Tragédia Nyíregyházán, motorbalestben halt meg egy kamasz fiú
A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.

A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.

A Honvédelmi és haderőfejlesztési program részeként háromszáz darab Gidránt kap a magyar haderő.

Mindez hatvanötezer forintjába került.
A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.

A Honvédelmi és haderőfejlesztési program részeként háromszáz darab Gidránt kap a magyar haderő.

Mindez hatvanötezer forintjába került.

Az árvízi védekezéshez több mint nyolcszáz embert mozgósított a Magyar Vöröskereszt.

A főpolgármester 114 nap után a legtöbb budapesti szavazatával bíró frakciót, a Fideszt is felkereste.

Az FKF elkezdi a tervezett hídmosási munkákat.

Varga-Bajusz Veronika bejelentette, fontos változás jöhet a modellváltó egyetemeken.

A miniszterelnök vezetésével tegnap este elkezdődött a kihelyezett kormányülés, amelyet a Békés vármegyei Geszten, a Tisza-kastélyban tartanak.

Rusvai Miklós virológus arra figyelmeztet, hogy egyre több térségben üti fel a fejét a vírus Afrikán kívül is.

A Munkáspárt elnöke szerint woke és a liberalizmus félrevezeti az ifjúságot.

Az LMP és a civilek frakcióvezetője szerint Karácsony úgy viselkedik, mint egy diák, aki nem írta meg határidőre a dolgozatát.

A nemzetiségi választópolgárok június kilencedikén választották meg nemzetiségük országos önkormányzatát is, a tisztségviselők megbízatása azonban csak október elsején kezdődött.

A Magyar Pétert támogató erőszakos szimpatizánsok az alpári posztok, plakátok gyújtogatása és fenyegetőzés után most a köztévé ellen indulnak.

A Tisza Párt elnökének volt barátnője az interjúban elárulta miért félt Magyartól.

Folyamatosan küldik a gyorshajtók adatait a traffiboxokok.

Németország lezárta a határait, valamint szigorított bizonyos törvényeken, és 23 afgán állampolgárt kiutasított.

Az '56-os zászló kisajátítása miatt újabb szeget vert a koporsójába a Tisza párt.

Az 1948-as Jaguar XK120 oldtimer javítása jelentős költségekkel járhat.

A HÖOK Mentorprogram hátrányos helyzetű hallgatók beilleszkedését, tanulmányait és ösztöndíj-lehetőségeit segíti.

A balos főpolgármester permanensen azt érzi, hogy a bukását kívánják, és azzal vádol egyeseket, amit korábban maga is művelt, hogy országos politikát visz a fővárosi ügyekbe.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Aki magyarul beszél, magyarul érez és a magyar önazonosságát fontosnak tartja, az a magyar nemzet része.

A magyar emberek könnyebben tudnak nekivágni a télnek.

A Tisza Párt ezt igazán nem kenheti másra.

Magyar Péter viccesnek bizonyult. Sokat kellett rá várni, de megérte.

A balti állam második legnagyobb pártja sok mindenben a magyar kormányhoz hasonlóan gondolkodik.

„Ezek a beruházások egyébként jellemzően mind magas technológiai minőségű beruházásokat jelentenek.”

A lap szerint Trump elkötelezett a konzervatív vezetők támogatása iránt.

Vészhelyzet a Real Madridnál: Xabi Alonso az öltöző bizalmát is elveszíthette.

Ez a verdikt nagyon szépen hangzik, a nagy kérdés, mennyit lehet ebből megvalósítani?

A fellebbezés elbírálásáig elhagyhatta a börtönt Nicolas Sarkozy.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.