy igazgatót „

– Önt pár napja helyezték szabadlábra, előtte előzetes letartóztatásban, majd rövid ideig házi őrizetben volt. Mikor idézték be? – Február elején idéztek be, fél óra elteltével közölték, hogy őrizetbe vesznek, és aznap már vallomást is tett

Január elején az aktív, részvételüket biztosra ígérő szavazók körében a Fidesz még 42 százalékon állt, március közepére viszont már 57 százalékra emelkedett az ellenzéki párt támogatása – ez derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb, márciusi felméréséből,

Magyarország lélekszáma 10 millió 11 ezer volt január végén a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) becslése szerint. A lakosságszám természetes fogyása 3377 volt, 631-gyel kevesebb az egy évvel korábbinál – olvasható az MTI-hez szerdán eljuttatott gyorsjel

Ismét félpályás útlezárást terveznek Máriakálnokon szerda délután 2 és 5 óra között az 1406-os úton 300–400 méter hosszan a kálnoki hídtól.

A Fidesz szerint ma már senki nem vitathatja, hogy az MSZP és az SZDSZ „iparszerűen lopta ki a pénzt a BKV-ból” a lehető legmagasabb szintű utasítások alapján. Répássy Róbert közölte: mindenkinek felelnie kell majd a közpénzek ellopásáért.

Hivatali vesztegetés gyanúja miatt szerdán előállította a rendőrség a veszprémi polgármesteri hivatal okmányirodájának a vezetőjét és nyolc gépjármű-ügyintézőjét – tájékoztatott a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

Meghatározó lett a zöld-fehér színkombináció Tarlós István életében, új honlapja a Fradi színeiben jelenik meg. A dizájn színeinek kiválasztásakor nagyban befolyásolta a politikust, hogy már régóta a Ferencváros a kedvenc futballcsapata – olvasható a fide

Császár Mihály volt csepeli rendőrkapitány már 2001-ben kapcsolatban állt Kun Tamással, a múlt januári csepeli kettős gyilkosság gyanúsítottjával, és ajánlgatta is őt különféle vagyonvédelmi munkákra – olvasható a Népszabadság szerdai számában a lap birto

Ikvai-Szabó Imrét, az SZDSZ főpolgármester-helyettesét egy 2007-es, Demszky Gábor bizalmasának írt dokumentum miatt hallgatja meg ma újra a fővárosi BKV-vizsgálóbizottság. Az MSZP-s Horváth Csaba volt főpolgármester-helyettes szerdán először áll a bizotts

Miután tegnapi számunkban megírtuk, hogy a Gyurcsány Ferenc százszázalékos tulajdonában álló Altus Zrt. 2008-as mérlege nem lelhető fel az igazságügyi minisztérium internetes kimutatásában, a volt miniszterelnök vállalkozása sietve intézkedett: tegnap dél

Csapody Miklós kilép a Magyar Demokrata Fórumból, és egyelőre nem kíván közreműködni a magyar politikai életben. A politikus ezt kedd este jelentette be az ATV Egyenes beszéd című műsorában. A műsorban Csapody elmondta, hogy Bokros Lajos gyakorlatilag meg

Több pszichiátert, több szakrendelőt, és a mentális problémákkal küzdő betegekről szóló kormányprogramot javasol a Magyar Pszichiátriai Társaság. A szervezet azért szedte pontokba a tennivalókat, mert az elmúlt hetekben több olyan gyilkosság is történt, a

Varga Mihály, a Fidesz alelnöke szerint Magyarország két éven belül visszanyerheti azt, amit az elmúlt nyolc évben elveszített.

4-5 évet is várhatnak vakvezető kutyájukra a gyengénlátók, de egy nyugdíjas esetében gyakori, hogy ilyen segítség nélkül éli le az életét. Ez a szokatlanul hosszú idő a kiképző helyek hiánya és az ebek tanítási költségei miatt alakult ki.

Juhász Gábor, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter, a Nemzetbiztonsági Kabinet vezetője március 18-án összehívta a kabinet ülését az izraeli gépek magyar légtérben történt berepülése körülményeinek feltárására. Ezzel e

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Élőben a miniszter bejelentése.

Szabó Andrea szerint már 2022-ben és 2018-ban sem működött az ellenzéki oldalon az a választói szempont, hogy függetlenül az ideológiától, arra kell szavazni, akinek legnagyobb esélye van a Fidesz leváltására.

Veszekedés közben ölt az 59 éves nő.

– A háború pont olyan, mint a migráció – hívta fel a figyelmet a miniszterelnök.

Hidvéghi Balázs parlamenti államtitkár a Facebook-oldalán reagált Fico kijelentéseire.

Európában egyre kevésbé hisznek a gyors rendezésben.

Politikai megtorlás politikailag motivált jegyei Lengyelországban.

Elképesztő figyelmetlenség okozta a balesetet, amelyet egy fedélzeti kamera rögzített.

Férfi pólósaink Montenegróval küzdenek meg a kontinensviadal második fordulójában.

Fidesz continues on the Hungarian path, the path of peace.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.