Rendőrök vitték el az Örsről a férfit, miután kiment a fejéből, hogyan kell kultúremberként viselkedni HÉV-en
Lehet, hogy nem volt jó ötlet alkoholt fogyasztani 32 fokban.

Lehet, hogy nem volt jó ötlet alkoholt fogyasztani 32 fokban.

A nő egy éve szenved a műtét miatt.

Elmondta azt is, mikor kerülhetnek ki a toxikológiáról a fiatalok.
Lehet, hogy nem volt jó ötlet alkoholt fogyasztani 32 fokban.

A nő egy éve szenved a műtét miatt.

Elmondta azt is, mikor kerülhetnek ki a toxikológiáról a fiatalok.

Az elmúlt időszak jogi szigorításai és rendőri intézkedései segítették ezt a pozitív változást – jelentette ki Rétvári Bence.

Az új rektor eddig az egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karának dékánja volt.

Durva baleset, a helyszínre mentőhelikopter is érkezett.

Közleményt adott ki az üzlet is, ahol a terméket vásárolták.

A kamara alelnöke szerint negyedévente fognak találkozni a belügyminiszterrel.

A BKK közleménye szerint a kialakítást gondos tervezés, előkészítő munka előzte meg.

Nem ismerte fel az iróniát az LMP titkára.

Azt is kimutatták, hogy egyes tájakon leginkább milyen felújításokat terveznek a magyarok.

Lesz itt minden.

Lakott terület környékén mászkálhatnak az állatok.

Egy szabályosan közlekedő biciklist gázoltak halálra.

Fegyházba küldenék az elkövetőt.

Indulatkezelési tréningre küldték.

A világ legjobb száz egyetemére juthatnak el a legkiválóbb fiatal pályázók.

Felújítási munkálatokat fognak végezni.

Folyamatosan újabb áldozatokat keres az elkövető.

Ezzel tovább romlanak a szocialisták pozíciói a fővárosban.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ütős videóban válaszolt Magyar Péter és Tarr Zoltán valóságtagadására a Fidesz frakcióvezetője.

Felejthetetlen interjú.

Eredményekről, tervekről, szórakozásról szólnak a roadshow-k.

A baloldal bezáratná, a Fidesz hatékonyabbá tenné az óbudai óvodák működését.

Brüsszeli körök a párt győzelmében bíznak.

Zoran Milanovic budapesti látogatása újabb egyeztetési lehetőséget kínál a két ország kapcsolatainak erősítésére.

Orbán Balázs szerint brüsszeli körök már a Tisza győzelmében bíznak, hogy előmozdítsák Ukrajna EU-csatlakozását, miközben a BBC az ukrán háborús maffiáról számol be.

Az OLAF-jelentésből elhíresült ügyvédi iroda bonyolítja a közbeszerzéseket a volt SZDSZ-es kör által hatalmába kerített XI. kerületben.

Hiába volt a harmadik kiemelt, senkit sem kímélt.

Évente 850 tonna szén-dioxiddal kevesebb környezetterhelést jelentenek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.