Kiderült, ki lesz a Fidesz–KDNP veszprémi polgármesterjelöltje
Szeretnék elérni, hogy 2030-ra Veszprém a saját kategóriájában Európa húsz legélhetőbb városa között legyen.

Szeretnék elérni, hogy 2030-ra Veszprém a saját kategóriájában Európa húsz legélhetőbb városa között legyen.

Korábbi elveivel megy szembe az MKKP elnöke.

A Wizz Air ugyanakkor júniustól napi járatot indít Budapest és Bukarest között.
Szeretnék elérni, hogy 2030-ra Veszprém a saját kategóriájában Európa húsz legélhetőbb városa között legyen.

Korábbi elveivel megy szembe az MKKP elnöke.

A Wizz Air ugyanakkor júniustól napi járatot indít Budapest és Bukarest között.

Egy buszmegállóban.

„Vigyázunk a Budapest család tagjaira” – így magyarázta a DK főpolgármester-helyettese, hogy 300 ezer forinttal nőt a BKV-vezér fizetése.

Elkötelezettek vagyunk a művészeti iskolák támogatása mellett is – hangsúlyozta Szentkirályi Alexandra.

Sokan találgattak, mi lehetett az.

Megpróbálták eltussolni az Erzsébet-táborban történteket.

A Jámbor András nevével fémjelzett Szikra Mozgalom egyik tagjánál korábban házkutatást tartottak, akinek a lakásán hetvenezer pedofil felvételt találtak.

A Drogkutató Intézet stratégiai igazgatója szerint hatalmas mennyiségű ellenőrizhetetlen származású marihuána érkezhet hazánkba.

Azonnal kórházba szállították.

Pótlóbuszok járnak az érintetett szakaszon.

Ezzel jár a jogszabályokban rögzített védekezési kötelezettség elmulasztása.

Alvászavart, frusztrációt és szívproblémát okozhat, de jó néhány plusz kiló is feljöhet a fogyasztása miatt.

A perben 78-an jelentettek be kárigényt összesen 4,3 milliárd forint értékben.

Mi lesz a Nagykörúttal?

Az első kerület baloldali városvezetése halmozza a botrányokat.

A kormánynak láthatóan jó kedéllyel kezdődik a nap.

Az államtitkár jelezte, hogy a baloldal komoly támadást intézett a nemzeti szuverenitás, a választások tisztasága és a szólásszabadság ellen.

Idei évértékelő beszéde során osztotta meg gondolatait.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A parkolóból reprezentatív nemzeti főtérré alakított Kossuth Lajos tér visszanyerte történelmi rangját, és a nemzeti emlékezet egyik kiemelt helyszínévé vált.

Szenteste búcsúzott a világtól.

Senki se tömegközlekedjen Budapesten megszokásból.

A szentendrei rendőrök nagy erőkkel keresik.

Nagyon sietett az ajándékok kiszállításával.

Letartóztattak egy férfit, aki rokonszenvezett a merénylőkkel és antiszemita megjegyzéseket tett az interneten.

A szakértő szerint egyes katonai parancsnokok a ténylegesnél magasabb létszámot jelentettek, hogy több fegyverhez jussanak.

Hungary was right in advocating for the protection of Europe's external borders and for allowing entry to only those immigrants who are truly entitled to asylum.

Van egy köztes műfaj, amire csak kevesen gondolnak az ünnepek tájékán.

A pedagógus átlagbér már elérheti vagy meghaladhatja a havi bruttó 936 ezer forintot – közölte Maruzsa Zoltán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.