Garas Dezső fél villamosra ülni
Garas Dezső már villamosra sem mer felülni, mert fél a provokációktól.
Garas Dezső már villamosra sem mer felülni, mert fél a provokációktól.
Több mint százezer ajánlószelvényt gyűjtött össze a Fidesz kilenc jelöltje Hajdú-Bihar megyében, ami azt mutatja, hogy itt még az országos átlagot is meghaladja a párt támogatottsága – mondta Rácz Róbert, a párt regionális igazgatója Debrecenben sajtótájé
A Fidesz szerint az MSZP-kormány az elmúlt nyolc évben tönkretette az önkormányzatokat, a nemzeti ügyek kormánya azonban nem hagyja magára a magyar településeket és a vidéki embereket.
Garas Dezső már villamosra sem mer felülni, mert fél a provokációktól.

Több mint százezer ajánlószelvényt gyűjtött össze a Fidesz kilenc jelöltje Hajdú-Bihar megyében, ami azt mutatja, hogy itt még az országos átlagot is meghaladja a párt támogatottsága – mondta Rácz Róbert, a párt regionális igazgatója Debrecenben sajtótájé

A Fidesz szerint az MSZP-kormány az elmúlt nyolc évben tönkretette az önkormányzatokat, a nemzeti ügyek kormánya azonban nem hagyja magára a magyar településeket és a vidéki embereket.

Győri Dénes X. kerületi MDF-es jelölt ajánlószelvényeinek átvizsgálását kéri egy magánszemély a Fővárosi Választási Bizottságtól, mivel véleménye szerint életszerűtlen, hogy Győri úr a másfél hónap alatt összegyűjtött 464 darab cédula kidobása után újra k

A Fidesz az „igazi, nagy, radikális” adócsökkentést 2011. január 1-jétől három év alatt hajtaná végre – derült ki Matolcsy György hírTV-nek adott vasárnapi nyilatkozatából. A gazdaságpolitikus szerint az idei államháztartási hiányt 4,5-6,5 százalék között

A Fidesz felszólítja a kormányt, hogy hagyjon fel a szén-dioxid-CER-kvóták további értékesítésével és kezdjen vizsgálatot az ügyben annak kiderítésére, valóban Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumtól a kvótákat megvásárló Hungarian Energy Power Kft

A Cozma-ügyben a csoportos garázdasággal gyanúsítottak közül öt férfinak az előzetes letartóztatását szüntette meg a veszprémi bíróság – tájékoztatott a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese hétfőn.

A nyolcévi rossz kormányzás tönkretette az országot – olvasható a Professzorok Batthyány Körének hétfői közleményében. A szervezet úgy véli: a jövőnk rovására vásárolták meg a nép jóindulatát, elsőkből utolsókká tettek bennünket, és közben megtépázták az

Hagyó Miklós mentelmi jogának felfüggesztését javasolta a Budapesti Rendőrfő-kapitányság az ügyészségnek – értesült az egyik kormányközeli napilap. A nyomozóknak már legalább három „kőkemény terhelő vallomása” van a volt szocialista főpolgármester-helyett

Hétfőn délelőtt tovább tárgyal az MDF és az SZDSZ a budapesti és az országos listáról, a két párt ugyanis még mindig nem tudott végleg megegyezni. Vasárnap az SZDSZ Választási Operatív Testülete éjszakába nyúlóan tárgyalt, a megbeszélés egy részén részt v

Azoknak a pártoknak, amelyek nyilvántartásba vetették magukat az áprilisi országgyűlési választásra, de mégsem tudták összegyűjteni a választókerületenként szükséges 750 ajánlást, ma 16 óráig kell megsemmisíteniük az ajánlószelvényeket. Ma 16 óráig jelent

Hétfőn az ország déli felén nagyrészt erősen felhős lesz az ég, kevesebb felhő északkeleten, északon valószínű. Eleinte főként nyugaton, majd délen várható elszórtan kisebb eső, zápor. Az északnyugati, nyugati szél kezdetben helyenként megélénkül, majd

Még ebben a hónapban minden érintett megyében munkaügyi bírósághoz fordul a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) annak érdekében, hogy a Tesco áruházakban egyenlő béreket fizessenek a dolgozóknak – írja a Magyar Nemzet.

Csalódtak a kormányban a közszféra dolgozói, ugyanis hiába ígérte a Bajnai-kabinet az adóváltozások után a dolgozók béremelését, a munkavállalók ebből semmit sem érzékelnek. A tűzoltóknál és a mentősöknél is nagy az elkeseredés. A szuperbruttósítás és az

Labdarúgó-akadémiákkal kampányol az MSZP. Az utánpótlás-nevelő intézmények azonban magánkezdeményezések révén jöttek létre, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia egyik alapítója például Orbán Viktor, a Fidesz elnöke. A Fidelitas vezetője szerint nem elegáns

Rendkívüli, a költségvetést tehermentesítő intézkedésék bevezetésére lehet szükség – mondta Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke a köztelevízió műsorában vasárnap este.

A Fidesz-KDNP jelöltje nyerte Dombóváron a 8. számú választókerületben lemondás miatt vasárnap megtartott időközi önkormányzati képviselő-választást.

Mindszenty emlékérmet adományozott Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspöknek és Semjén Zsoltnak, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnökének vasárnap a Mindszenty Társaság; Czene-Polgár Viktória történész, levéltáros munkásságát kutatói ösztöndíjjal

Két független jelölt közül Zsupán László kapta a legtöbb szavazatot az időközi polgármester-választáson a Zala megyei Lendvajakabfán – tájékoztatott az eredményről a település körjegyzője vasárnap.

68 millió forintot kapott Hagyó Miklós cége egy budai villa értékesítése után. Az adásvételt és az esetleges osztalékbevételt azonban nem tüntette fel vagyonnyilatkozatában a szocialista képviselő.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az NVB feladatai közé tartozik a választások tisztaságának fenntartása.

Keresik a tettest.

A Nemzeti Színház főigazgatója nyílt levélben válaszolt a Tisza Párt színész-politikusának a vádjaira.

Az elemző szerint a kormánypártok előnyből futnak neki a kampányidőszaknak.

A kelet-magyarországi országrész beérte Nyugat-Magyarországot.

A volt ukrán külügyminiszter azt is elmondta, miért.

NATO-főtitkár szerint ez visszafordíthatatlan.

A megújított márkajelzés 2027-től az elektromos és hibrid modelleken jelenik meg.

Cillei Borbála a második felesége volt Zsigmondnak, Mária halála után.

A repülőtéren a jegesedés és ónos eső miatt a legmagasabb szintű havas készültséget léptették érvénybe, járatkésések és törlések még előfordulhatnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.