Már biztosan nem lesz kormánynegyed
Nem készülnek el határidőre a kormányzati negyed tervei, szakértők szerint a késés miatt ez a kabinet már biztosan nem épít magának saját városrészt.
Nem készülnek el határidőre a kormányzati negyed tervei, szakértők szerint a késés miatt ez a kabinet már biztosan nem épít magának saját városrészt.
Baranya megyében komoly havazás nehezíti a közlekedést, elsősorban keleten és délen.
Emelkednek a víz- és csatornaszolgáltatás, a helyi járatú autóbusz-közlekedés díjai, valamint magasabb lesz az építmény- és az idegenforgalmi adó január elsejétől Pécsett.
Nem készülnek el határidőre a kormányzati negyed tervei, szakértők szerint a késés miatt ez a kabinet már biztosan nem épít magának saját városrészt.

Baranya megyében komoly havazás nehezíti a közlekedést, elsősorban keleten és délen.

Emelkednek a víz- és csatornaszolgáltatás, a helyi járatú autóbusz-közlekedés díjai, valamint magasabb lesz az építmény- és az idegenforgalmi adó január elsejétől Pécsett.

Engedély nélkül használja az SZDSZ egészségügyi kampányában a Nemzetközi Vöröskereszt világszerte ismert szimbólumát. Az egymást metsző, egy függőleges és egy vízszintes vörös színű téglalap alkotta jelképet a magyar védjegyoltalom mellett a nemzetközi jo

Épségben előkerült csütörtökön a november 27-én eltűnt alsóörsi postásnő – közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A nőt egy soproni panzióban találták meg a rendőrök.

Növekvő adósságállomány, egyre hosszabb várólisták, súlyosbodó szakemberhiány, ésszerűtlen minisztériumi kapacitáselosztás – többek között ezekkel a folyamatokkal jellemezte az elmúlt időszakot a Magyar Kórházszövetség az Országgyűlés egészségügyi bizotts

A Fidesz magasan vezet az MSZP előtt - derül ki a Gallup legutóbbi közvélemény-kutatásának adataiból. A felmérés szerint a pártot választók között a legnagyobb ellenzéki pártra 66 százalék, míg az MSZP-re 23 százalék adná a voksát.

Akadozik a vezetékes vízszolgáltatás Hollóházán, a zempléni településen jószerével alig folyik víz a csapokból - tudatta Koleszár Sándor polgármestertől csütörtökön. Jelenleg lajtoskocsival hordják a vizet, és palackozott ásványvizet osztanak a községben

A nemzetközi biztonságért felelős megbízott amerikai államtitkár nem ért egyet azzal, hogy az amerikai rakétapajzs kiépülésével ütközőzóna alakulna ki a kelet-közép-európai régióban. John C. Rood erről Budapesten beszélt csütörtökön, azt követően, hogy a

Demján Sándor alapítványa esztendőnként 200 millió forinttal támogatná öt éven át az ország egyik leghátrányosabb helyzetű régiójának, az encsi kistérségnek szegény gyerekeit.

A patakmedrek, az árkok tisztítása után Sátoraljaújhelyen már az utcákat is takaríthatják a helyi fegyház lakói. Fizetésüket szabadulásuk után kapják meg.

Jövő évtől kezdve eljárást indít az adóhatóság azokkal szemben, akiknek rendezetlen a társadalombiztosítási jogviszonya - tájékoztatott a Pénzügyminisztérium közleményében. A társadalombiztosítási jogviszony rendezetlenségével kapcsolatos türelmi idő dece

Januártól magasabb társadalombiztosítási támogatási kategóriába kerülnek a cukorbetegség kezelését szolgáló készítmények, ennek következtében csökkennek a betegek által fizetett térítési díjak - jelentette be az egészségügyi miniszter budapesti sajtótájék

December 15-ére, 11 órára tiltakozó nagygyűlést tervez a nyereségérdekelt biztosítók rendszere ellen Budapesten a Liga Szakszervezetek és a Munkástanácsok Országos Szövetsége. A két szakszervezeti tömörülés december 17-től határozatlan idejű országos sztr

Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön levélben fordult a köztársasági elnökhöz és a házelnökhöz, mert szerinte jövő hétfőn az MSZP miatt nem lesz eredményes az ombudsmanválasztás.

Az óbudai önkormányzat nem kevés pénz és munka árán megalapította a Gyermekek Átmeneti Otthonát, azonban nincs a kezelésében az intézménynek otthont adó ingatlan. A 12 gyermek átmeneti elhelyezésére lehetőséget adó intézmény megalapításának költsége már e

Sajtóhelyreigazítási kérelemmel jelentkezett egy televíziós műsornál a Tatárszentgyörgyöt is ellátó plébános. Balogh László atya Kende Péter újságíró és Jakupcsek Gabriella műsorvezető a december 11-i adásban elhangzott tévedéseit pontosíttatná.

Rogán Antal V. kerületi fideszes polgármester kezdeményezésére a zaklató koldulás tiltását tartalmazó rendeletet fogadott el ellenszavazat nélkül a kerület képviselő-testülete csütörtökön Budapesten.

Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője betekintett csütörtökön a „Regionalizáció, mint a gazdasági fejlődés egyik lehetősége Magyarországon” című tanulmányba, amely miatt távozott posztjáról Pimper Richárd, a miniszterelnök helyettes kabinetf

Csak a hátrányos megkülönböztetés tényét állapította meg a Debreceni Ítélőtábla az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány által beadott kereset ügyében. Az alapítvány azt kifogásolta, hogy Hajdúhadházon két iskolában szegregáltan oktatják a ro




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia az ajándékozásról is kifejtette a véleményét.

Steinbach József református püspökkel beszélgettünk többek között arról, mit üzen azoknak a karácsony, akik idén gyásszal, súlyos veszteséggel élik meg az ünnepet.

Beszélgetés a belső Bethlehembe vezető zarándokútról, Isten közelségéről és csodáról, a búcsú jelentősségéről.

Az egyik autós a helyszínen meghalt.

Közösségi oldalán üzent a külügyminiszter.

Bécsben néhány hónap alatt számos esetről számoltak be.

Legalább a Megváltó születésekor hallgassanak el a fegyverek!

Azért mindennek van határa.

Ez volt a legjobb átigazolás 2025 nyarán, Németországban ennél jobb üzletet, aligha tudtak volna kötni.

Öt kérdés december 25-ével kapcsolatban.

Területenként változó, mennyi idő múlva érzékelhető a békekötés pozitív hatása
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.