Áramütés veszélye fenyegeti a Lánchídon gyaloglókat
Pedig nemrég újították fel.

Pedig nemrég újították fel.

Marad a tavaszias idő.

Erre ment ki a játék: Brüsszel akarja megmondani, kik ülhetnek a magyar egyetemek kuratóriumaiban.
Pedig nemrég újították fel.

Marad a tavaszias idő.

Erre ment ki a játék: Brüsszel akarja megmondani, kik ülhetnek a magyar egyetemek kuratóriumaiban.

Nincs konszenzus a baloldalon a főpolgármester-jelölt személyét illetően.

Gyárfást azzal vádolják, hogy a rettegett Portik Tamással ölette meg üzleti riválisát.

Mivel a mentők a túlsúlyos beteget nem tudták biztonságosan lehozni a 4. emeletről, így az életmentők egy közeli edzőteremből kértek segítséget.

Az MSZP EP-listavezetője többek között ezt mondta: „Mindenféle férfiak fantáziálnak rólam, de ezzel nekem nincs dolgom”.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke szerint minden államnak joga van ahhoz, hogy védje önrendelkezését.

„Kár a gőzért!” – írta a miniszterelnök politikai igazgatója.

A főpolgármester nemrég díjazta a 2023. decemberi árhullám során kiemelkedő teljesítményt nyújtó személyeket, azonban említést sem tett a Római-parton történt eseményekről.

Egyes helyeken hatalmas széllökésekkel kell számolni.

A kezelések eddig negyven beteg életminőségén javítottak.

Huszonketten várnak arra, hogy legalább az elmaradt fizetésüket megkapják, de a helyzet egyelőre kilátástalan.

A Nemzeti demenciaprogram lépésről lépésre segít abban, hogy jobban megismerhető legyen a betegség, illetve a megelőzés lehetősége.

Öt éve a Jobbik kimaradt az összefogásból a fővárosban, viszont nem állított főpolgármester-jelöltet sem.

A közelgő napokban egyre hiszékenyebbek lehetünk.

A balesetek legfőbb oka jellemzően a figyelmetlenség és a KRESZ-szabályok megszegése.

Brüsszel is támogatja az Action for Democracy egyik kiemelt projektjét.

A baloldal pénztárnoka az egész működésmódjukról lerántotta a leplet, amikor különböző civil szervezetek finanszírozásáról beszélt.

A közmédia számos műsorával hívja fel a figyelmet a házasság, a család értékeire az egyhetes programsorozat ideje alatt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Magyar Nemzet élő tudósítása a kormányinfóról.

Megható fotót osztott meg a kormányfő.

Búcsúzunk kollégánktól.

A

Az uniós polgárokra nehezedő pénzügyi nyomás fokozódik.

Itt vannak a részletek.

A legnagyobb veszélyt a belső fenyegetés jelenti.

A 2026-ra várt árfolyamot is túlszárnyalta már az ezüst ára.

Elérhető a Faust-szimfónia partitúrája is.

Új lendületet kapott a lakáshitelpiac, miközben a számok első ránézésre meglepő irányba mutatnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.