Felsőbb utasításra nem cselekedhet a közterület-felügyelet, ha rendet bontanak a hajléktalanok
Az I. kerületben eluralkodott a káosz.

Az I. kerületben eluralkodott a káosz.

A Fidesz frakcióvezetője felidézte a kiszivárgott levelet, amelyben a párbeszédes alpolgármester a párttársainak, köztük V. Naszályi Mártának panaszkodott.

Valaki ma nagyon boldog lesz a hír hallatán.
Az I. kerületben eluralkodott a káosz.

A Fidesz frakcióvezetője felidézte a kiszivárgott levelet, amelyben a párbeszédes alpolgármester a párttársainak, köztük V. Naszályi Mártának panaszkodott.

Valaki ma nagyon boldog lesz a hír hallatán.

A Fidesz óriási mozgósításba kezd.

A baloldal korrupciós ügyei és kokain-botránya árnyékolja be Kispestet.

A június kilencedikei választások tétje óriási.

A Nemzeti Választási Iroda már gőzerővel készül június kilencedikére.

A miniszterelnök hangsúlyozta, a valósággal szembe kell nézni.

Így jutottak a pénzek kamu tanácsadó szerződéssel egy autókölcsönző cégen át Karácsony Gergely kampányába.

A békemenet elnevezés talán még soha nem volt ennyire aktuális, mint most.

Újra háborúba akarják tolni a kontinenst, ennek konkrét jelei, folyamatai vannak.

A baloldal új messiása a plakátokat veszélyesebbnek tartja a gyerekekre, mint a háborút.

A miniszterelnök továbbra is a béke mellett áll ki.

A békemeneten is megmutatták a budapestiek, hogy a béke pártján állnak.

Rendre felszínre tör Magyar Péter agresszivitása.

Nyolcvan éve kezdődtek a szövetséges hatalmak ingabombázásai, amelyek elpusztították több vidéki nagyvárosunkat is.

Egyszerre szavazhatunk az Európai Parlament magyar tagjaira, a a helyi önkormányzati képviselőkre és polgármesterekre, továbbá a nemzetiségi képviselőkre.

A háború kezdete óta nem volt ekkora kiállás a békéért.

A békemenet azt bizonyította, hogy a nemzeti oldalon egyszerre van jelen a béke- és a hazaszeretet, hit és a szenvedély.

Együtt erő vagyunk! – üzente a miniszterelnök.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Személyi sérülés nem történt.

Párával, köddel és szitáló esővel telik a hét utolsó napja.

Hihetetlen, mi mindent ettek régen!

Különösen aggasztó a fiatalkorúak szempontjából, akik biológiailag és pszichológiailag még fejlődési szakaszban vannak.

Szijjártó Péter jelentette be a hírt.

Az orosz haderő drónokkal támadt az éjszaka.

Max Ferrari olasz politikai szakértő az Orbán–Trump-találkozó kapcsán azt mondta: a magyar miniszterelnök megmutatta, hogy világos elképzelésekkel, következetességgel, bátorsággal és akaraterővel még a kis nemzetek is kiérdemelhetik a tiszteletet.

Korábban még dicsérte a támadót a szövetségi kapitány, aki meghozta döntését az írek elleni kimaradókról.

A Magyar Nemzet árkörképe. Nézze meg, meg fog lepődni.

Mircea Lucescu szövetségi kapitány még sosem látott a zenicaihoz hasonló körülményeket, egy játékos kórházba került.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.